„A létezés botránya”

Hajnóczy Péter és Nádas Péter írói világaiban

Date
-

Nem is állhatna távolabb két író egymástól, mint az egyaránt 1942-ben született Hajnóczy Péter és Nádas Péter. Noha volt idő, amikor együtt emlegették őket – mint a hetvenes–nyolcvanas évek „megújuló prózájának” szükségszerűen összetartozó szereplőit. Vagy mint a „Péterek irodalmának” két jellegzetes hősét. Az egyiküknek, Hajnóczynak, rövid életút és pálya adatott, hol heves, hol mérsékelt utómozgásokkal. A másikuk, Nádas, mindmáig az egyik legjelentősebb írónk, és ezt nemcsak itthon tudják, hanem külföldön is.

Az idősebb írótárs, Mészöly Miklós által „ködlovagnak” nevezett Hajnóczyval ellentétben Nádasnak volt ideje arra, hogy kibontakoztassa fordulatokban és csúcsteljesítményekben gazdag életművét. És hogy közben elgondolkodjon annak belső természetéről. Az egyik ars poeticus jellegű írásában beszél két alkotótípusról: mindkettő ugyanazzal a megoldhatatlan feladvánnyal, a káosznak kiszolgáltatott „létezés botrányával” birkózik, csak éppen eltérő módokon.

A káosz a rend szükségszerű előfeltétele. A rend a káosz lehetséges következménye. Mindkét író tudja. És mindkettő a maga módján szembesül is vele. A kiállítás ezt a párhuzamos szembesüléstörténetet követi végig – és futtatja ki két regényvilágba: az 1979-ben megjelent Hajnóczy-mű, A halál kilovagolt Perzsiából és a 2005-ös Nádas-főmű, a Párhuzamos történetek egymással tüköralakzatba állított világaiba.

A háromkötetes Nádas-regény széles történelmi panoráma előterében ad rálátást a Kádár-korszak hatvanas éveire. Hajnóczy látomásos kisregénye a hetvenes évek fullasztó világát ábrázolja az államszocializmus jellegzetes társadalmi és kulturális díszletei között. Az ábrázolt valóságok részben hasonlóak. Az írói világok teljesen különböznek. A „létezés botránya” ugyanaz.

Kurátor: Bazsányi Sándor

Látványtervező: Auer Alexandra

Grafikus: Czeizel Balázs

Kiállításkivitelezés: Torter E-Design Kft.

 
A kiállítás a nyugalom megzavarására alkalmas képi elemeket  tartalmaz, ezért csak 18 éves kor felett ajánljuk!

Audioguide

Galéria képek: Birtalan Zsolt /PIM

PIM esti extra:

A Petőfi Irodalmi Múzeum immár több mint egy évtizede rendezi meg rendhagyó tárlatvezetéseit minden hónap utolsó szerdáján. A közel két év kihagyás után újrainduló PIM Esti Extra rendezvényeinken kortárs írók, költők, irodalomtörténészek, művészettörténészek, képzőművészek, színészek, zenészek új szempontokat és megközelítéseket hoznak be a kiállítótérbe, hogy rendhagyó szemszögből mutassák be látogatóinknak a múzeum gyűjteményét, aktuális kiállításait.

Ezen az estén a múzeum minden kiállítása hosszított nyitvatartással 20:00 óráig látogatható. Az aktuális PIM esti extra programjainkat keresse az Eseménynaptárban.

 
virtuális