A tárgyak társasága

Írók gyűjteményei

Date
-

Mit gyűjtöttek a magyar írók a 19. században, a múlt századfordulón, az 1970-es években, és mit gyűjtenek ma? Mi került be mindezekből a Petőfi Irodalmi Múzeumba?

A tárgyak társasága – Írók gyűjteményei című tárlat hat tematikus műtárgycsoportba rendezve mutatja be az írók gyűjtőszenvedélyét, valamint tárgyaiknak történetét.

A kiállításon többek között megtekinthető lesz Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye, az Ady Endre és Csinszka egykori Veres Pálné utcai lakásának falait díszítő festmények, Tamási Áron szivarosdobozai, Gyurkovics Tibor különböző országokban vásárolt kalapjai, Karinthy Ferenc leányfalusi házának egyik ajtaja neves személyiségek aláírásaival, valamint Tandori Dezső játék medvéi.

Az írók gyűjteményei jól tükrözik birtokosuk személyiségét, szokásait, kapcsolatait, sőt emlékeit, vágyait, de szólhatnak akár műveinek világáról is. A szépirodalmi szövegekben a gyűjtés témája hangsúlyosan jelen van: kirajzolódnak bennük a gyűjtők különböző típusai, illetve olyan gyűjtemények, amelyeknek csak a képzelet szab határt.

Az írók tárgyai eleve különleges aurával bírnak, s ezek között gyűjteményeik darabjai még inkább kitüntetett helyet foglalnak el. 

A tárlaton nyolc kortárs író gyűjteményébe is betekinthetnek a látogatók: Bartis Attila, Kukorelly Endre, Márton László, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Ugron Zsolna és Várady Szabolcs mesélnek tárgyaikról, gyűjteményeik és szépirodalmi szövegeik találkozási pontjairól. 

A kiállítás az író belső világának rejtettebb, kíváncsiságról, játékosságról, szenvedélyről árulkodó zugába ad betekintést.