kódszáma:3560/183
„Levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére a kultúra terjesztésében vállalt feladataik támogatására” témában 4., különösen veszélyeztetett múzeumi műtárgyak állagvédelemére, konzerválására, restaurálására és preparálásra” altémában (kódszáma: 3560/183)
kiírt pályázat megvalósulásáról.
A Petőfi Irodalmi Múzeum 2014-ben is a z állományvédelmi szempontok alapján készített éves restaurálási tervei megvalósításához kérte a Közgyűjtemények Kollégiumának támogatását.
A NKA Közgyűjtemények Kollégiuma által kiírt pályázaton 6db, súlyosan rongálódott selyemkötésű díszalbum és 2 db olajfestmény restaurálásának költségeire, összesen 1.534.000 forintra pályáztunk. A megítélt támogatás intenzitása 46%-os volt, összesen 700.000 forintot ítéltek meg számunkra, ezért módosítási kérelmet nyújtottunk be. A NKA Közgyűjtemények Kollégiuma hozzájárult ahhoz, hogy a megítélt összegből az eredetileg tervezett 2db olajfestményt és a tervezett 6 helyett 2 db selyemkötésű díszalbumot restauráltassunk, így a támogatási szerződést ilyen értelemben módosították.
A pályázat keretein belül így restaurálásra került:
Szentgyörgyi Kornél: Áprily Lajos derékképe
Gráber Margit: József Attila portréja
A halmi-i Olvasó-Egylet és a halmi járás értelmiségének díszalbuma
A lévai casino díszalbuma
A Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti és Relikviatára irodalmi vonatkozással bíró, írókhoz, irodalmi alkotásokhoz kapcsolódó képzőművészeti alkotásokat, fotókat és relikviákat gyűjt. E speciális gyűjtemény egyik legfontosabb szeletét képezik az íróportrék, melyek állagvédelme, restaurálása az éves tervek között kiemelten fontos feladat. A két, súlyosan veszélyeztetett állapotú kép restaurálását és a restaurálás dokumentációját Dicső Ágnes festményrestaurátor művész végezte el.
A 2014. évre elkészített múzeumi állományvédelmi terv hangsúlyos része volt a Jókai hagyaték részét képező díszalbumok állagvédelme is. A pályázott kötetek kiválasztását több szempontból is indokoltnak tartottuk. A restaurálásra kiválasztott kötetek a múzeum gyűjtőkörére jellemző és kiemelkedő darabok, a múzeumi törzsanyag kiemelten fontos Jókai hagyatékába tartoznak. Könyvészetileg és kordokumentumként is kuriózumnak számítanak, valamint állapotuk miatt súlyosan veszélyeztetettek, kiállításuk, használatuk, de még tárolásuk során is fennállt a további fizikai károsodás veszélye. Elsőként a két leginkább sérült darab restaurálására került sor. A restaurálást és a restaurálási dokumentáció elkészítését Peller Tamás restaurátor művész végezte.
A pályázat megvalósulásáról készült szakmai beszámoló a honlapon elérhető:
www.pim.hu ---pályázatok--- szakmai beszámolók
A Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe tartozó két selyemkötésű Jókai díszalbum leírása és restaurálása
A Petőfi Irodalmi Múzeum Relikvia tárának gyűjteményébe tartozó 2 db egyedi, selyembe kötött díszmű restaurálását a rossz megtartású, szennyezett, szakadt borító állapota és a korábbi helytelen tárolás következtében elszenvedett sérülések tették szükségessé.
A restaurálás célja a kötések, a tárolás, használat során lerakódott szennyeződések eltávolítása, a sérülések, hiányok pótlása és a megfelelő mechanikai tartóerő biztosítása volt fennmaradásuk és kiállíthatóságuk érdekében.
Tárgy- és állapotleírás
A két műtárgy valódi moaré selyemmel borított díszmű kiállítású könyv. Tábláik több rétegből épített szürkelemez deklikből állnak, vastagságuk eléri a 15 mm-t is. Éleik egyenes vonalú srégeléssel kerültek kialakításra. Az első táblák belső, süllyesztett közép mezeje növeli a táblák plaszticitását. Az elő és háttábla selyemmel borított, az első táblát aranyozott léniákkal, bélyegzők lenyomatával díszítették. A címzett, és az adományozok neve aranyozással díszíti a középmezőt.
Az előzékek fényezett, dombornyomású, krétázott papírból kerültek kialakításra.
A díszművek hátoldalán öntapadós papírcímkén a műtárgy leltári száma olvasható.
1. A halmi-i Olvasó-Egylet és a halmi járás értelmiségének díszalbuma
Leltári száma: R. 61.38.
Anyagai: papír, selyem, selyemszál bélfonalú rézfonál, réz ringlik.
Mérete: 290 x 410 mm
A halványkék moaré ripszselyembe kötött album borítólapját mélyítéssel készült keretben arany betűkkel nyomott felirat díszíti: „Jókai Mórnak a halmi-i olvasó-egylet és a halmi járás értelmisége”.
A táblákat két réteg, enyvvel összeragasztott, simított, könyvkötő deklikből alakították ki, melyeket enyvvel erősítettek össze. Éleit srégelték, csiszolták, az első táblán a két réteg közül a felsőn íves záródású ablakot készítettek. A kivágott ablak belső élére külön kiragasztották az első táblát borító szövetet. Az aranyozott szöveget hordozó textilt kifeszítették az alsó táblára úgy, hogy a ragasztás vonala kívül esett a kivágott ablak körvonalán. Ezt követően ragasztották össze enyvvel az első tábla két rétegét: az aranyozott, középen selyemmel borított alsó- és a kivágott ablakú felső réteget. Ezt követően enyvvel ragasztották le a borítást a tábla belső élére.
A táblák borítását mind a négy oldalukon beragasztották (un. francia betáblázás) majd gerincként összekötötték egy vékony selyemcsíkkal, amit savas papírral erősítettek meg. Ezt belülről is leragasztották egy másik selyemcsíkkal. E két vékony szövet és az azt merevítő vékony papír hordozta a táblák súlyát.
Az aranyozott táblaszöveget a kötés elkészülte után nyomták a selyembe. A nyomat egyenletessége és a táblán látott nyomás egyenletes mélysége alapján ez présaranyozással készült.
A tábla kiragasztott előzéke fehér krétázott papír, szennylap nem került kialakításra. A kiragasztáskor csak az előzékek széle mentén, kb. 2 cm szélességben kenték meg a papírlapot, elkerülve így annak túlzott hullámosodását.
Az album négy lapját, gyöngyházszínű, keményítős festékkel appretált vászoncsíkokkal erősítették össze mindkét oldalukon. A két lappárrá összeakasztott lapokat sodrott, makkban végződő bronzszínű zsinór rögzítette a gerinchez. Az egyik „makk” felületére a zsinór vége ráfonással került felerősítésre, a másik közepébe az összefűzés után varrással, pamutcérnával erősítették be a zsinórt. A zsinórt a selyemgerincbe nyomott rézgyűrűkön fűzték át.
A két oldalas, Jókait 50 éves írói jubileuma alkalmával üdvözlő szöveg pirossal, kékkel és arannyal színezett megszólításokkal kezdődik, majd fekete tintával, kézírással folytatódik. Aláírta Liptay Béla elnök, Nagy József alelnök és Vajda Gábor jegyző, valamint számos egyleti tag, kelt Halmin, 1894. január 6-án.
Állapota:
A moaré jellegű selyemkötés a táblák éle mentén szakadozott, hiányos, foltos, elvált a deklitől. Az első tábla jobb alsó sarkát zsírfoltok színezik el. Mivel a borítóanyagot eredetileg csak a tábla belső élére erősítették fel (a táblákon kívül „lebegett”), ezért a táblaélek mentén elszakadt szövet minden mozgatásnál elvált a tábláktól, széleik gyorsan szétfoszlottak.
A nehéz táblák miatt a selyem borítás a gerincnél szétszakadt.
A lapokat tartó fémszálas zsineg oxidálódott, kiszakadt eredeti helyéről.
A belső lapokat összekötő vászoncsík behasadt, a fémszálas zsineg közéjük szorult. A gerincbe nyomott réz ringlik közül egy a zsinegen felfűzve megmaradt, a másik elveszett.
A belső, kéziratos lapokat összekötő vászoncsíkok a hajtás vonala mentén a kötet feléig behasadtak.
2. A lévai casino díszalbuma
Leltári száma: R. 62.50.
Anyagai: papír, selyem, selyemszál bélfonalú rézfonál, réz ringlik.
Mérete: 290 x 410 mm
A táblákat két réteg, enyvvel összeragasztott, simított, könyvkötő deklikből alakították ki, melyeket enyvvel erősítettek össze. Éleit srégelték, csiszolták, az első táblán íves záródású ablakot készítettek. A textilt kifeszítették a táblára úgy, hogy a belső ablak srégelt körvonalát megkenték enyvvel és beleragasztották a szövetet. Ezt követően a táblák borítását három oldalukon beragasztották a táblák belső oldalaira. A két táblát gerincnél a borítóanyag tartotta össze, amit belülről savas papírral erősítettek meg. Ezt belülről is leragasztották egy másik selyemcsíkkal is, amit a francia előzék krétázott és gépi papír rétege közé erősítettek. E két vékony szövet és az azt merevítő vékony papír hordozta a táblák súlyát.
Az aranyozott táblaszöveget a kötés elkészülte után nyomták a selyembe. A nyomat egyenletessége és a táblán látott nyomás egyenletes mélysége alapján ez présaranyozással készült.
A tábla kiragasztott előzéke fehér krétázott papír, szennylappal, rákasírozott meghajtott gépi gyártású papírral (un. francia típusú előzék). A kiragasztáskor csak az előzékek széle mentén, kb. 2 cm szélességben kenték meg a papírlapot, elkerülve így annak túlzott hullámosodását.
Az album két lapját, fehér, keményítős festékkel appretált vászoncsíkkal erősítették össze külső oldalukon úgy, hogy alul és felül belülre hajtottak 1-1 cm-t. A lappárrá összeakasztott lapokat sodrott, makkban végződő bronzszínű zsinór rögzítette a gerinchez. Az egyik „makk” felületére a zsinór vége ráfonással került felerősítésre, a másik közepébe az összefűzés után varrással, pamutcérnával erősítették be a zsinórt. A zsinórt a selyemgerincbe nyomott rézgyűrűkön fűzték át.
Világoskék selyembe kötött, arany betűkkel díszített album, benne arannyal keretezett üdvözlő irat (2 f. és 2 előzéklap) Jókai Mór 50 éves írói jubileumára, Léva, 1894. január 6. Aláírás: Brach Ferenc elnök, Jaross Ferenc jegyző. Melléklete a kaszinó jegyzőjének különálló levele Jókaihoz.
Állapota:
A moaré jellegű selyemkötés a táblák éle mentén szakadozott, hiányos, foltos, elvált a deklitől. Mivel a borítóanyagot eredetileg csak a tábla belső élére erősítették fel (az első táblán „lebegett”), ezért a táblaélek mentén elszakadt szövet minden mozgatásnál elvált a tábláktól, széleik gyorsan szétfoszlottak. A nehéz táblák miatt a selyem borítás a gerincnél szétszakadt.
A lapokat tartó fémszálas zsineg oxidálódott, kiszakadt eredeti helyéről.
A restaurálás menete
A két díszalbum kötése anyagaiban ugyanaz, kötéstechnikájában kis eltérés mutatkozik. Ezért restaurálásuk menete megegyezik, csak a borítás és táblakészítés technikai kivitelezése különbözik. Ezért az alábbiakban leírt munkafolyamatok megegyeznek a két műtárgynál, így egy fejezetben ismertetem a restaurálást.
A kötetek tisztítását a felületről könnyen eltávolítható szennyeződések eltávolításával kezdtem, melynek eszköze a poroló ecset és mikroporszívó volt. A mechanikus tisztítás során vigyázni kellett a selyem borításra, nehogy a mechanikus kezelés a szálak további elválását, szakadását okozzák. Ezt követően az erősebben kötődő szennyeződéseket puha latex radírszivaccsal távolítottam el a könyvtest és az előzékek lapjairól.
A kötet szétszedését szárazon végeztem el. Az előzékek enyves ragasztóanyagát spatulával feszítettem fel, mivel a krétás, moaré mintával nyomott előzék semmilyen nedvesítést nem bír el.
A díszmakkokkal ékesített zsinegnek megkerestem azt a végét, melyre a makkot varrással erősítették fel. Ezt a kötést felbontottam a varrást, leválasztva a díszgombot és kifűztem a zsinórt, szétválasztva a kötést és a könyvtestet.
A tábláról a selyemborítás maradványait is szárazon távolítottam el.
Füzes Andrea textilrestaurátor művész megállapította, hogy a borítás „valódi” moaré (ellentétben a „hamis” vagy festett moaréval), ezért a szövet az oldószeres kezelését bírja mintázata elvesztésének veszélye nélkül.
A 62.50 jelzetű díszmű első táblájának borítása egy anyagból készült, az ezen talált aranyozást Regnal S1 (polivinil-butiro acetál) 3%-os oldatával fixáltam. A 61.38 jelzetű műtárgy aranyozást hordozó borítója a kétrétegű dekli közül az alsóra volt feszítve. Mivel a ráragasztott „ablakos” dekli megvédte a mechanikus sérülésektől, ezért ezt nem emeltem le és oldószeresen nem is tisztítottam, így a fixálás nem volt indokolt.
A borítást langyos vízben mostam. A kezelés során az enyves ragasztómaradványokat eltávolítottam.
A száradás után a borítóanyag teljes alátámasztása mellett döntöttem. A kiválasztott selyemripsz anyagot a kielégítő színtartósságot biztosító, savas (Ciba Solophenyl) színezékkel az eredeti színéhez igazítottam Füzes Andrea restaurátor segítségével.
Ezt követően az eredeti készítéstechnikával megegyező módon beborítottam a táblákat. A beütésel leragasztáshoz jó minőségű bőrenyvet használtam. Az eredeti borítást sűrű rizskeményítő és Tylose MH 300 (metil-cellulóz ragasztó 5%-os vizes oldata) 3:1 arányú keverékével erősítettem fel. A metil-cellulóz biztosítja a későbbi visszaoldhatóságot, felületaktív anyagként javította a kenhetőséget, csökkentette a ragasztófilm gyors kiszáradását. Annak érdekében, hogy a szöveten ne üssön át a ragasztó, a kenést szivacs festékező hengerrel vittem fel, amivel sokkal vékonyabb és egyenletesebb kötőanyag réteg vihető a felületre, mint ecsettel és a kenés is kíméletesebb az eredeti anyaghoz.
A felragasztás után a selyem evvel a ragasztóval merevvé vált, de a varrással történő felerősítés lehetőségét textilrestaurátorral történő konzultációm során elvetettem. Ez a konzerválási mód a szálakra bomlott borítás esetén túl sok szabad textiltöredék lebegésével járt volna, ami nem biztosíthatta a kötés megmaradt selymének biztonságos megőrzését.
A borítást gerincnél belülről is megerősítettem egy selyem csíkkal.
Ezt követően az előzéket is visszaragasztottam enyvvel az eredeti helyére.
A kötetek belső lapjainak száraztisztítása után a 61.38 jelzetű díszalbum elhasadt vászoncsíkjait szárazon leválasztottam a lapokról. Hasonló színű és minőségű vászoncsíkot ragasztottam a helyükre, majd rájuk ragasztottam az eredetiket.
Az elkészült kötések gerincét bőrlyukasztóval kilyukasztottam, majd ringlinyomóval kialakítottam a díszzsinórok átvezetésének új helyeit.
A zsinegekkel beerősítettem a lapokat, majd visszavarrtam a felfejtett varrású díszmakkot.
A hátulsó címkét – a gyűjtemény kezelőjével történt egyeztetés alapján – nem helyeztem vissza.
Tárolási javaslat
A műtárgyak részére pormentesen záródó, kívül könyvkötő vászonnal, belül savmentes kartonnal borított savmentes kartondekliből dobozt készítettem.
A tárolás és kiállítás során a stabil 20°C hőmérséklet, az 50%-s relatív páratartalom és a maximális 5000 lux/év megvilágítás a megengedhető.
A kötetek kinyitása, kinyitva történő bemutatása a nehéz tábla és a könyvtest és kötés eredetileg is gyenge összeerősítése miatt nem javasolt.
Kelt: Budaörsön, 2014. december 28-án
Peller Tamás
Restaurátor
A Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe tartozó két olajfestmény leírása és restaurálása
A Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti és Relikviatára irodalmi vonatkozással bíró, írókhoz, irodalmi alkotásokhoz kapcsolódó képzőművészeti alkotásokat, fotókat és relikviákat gyűjt. E speciális gyűjtemény egyik legfontosabb szeletét képezik az íróportrék, melyeknek állagmegóvása szintén kiemelt műtárgyvédelmi feladat. E műfajhoz tartozik Szentgyörgyi Kornél Áprily Lajost, valamint Gráber Margit József Attilát ábrázoló olajképe is. Mindkét kép irodalomtörténeti jelentőséggel bír amellett, hogy művészettörténeti szempontból is értékes alkotások. Áprily Lajos derékképe – mind a festmény, mind korabeli kerete – restaurálásra szorult, veszélyeztetett állapotban volt. Gráber Margit (1895–1993) képzőművész József Attila-portréja kuriózumszámba megy, hiszen a költő rövid párizsi tartózkodásának idejéből származik. Az 1955-ben múzeumunkba került kép restaurálása állagromlása miatt szintén halaszthatatlanná vált. A restaurálást és a restaurálási dokumentáció elkészítését Dicső Ágnes festményrestaurátor művész végezte.
RESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ
A festmény állapota restaurálás előtt
A vászonra festett olajkép, sajnos, soha nem volt vakkeretre feszítve. Feltételezésem szerint takarékossági okokból a hordozót ráragasztották egy kartonra. A karton az idő múlásával jelentősen elsavasodott, meggyengült, így már nem jelentett megfelelő támaszt az olajfestmény részére.
A festmény a hátoldalára ragasztott karton miatt idővel egyre domborúbb lett. Ezt a ragasztáshoz használt anyag száradása, zsugorodása okozza. Ez a tény is aláhúzta a mielőbbi restaurálás szükségességét: ebben az állapotban szinte lehetetlen bekeretezni. Nehéz megoldani a tárolását és lehetetlen bemutatni is: minden mozgatás a festék sérülésének kockázatával járt.
A kép szélein már el is kezdődött a festékvesztés. A ragasztóanyag és a papírhordozó meggyengülését követően a széleken a vászon már megtámasztás nélkül, szabadon mozgott.
A szélek állapotától eltekintve a festékrétegek jó megtartásúak. A vastag, pasztózus rétegek jól tapadnak az alapozáshoz, pergés, lemezes elválás nem volt. Régebben díszkeret is tartozott a képhez, ennek nyomai látszanak körben, ahol a friss olajba benyomódott a díszkeret éle.
A lakkréteg vastagnak és egyenetlennek tűnt. Mintha lakkozás előtt nem tisztították volna megfelelően a képet: szennyeződés és a korábbi restaurálás során felhordott lakkréteg egyetlen, sötét, maszatos foltként jelent meg a festményen.
A restaurálás menete
A vászonkép hosszú távú megőrzésének feltétele, hogy ki legyen feszítve egyenletesen, lehetőleg egy ékelhető vakkeretre.
A festmény hátoldaláról tehát el kellett távolítani a felragasztott, mára elsavasodott kartont. A festett oldalt levédtem több rétegű japánpapírral, hogy stabilan tartsa a festékrétegeket és a gyenge vásznat. Száradása után spatulával, szikével, finoman bontogatni kezdtem a hátoldalról a papírt. A karton tört, szinte porlott, magas lignintartalma miatt csak pormaszkban lehetett a munkát végezni. A vászonhoz közeledve vastag enyvrétegbe ütköztem. Ennek eltávolítása felesleges oldószerterhelés nélkül kivitelezhető volt: vizes duzzasztással el lehetett távolítani. Ez jelentős nedvesség-bevitelével járt az érzékeny vászon számára, ezért csak kisebb, 4x4 cm ill, 5x5 cm-es területenként lehetett haladni. A vászon szárítása az enyv eltávolítását követően préseléssel történt.
A feltárt vászon jó állapotú volt, csak kisebb lyukak és szakadások gyengítették. Ezek ragasztása és a hiányok tömítése is ebben a fázisban történt.
A karton állapota nem engedte meg, hogy a ceruzával készített feliratot ( Szántó Judit Császár Vilmos ú. 39. ) eltávolítsam, ezért dokumentációként csak fényképen lehet megőrizni.
Mikor a hátoldali karton nagy részét lebontottam, a további, biztonságos munkához elengedhetetlennek ítéltem meg a vászon ideiglenes felfeszítését, hogy elkerüljem a vászon zsugorodását munka közben. Húzószéleket ragasztottam és egy felfeszítettem a festménye egy nagyobb vakkeretre, mely lehetővé tette a kényelmes és biztonságos munkát a hátoldalon. A fáradságos kezelés eredményeképpen sikerült minden ragasztóanyagot eltávolítani a vászon rostjai közül.
A kevés enyv, mely a vászon rostjai közé szívódott remek konzerválószerként működik: erősíti az alapozást és a festékrétegek tapadását is. Az ideiglenes felfeszítés során a hordozóvászon sokat simult és visszanyerte eredeti állapotát.
A papírtól és ragasztótól megszabadított vászon további kezelést nem igényelt. Csak a húzószéleket kellett pótolni és így felfeszíteni egy új, méretre készült, ékelhető vakkeretre.
A levédés eltávolítása után következhetett a festmény tisztítása. Egyes részei túl világosak, mások indokolatlanul sötétek voltak, jelentős szennyeződés maradt az előző restaurálás során felhordott vastag lakk alatt. Ennek eltávolítása acetonnal volt lehetséges.
A hiányok tömítése után olajjal retusáltam a képet.
A restaurálás befejezéseként a retus után védő lakkréteget kapott a festmény (Lefranc & Bourgeois szórólakk).
RESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ
A festmény állapota restaurálás előtt
Az alig több, mint 60 éves festmény állapotának legfőbb meghatározója az üvegezéssel történt sietős keretezés, mellyel a még friss, azaz puha, nem teljesen kikeményedett festéket akarták megóvni.
Az üveglap mögé zárt olaj száradása akadályozott és lassított volt.
Nehezítette a helyzetet, hogy a kép a hátoldal felől sem tudott szellőzni. A farostlemez a magas műgyantatartalma miatt további károsító tényezőként szerepelt. A műgyanta bomlástermékei lágyítóként léptek reakcióba az olajfestékkel. Nem véletlen, hogy a farost színe sötét az oxidatív folyamatok eredményeképpen. A létrejött mikroklíma nemcsak a festmény alkotóelemeire volt káros, hanem a közeli többi műtárgyra is.
A kilélegzett szerves savak „felhőt” képeztek az üvegen. Az így kialakult kép láthatatlanná tette a festmény eredeti színvilágát, élvezhetetlenné tette a portrét.
Az üveglap, mely belenyomódott és ráragadt a felületre jelentősen eltorzította az eredeti kép felületét.
A pasztózus részletek laposak, fényesek lettek. Az üvegre rászáradt olajfesték a kép mozgásakor feltépte az alapozást, sőt, még a farost felső rétegét is.
A restaurálás menete
A restaurálás célja az üveglap miatt deformálódott festett felület helyreállítása volt.
A díszkeretből való kiemelést csak az üveggel együtt lehetett kivitelezni. Hosszúnyelű spatulával benyúlva az üveg alá igyekeztem az üvegre száradt festéket leválasztani.
A pasztózusan megfestett olajkép több ponton erősen rá volt ragadva az üvegre. A szétválasztással sajnos további hiányok keletkeztek, de szerencsére az arc, a kezek, a szignó egyáltalán nem volt érintett.
Az üveg eltávolítása után a teljes festett felületet alapos revízió alá vettem.
A hordozóhoz nem megfelelően tapadó részeket konzerválóanyag (Lascaux Medium for Consolidation) injektálásával helyileg rögzítettem.
Szikével eltávolítottam minden idegen anyagot a felületről.
A farostlemez éleit átvizsgáltam és konzerváltam, ahol elkezdett lemezesen szétválni.
A farosttábla hátoldala rettenetesen poros volt. Kefével és porszívóval portalanítottam.
A kép festék- és alapozáshiányainak tömítése után a retusálást beilleszkedő módon, olajjal végeztem.
A kép eredetileg sem volt lakkozott. A felületének matt-fényes részletei az eredeti festéstechnikából következnek és tiszteletben kell tartani.
Tárolás során célszerű a festett oldalt is porvédelemmel ellátni.
Díszkeret restaurálása
A festmény díszkerete korban, stílusban hozzá illő. Szerkezetileg jó megtartású, a sarkoknál kissé sérült volt. Enyhe tisztítást igényelt. A faanyag, ill. a fémszínezés mozgó, gyengén kötődő részeit rögzítettem.
A hiányokat tömítettem és a fémszínezést pótoltam.
Szükséges volt egy léccel szűkíteni a falcot, hogy biztonságosabban lehessen rögzíteni a festményt a díszkeretben.
A festmény rögzítést szögeléssel végeztem, majd a por- és fényvédelem érdekében nátronpapírral zártam le a hátoldalt.
A két restaurált festmény a múzeum Művészeti Tárának raktárában lett elhelyezve.