NKA PIM Nyári Fesztivál

PIM Nyári Fesztivál
Szabadtéri előadások a Petőfi Irodalmi Múzeumban
1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 16.


A PIM Nyári Fesztivált június 26-tól 10. alkalommal rendeztük meg, melyen kellemes nyár esti kikapcsolódással, zenével, irodalommal, színházzal vártuk az érdeklődőket.
 
A program megrendezésével marketing szempontból fő célunk volt, hogy a budapesti nyári kulturális rendezvények között a PIM Nyári Fesztivál megőrizze az előző években elért pozícióját, illetve szolgáltatásunk színvonalát még magasabb szintre emeljük. A meghatározott célcsoportokon belül legalább 65-70%-os legyen a program ismertsége, a PIM Nyári Fesztivál, mint márka erősítse pozícióját a szegmensen belül.
 
Az előző évek munkájának köszönhetően a rendezvénysorozat erős márka imázzsal rendelkezik a célcsoportokon belül, sok a visszatérő látogató, az idei év rendezvénysorozata ezt megerősítette, illetve a márka ismertséget növelni tudta mind a látogatók, mind a szakmai körökben.
 
Az elvégzett közvélemény kutatás gyors értékelése azt mutatja, hogy a látogatók 75%-ának az elégedettsége az 5 fokú skálán (az 5 a legelégedettebb) legalább négyes.
 
A rendezvény jövőjét tekintve meg kell állapítani, hogy erősebb jelenlétet kell elérni a Budapestre látogató külföldi turisták körében, ennek egyik feltétele, hogy a 2013-as programot már ez év őszén pontosan le tudjuk kötni.
 
Kommunikáció
Kommunikációs célként egyik alapvető kitűzésünk volt, hogy a rendezvény kampánya illeszkedje a PIM egész éves kommunikációs stratégiájába, hozzájáruljon a PIM, mint múzeumi márka ismertségének erősítéséhez, illetve a márka pozíciójának erősítéséhez a szabadidős, kulturális piacon. Sajnos a fesztivál költségvetése csak egy nagyon szerény kampányt bírt el, de igyekeztünk a médiatervezés során a célcsoportok szempontjából a leghatékonyabb csatornákat használni. A kampány során a nol.hu, a Magyar Narancs, a Port.hu és az Origo online, illetve nyomtatott felületeit használtuk.
 
A programok tartalmi összeállításánál ebben az évben is ügyeltünk arra, hogy a múzeum egyedi arculatából adódóan az egyes produkcióknál előtérbe kívántuk helyezni az irodalmi alkotásokat feldolgozó előadásokat.
 
Részletes program:
 
Június 26. kedd, 20.00 (Esőnap: június 27.)
Lámpafény koncert
Harcsa Veronika Quartet
Megzenésített versek a 20. század magyar irodalmából
Vendégművész: Kulka János színművész
A Harcsa Veronika Quartet zenészei: Blaho Attila (zongora), Oláh Zoltán (nagybőgő) és Majtényi Bálint (dob). Rendszeres vendégük Gyémánt Bálint, gitáros.
 
A koncerten elhangzó versek:
Út – Weöres Sándor
Ülni, állni, ölni, halni – József Attila
Üzenj – Kassák Lajos
A szomj – Nemes Nagy Ágnes
Nyár – Babits Mihály
Szobrokat vittem – Nemes Nagy Ágnes
A lámpagyújtó énekel – Kosztolányi Dezső
Műterem – József Attila
Együgyü mese – Karinthy Frigyes
Lámpafény – Tóth Árpád
 
Jegyár: 2600 Ft
 
 
Július 1. vasárnap, 20.00 (Esőnap: július 2.)
Nézzünk bizakodva a jövőbe!
Válogatás Örkény István egyperces novelláiból – az Örkény Színház előadása
Közreműködik az Örkény Színház teljes társulata.
Az előadás kapcsolódik a PIM Mi mennyi – Örkény István 100 éves című kiállításához. A tárlat látogatható 2012. december 31-ig.
 
Jegyár: 3000 Ft
 
 
Július 3. kedd, 20.30 (Esőnap: július 4.)
Budapest Bár: Hoppá! – koncertszínház
Közreműködik a Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert, Farkas Mihály, Ökrös Károly, Farkas Richárd, Kisvári Ferenc.
Szereplők: Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Szűcs Krisztián
Rendező: Pál Kálmán
Producer: Gáncs Andrea
 
Jegyár: 4200 Ft
 
A Budapest Bár és a Karzat Színház műfajteremtő próbálkozásként 2010-ben a Budapest Bár zenei anyagára épülő színházi produkciót hozott létre, olyan színházi előadást, ahol a zenészek, énekesek egyszerre színészek is. A kísérlet sikerült, hiszen az első, Tánc című előadást – amely a zenekar 2. lemezének anyagára épült – az eltelt másfél évben sokezer ember látta.
 
Az előző koncertszínház sikerén felbuzdulva a Hoppá! című lemezhez kapcsolódva, annak zenei anyagára építve újabb előadást hozott létre a csapat 2011. otóberében. Az előadás rendezője és tervezője ismét Pál Kálmán, aki ezúttal egy piactéren jeleníti meg az előadást. A Hoppá! című lemez sikerét és népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy közel 10 héten keresztül vezette a magyarországi lemezeladási listát, amely mostanra dupla platina lemezzé vált. A lemez egyik számából, a Szilvafácskából készült klipet pedig több, mint 490000-en nézték már meg a youtube-on.
 
A Hoppá! színpadán egy fiktív budapesti tér épül fel a hatvanas évekből, ahol a piacos árusok bódéi mellett egy vendéglő kerthelyisége látszik. Az előadás ideje nagyjából egy napot mesél el. Éjféltől másnap éjszakáig követhetjük nyomon a piactér és a vendéglő életét, ahol minden szereplő dalra fakad, miközben szürreális képekben mutatkozik meg a hatvanas évek hangulata. A zenészek és énekesek elképzelt karaktereket, a piactér furcsa figuráit, árusait, vendégeit személyesítik meg: Kiss Tibiből kolbászsütő, Ferenczi Györgyből vendéglőtulajdonos, Lovasi Andrásból messziről érkezett vidéki vendég válik. A zenés őrület főszereplője Farkas Róbert és zenekara, ők húzzák egyre bravúrosabban a talpalá valót, amíg a végső jelenetben megnyílik a Pokolbár kapuja, és pokolbéli táncba torkollik a piactéri nap.
 
 
Július 6. péntek, 20.00 (Esőnap: július 8.)
KISTEHÉN Melanko
Vendég: Erdős Virág és Kemény István költő, valamint Grecsó Krisztián író
Közreműködik: Lantos Iván
 
A Kistehén zenekar korábban több színházban és fesztiválon (Katona, Trafó, Kapolcs) nagy sikerrel szerepelt Melankolikus estje idei év nyarán a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható. Kollár-Klemencz László és együttese különleges, közös estre készül Lantos Ivánnal. A régi melankolikusok találkozása az új melankolikusokkal: Erdős Virág és Kemény István versei és személye is hozzájárul, hogy az est a gyönyörű melankólia kádjában meríthesse el a közönséget, fulladásig.
 
Jegyár: 2200 Ft
 
Jegyek vásárolhatók voltak a Múzeum jegypénztárában (kedd-vasárnap 10.00-18.00; +36 1 317 3611/203), valamint interneten a Jegymester (www.jegymester.hu) oldalon.
 
 
Látogatószám teljesülés
 
1342 fő látogatta a PIM Nyári Fesztiváljának 4 rendezvényét 2012-ben.