A Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj működési szabályzata

1.) A pályázat
 
a.)     A pályázati feltételeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) állapítja meg, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft (MANK), valamint a kuratórium javaslatainak figyelembe vételével.
b.)     A pályázati felhívás közzétevője az EMMI megbízásából a MANK. A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell a legfontosabb tudnivalókat. A pályázat szakmai közreműködője a PIM (pályázatok fogadása és feldolgozása, szükség szerint kivonatolása, az előző évi ösztöndíjasok beszámolóinak nyilvántartása).
c.)     Az ösztöndíj kizárólag pályázat útján nyerhető el. A pályázatot két formában:1. papír alapon (postai úton vagy személyesen) és 2. elektronikusan is be kell nyújtani. Az ösztöndíjakat – a szükséges szerződések és nyilatkozatok megkötése után – a MANK folyósítja.
d.)     A pályázati korhatár: olyan személy pályázhat, aki a pályázati év január 1. után tölti be 35. életévét. Pályázhatnak korábbi ösztöndíjasok is, amennyiben a két ösztöndíjas időszak között eltelt legalább öt év, és a korhatárnak még megfelelnek.
e.)     Az ösztöndíj időtartama 12 hónap.
f.)      Amennyiben a kuratórium nem talál elegendő számú színvonalas pályázatot a beérkezett pályaművek között, kevesebb számú ösztöndíjat is kioszthat, mint a meghirdetett keretszám.
g.)      Az ösztöndíj nem osztható meg.
 
 
2.) A kuratórium
 
a.)     A kuratórium létszáma: 9 fő. Tagjait az EMMI nevezi ki 2021. december 31-ig szólóan.
b.)      Az ösztöndíj titkárát a szakmai közreműködő szerv (PIM) jelöli ki.
c.)     A kuratórium feladata, hogy döntsön az ösztöndíjak lejártát  követően az ösztöndíjasok beszámolóiról és az új pályázatokról, kialakítsa a működési rendjét, véleményt és állásfoglalást fogalmazzon meg az ösztöndíjjal kapcsolatos minden lényeges kérdésben.
d.)     A kuratórium kizárólag a kiírásnak megfelelő  pályázatokat bírálja el.
e.)     Amennyiben a kuratórium a beszámolót nem tartja kielégítőnek, kiegészítést kérhet, és a döntést elhalaszthatja. Ha a beszámolót, vagy a beszámoló kiegészítését nem tartja elfogadhatónak – az ösztöndíjas nem tett eleget a munkatervi vállalásának –, akkor írásbeli indoklás mellett visszavonhatja az ösztöndíjat, amely visszafizetési kötelezettséggel jár. A beszámoló elfogadása a végzett munka és az ösztöndíj-kifizetés teljesítményigazolására szolgál.
f.)      A kuratórium a pályázati kiírásban szereplő szempontok alapján indokolja a nyertes pályázatokról hozott döntését, melyet a PIM honlapján nyilvánosságra hoz a jegyzőkönyv szerint.
g.)     A kuratóriumi ülés eseményeit a titkár és a minisztériumi küldött jegyzőkönyvben rögzíti és eljuttatja az EMMI-h ez, PIM-hez és a MANK-hoz.
A jegyzőkönyv tartalmazza:
- az ülés helyét és időpontját,
- az ülés résztvevőinek nevét,
- a határozatképességet,
- az esetleges összeférhetetlenséget, érintettséget (részletezve külön nyilatkozatban),
- a szavazás módját,
- a kuratórium döntéseit,
- két kuratóriumi tag, a PIM, a MANK és az EMMI  képviselőjének aláírását.
A jegyzőkönyv melléklete a kurátorok által kitöltött és aláírt összeférhetetlenségi nyilatkozat.
 
 
3.) A közzététel
 
a.)    A pályázókat az eredményről a döntést követő 15 napon belül a PIM elektronikus úton értesíti.
b.)    A nyertesek névsorát és témacímeit, továbbá az előző évi ösztöndíjasok   – az ösztöndíj idején született – írásainak részleteit a PIM honlapján teszi közzé, biztosítva az elvégzett munka szakmai és társadalmi nyilvánosságát.
 
 
4.) Az ösztöndíjas
 
a.)     Az ösztöndíjasnak vállalnia kell, hogy az ösztöndíj idején elvégzi a pályázatában megjelölt munkát. Erről, és az esetleges összeférhetetlenségről vagy érintettségről nyilatkozatot ad.
b.)   Az ösztöndíjas munkaterve megvalósításáról, eredményeiről köteles beszámolni. Az ösztöndíjas időszak folyamatban lévő teljesítményéről, az alkotás aktuális állapotáról és a munka további menetéről készített féléves beszámolót, valamint az ösztöndíj elnyerése előtt nem publikált szöveget (legalább 5 A/4-es oldal) június 30-ig; illetve az ösztöndíj leteltekor az egy év alatt végzett munkáról egy rövid (1-2 oldalas) szöveges beszámolót, továbbá az ösztöndíj idején született – lehetőleg nem publikált – 12-15 oldalnyi szövegmutatványt el kell küldenie elektronikus úton  az ösztöndíj titkárához, melynek szerkesztett anyagát a PIM honlapján közzéteszi. Az ösztöndíj – a kuratórium javaslatára – részlegesen visszatartható, vagy megvonható az első féléves, illetve az év végi beszámolási kötelezettség elmulasztása esetén, a nyilatkozatban és a szerződésben foglaltak szerint, ami az ösztöndíj visszafizetési kötelezettségét vonja maga után.     
 
 
 
5.) Az ösztöndíj felügyelete
 
a.)     Az ösztöndíj felügyeletére az EMMI Művészeti Főosztálya jogosult.
b.)    A kuratórium szakmai döntése ellen jogorvoslatnak helye nincs, a döntés érvénytelenségének megállapítását a 2007. évi CLXXXI. törvény (Knytv.) szabályai szerint lehet kezdeményezni. A kezdeményezést a MANK főigazgatóságára kell benyújtani.
 
 
A Működési Szabályzat (MSZ) hitelesítője: EMMI
 
2018. április