JEGYZŐKÖNYV

A MÓRICZ ZSIGMOND IRODALMI ÖSZTÖNDÍJ
2015. évi ELSŐ KURATÓRIUMI ÜLÉSÉRŐL
Időpont: 2015. február 24. 11 óra
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum
 
Jelen vannak:
Csepregi János (FISZ)
Erős Kinga (Magyar Írószövetség)
Gaborják Ádám (JAK elnök)
Horváth Györgyi (JAK) Skype kapcsolattal
Neszlár Sándor (FISZ elnökségi tag)
Szilágyi Zsófia (Szépírók Társasága)
Zsille Gábor (Magyar Művészeti Akadémia)
dr. Mátis Bernadett (EMMI Művészeti Főosztálya)
Ványa Zsófia (MANK)
Matiszlovics Tibor (MANK Szolgáltatási Igazgató)
Gáspár György (PIM, a kuratórium titkára)
 
1.      Gáspár György, mint házigazda köszöntötte a megjelenteket. A kurátorok az ülés levezető elnökének Gáspár Györgyöt, jegyzőkönyvvezetőnek Mátis Bernadettet választották meg. A kuratórium elfogadta az ülés napirendjét és megállapította határozatképességét. A jegyzőkönyv hitelesítésére  Neszlár Sándort és Zsille Gábort egyhangúlag megszavazták.
 
2.      A kurátorok mindegyike írásban nyilatkozatot tett az egyes pályázókkal a 2007. évi CLXXXI. törvény (Knytv) rendelkezései és az elfogadott kuratóriumi működési szabályzat szerinti összeférhetetlenségről és érintettségről. Az érintett kurátor nem vett részt az adott pályázat megtárgyalásában, elbírálásában és a szavazásban.
 
3.      A 2015. évre 100 pályázat érkezett be, melyek közül 5 pályázat nem felelt meg a pályázati kiírás valamelyik feltételének. Az érvényes pályázatokat a kuratórium egyenként tárgyalta meg. Első körben egyszerű többséggel jutottak tovább az alábbi  pályázók:
 
Balaskó Ákos
Barlog Károly
Bendl Vera
Benedek Miklós
Czinki Ferenc
Csider István Zoltán
Dávid Ádám
Demeter Zsuzsánna
Dobás Kata
Farkas Balázs
Fenyvesi Orsolya
Haraszti Ágnes
Kapitány Máté
Kassai Zsigmond
Kerber Balázs
Lapis József
Lesi Zoltán
Magolcsay Nagy Gábor
Mészáros Zsolt
Nagy Márta Júlia
Novák Zsüliet
Nyerges Gábor Ádám
Pál Dániel Levente
Pál Sándor Attila
Potozky László
Szalay Zoltán
Terék Anna
Toroczkay András
Turi Márton
Víg Balázs
Zelei Dávid
 
 
4.      Ezt követően a kuratórium alapos érvelés után több körben szavazott, aminek eredményeképpen az alábbi pályázóknak és pályázati témáknak ítélt meg ösztöndíjat 2015 január - decemberi időszakra:
 
Barlog Károly (E/. Zenés vágymonológok c. prózakötethez).
Czinki Ferenc  ( Strand Bisztró c. prózakötethez)
Demeter Zsuzsánna  (Töredékek magunkról c. elbeszéléskötethez)
Dobás Kata (Az idő ellen dolgozva munkacímű kritikakötethez)
Farkas Balázs (Március munkacímű regényhez)
Haraszti Ágnes ( Vadon munkacímű verseskötethez)
Kassai Zsigmond ( Bajtársak munkacímű regényhez)
Lapis József (Tanulmányok írásához a kortárs magyar gyermekköltészetről)
Pál Sándor Attila (Dűvő c. verseskötethez)
Potozky László (Novelláskötet megírásához)
Terék Anna (Verseskötet megírásához)
Turi Márton (Rejtekutak a pusztaságban. A XX. századi és kortárs orosz próza  munkacímű kritika- és tanulmánykötethez)
Zelei Dávid (Hiányok könyve munkacímű kritikaelméleti és -történeti munkához)
 
 
5.      Az ösztöndíjak folyósításának időtartamát figyelembe véve a kuratórium az ösztöndíjasok év közbeni beszámolásának határidejét 2015. szeptember 1-ben határozta meg.
 
6.      A kuratórium ismét felvetette azon kérését, hogy a nyertes pályázók kapjanak egy-egy hét alkotói lehetőséget a Szigligeti Alkotóházban, illetve bemutatkozási lehetőséget egy irodalmi est keretén belül.
 
7.      Gáspár György a kuratórium munkáját megköszönve, az ülést bezárta.
 
 
Budapest, 2015. február 24.
 
 
                Titkár                                     Jegyzőkönyvvezető
         Gáspár György                             dr. Mátis Bernadett           
 
Hitelesítők:
Ványa Zsófia, MANK
Neszlár Sándor, kurátor
Zsille Gábor, kurátor