ORENDÁCS PETRA Mese a takarékosságról

Az öreg barlangi szörny éppen kényelmesen elhelyezkedett foteljában, amikor váratlan látogatója érkezett. Először csak a jövevény árnyékát látta, amitől – mondanom sem kell – kirázta a hideg. Mi a fenének van ilyen alakú feje? És milyen kinövések meredeznek a mellső végtagjaiból? Az öreg barlangi szörny alig egy órája nézett meg egy ijesztő dokumentumfilmet az emberekről, és még mindig a hatása alatt volt. Kikapcsolta a tévét, hogy jobban hallja az idegen közeledtét. Nehéz lépteket hallott, talán fém csörgését is, aztán egy erőteljes hangot:
– Elő, te rusnya dög!
Az öreg barlangi szörny szemöldöke felszaladt, mint az átlaghőmérséklet a globális felmelegedés kezdete óta. Az igencsak illetlen megszólítás felkeltette kíváncsiságát, hát feltápászkodott a karosszékéből, és a barlang szájához cammogott.
Nagy meglepetésére nem valami borzalom állt a képzeletbeli küszöbén, hanem egy emberlovag, tetőtől talpig páncélban. Amit a szörny furcsa alakú fejnek vélt, valójában a sisakja volt, tetején pár tollal, ami pedig a kinövéseket illeti, azok a kardja és a pajzsa voltak. Az öreg barlangi szörny sóhajtott. (És titkon örült, hogy nem egy ember, hanem egy lovag állított be hozzá.)
– Segíthetek?
– Nem – mondta, szinte köpte a (még nem) hős lovag. – A te fajtád nem képes a segítségre; csak fájdalmat és nyomort hozol a falumra! Most megöllek és én leszek a vidék hőse! És elnyerem…
– Elnézést, hogy félbeszakítom – köhintett az öreg barlangi szörny –, de szerintem itt valami félreértés történt. Arról a vidékről jön, amelyik itt van a sarkon?
A (még nem) hős lovag megszeppenve hátralépett.
– I-igen – dadogta.
– Akkor sajnálattal hozom tudtára, hogy a szörny, akit ön keres, a szomszédban lakik. Ő szokta terrorizálni a környező várakat, én inkább meghúzom magam a barlangomban.
– Ó. Ez esetben elnézést kérek.
– Semmi baj, gyakran megtörténik. Elég hasonlóak a barlangjaink.
– Van esetleg valami megkülönböztető jel? Arra az esetre, hogy nehogy a jövőben megint megtörténjen ez a kellemetlenség – érdeklődött a (még nem) hős lovag. Ezek mindig megkérdezik, gondolta az öreg barlangi szörny. Aztán a következő mindig eltéveszti.
– Ha megfigyeli, az én barlangom takarosabb, mint az övé. A bejárat ívébe mintákat faragtattam, és van néhány szelektív hulladékgyűjtő arra a falnál.
– Elnézést. Teszek róla, hogy ez még egyszer ne történjen meg. Akkor a viszontlátásra.
– Akkor a viszont nem látásra.
A (még nem) hős lovag elment a hegy másik barlangja felé, az öreg barlangi szörny pedig visszaballagott a székéhez. Nem szerette a hős vagy nem hős vagy (még nem) hős lovagokat, főleg azokat nem, akik összetévesztették őt a másik barlangi szörnnyel. Hetente egyszer-kétszer mindig megérkezett nagy hévvel az egyikük, hogy aztán azzal a lendülettel menjenek tovább, mert eltévesztették a házszámot.
Magával viszont nagyon elégedett volt, mert ő sokkal békésebben rendezte az ügyeit, mint a másik szörny. Ő nem terrorizálta a környező településeket, hanem a nyugdíjából befizetett a Havi Emberáldozat Csomagra, ami megspórolta neki a fáradságot. A Csomag emberhúst tartalmazott, mellé fűszereket és néhány használt holmit (például fésűket vagy fazekakat), amelyeket kiállíthatott a gyűjteményébe. Örült, hogy nem neki kellett levadásznia az embereket, mert kicsit tartott tőlük; valahogy úgy, ahogyan egy ember tart egy vaddisznótól. A vaddisznó csak egy buta állat, és az ember kezében ott vannak a fegyverek, hogy megölje, de egy rossz mozdulat, és a disznó kibelez bármit és bárkit. Amikor legutóbb erről beszélgettek a másik szörnnyel, az majdnem a padló alá süllyedt szégyenében, mert ő sosem osztotta be az elrabolt kincseket, így öregkorára biztos nem lesz esélye nyugdíjba vonulni és megrendelni a Havi Emberáldozat Csomagot. Pedig – mondta neki mindig az öreg barlangi szörny – hosszútávon kifizetődő, ha takarékos vagy.
A másik barlangi szörny jóval fiatalabb volt nála. Az öreg barlangi szörny szinte fiaként tekintett rá. Próbálta nevelgetni, tanítgatni, de kevés maradt meg abban a makacs fejében.
Pár nap múlva nagy meglepetésére látogatást tett nála a másik barlangi szörny. Az öreg barlangi szörny hellyel és frissítőkkel kínálta, amit a másik elfogadott.
– No és, minek köszönhetem a látogatást? – kérdezte az öreg barlangi szörny.
– Képzeld, a minap megint berontott hozzám egy (még nem) hős lovag. Legyőztem, ahogy azt kell, de! Míg őt magát kidobtam a kukámba, a sisakját, a kardját és a pajzsát, amiket menekülés közben eldobott, megtartottam, és eladtam a másik sarki faluban. Egész szép összeget kaptam értük. Persze nem egy kisebb vagyont, de kezdetnek megteszi.
Az öreg barlangi szörnyet valami furcsa melegség öntötte el. Talán mégis sikerült valamit belevernie a másik barlangi szörny fejébe.