A regény olvasása alatt több tárgy is felkeltette figyelmemet, később visszagondolva azonban főleg azok tűntek „súlyosnak”, amelyek önmagukon túlmutattak, például egy jelentéktelennek tűnő „holmi”, egy testetlen, megfoghatatlan létező:„Vizyné a zongorájában kámfort tartott, hogy a molyok ne rágcsálják a vattás hangkalapácsokat.”
Anna, a regényben nem tudta, hogy mi az, ami miatt „a gyomra egyszerre fölémelyedett” csak érezte az „éles, hideg szagot, mely egyre jobban facsarta az orrát, kavarta belét.”
Ez a megfoghatatlan, szobahőmérsékleten szublimáló, formát is alig öltő kámfor, szép metaforája Anna ösztönös, zsigeri ellenszenvének, amit leginkább csak állatok tudnak érezni, érzékeny szenzoraikkal semmint mi, emberek, elkényelmesedett érzékszerveinkkel. „Akármit csinált, nem bírta megszokni ezt a helyet. Szaglása, mely éles volt, mint a kutyáé, tiltakozott ellene. [...] ha egészséges ösztönére hallgat, akkor köszönés és istenhozzád nélkül elrohan, menekül, le a lépcsőkön, az utcákon, s fut, meg sem áll hazáig, a kajári tarlóföldekig.”
Anna semmiről nem dönt(het) saját belátása szerint, még a benne megszülető új életről sem. Társadalmi egyenlőtlenségből fakadó kiszolgáltatottság ez, melynek ezen fokán alapvető, életet érintő döntések is kifutnak a kezéből és a sorozatos elfojtás szinte szükségszerűen tragédiába torkollik.
A tárgy megalkotásának izgalma, számomra ebben a kérdésben / problematikában rejlik: hogyan lehet megjeleníteni egy fiktív sorsot jelképező tárgyat, a testünket betöltő sugallatot, aminek teste nincs de jelentősége annál inkább?
Vizyné, a hangkalapácsokat tompító filc anyag megóvása érdekében használta a molyokat távol tartó szert. Az anyag (filc) melegséget, puhaságot és védelmet szimbolizál, ilyen funkciót lát el az állaton is melyről levágják. Kellemes tapintású, ezért is gondoltam, hogy magam is szívesen használnám a tárgyam alapanyagaként. A kettősség megjelenítéséhez éles, szúrós párt kerestem a gyapjúhoz. A tüske, tövis jutott eszembe. A szőr meleg, tapintásra hívogató mivoltát ellenpontozza ez a szintén a védelem érdekében létrejött növényi „szerv”, a tövis. A fiktív tárgyam tehát egy kámfor szagot/testetlen matériát körbeölelő gyapjúból formált test, melynek amorf alakját tüskék, tövisek takarják.
Ez a tárgy a képzeletemben testet öltött kámfor illatát jeleníti meg (szaggal együtt), összekapcsolva a regényben betöltött szerepével, asszociációkkal melyek bennem megjelentek.
A szag és a tapintás is egy-egy érzékszervhez kötődik, de nem a szemhez vagy a fülhöz, mely oly elsődleges számunkra. A taktilitásra, szaglásra az érzés szót használjuk, mely valamivel elemibb, állatibb, mélyebb ösztönvilágra mutat rá.
A tárgy váza 32 háromszögből összeillesztett rózsaszín polyester lapból áll, melynek felszínét gyapjú fedi, akár az állatok testét. 2 kis háromszöget meghagytam, mert könnyen a bőrt juttathatja eszünkbe, a szőr alatti, rózsaszín, védtelen testfelületet. A filcet kétféleképpen is elkészíthetjük. Meleg vízzel és szappannal, az anyagot simogatjuk, hengergetjük, nyomogatjuk míg ennek hatására össze nem áll. A másik esetben szárazon, egy különlegesen kialakított tű segítségével szurkáljuk a matériát, amíg a szálak olyannyira összegubancolódnak ezáltal, hogy szövetté válnak. Én mindkét technikát alkalmaztam a tárgy kialakítása során. Véletlenül alakult úgy, hogy a szurkálás után kellett a tüskéket felhelyezni.
Ez talán egy érdekes gondolat lehet Vízyné karakterére nézve, akit szimbolizál is az objekt. Minden tövis kinövesztését egy fájdalmas szúrás előzhet meg, mely belül láthatatlan károkat okoz, kívül - mint mondják vitriolos - vagy kámforos jellemet alakít.