Csilla gyerekkorom óta a legjobb barátnőm. Minden nagyobb életeseményt együtt éltünk át. Én voltam az esküvői tanúja, és együtt örültünk, amikor kiderült, egy új kis élet bontakozik ki a méhében. Mindig is felnéztem Csillára. Rengeteg energiája van, vagány, szinte sosem jön zavarba, és a legtöbb embert azonnal elbűvöli elragadó stílusával. Csillánál soha semmi nem ment egyszerűen. Gondolhattam volna, hogy ez a várandósság idejére sem fog megváltozni. András, Csilla férje, mint a mérleg másik oldala próbálja egyensúlyban tartani felesége őrültségeit több-kevesebb sikerrel. A férfi egy mélyen vallásos családba született és szilárd elveket vall az életről. Erre a szilárd alapra van szüksége Csillának, hogy szárnyalhasson.
Miután egy délutánon két csíkot mutatott a terhességi teszt, és az eredményt a nőgyógyász is igazolta, a házaspár tervezgetésbe kezdett. Abban már az elején megegyeztek, hogy születendő gyermekük nemét nem szeretnék előre tudni. Hadd maradjon meg a varázs, és hasson majd a meglepetés erejével.
Csilla szépen gömbölyödött, és az orvos minden vizsgálat alkalmával megnyugtatta őket, eddig minden rendben, aggodalomra semmi ok. A babára talán ez igaz volt, Csilla őrültségét viszont jócskán felerősítette a várandósság, és az azzal járó hormonok. Rengeteget jógázott és meditált, hogy csitítsa elméjét, de ez kevésnek bizonyult.
Csilla már a hetedik hónapban járt, amikor csörgött a telefonom.
- Szervusz drágám, szükségem van rád! Gyere át, amint tudsz, sürgős a dolog!
- Hello! Nem igazán alkalmas most, mert le kell…
- Jó figyelj, bármi dolgod is van, a születendő gyermekem élete biztosan fontosabb annál.
- Jó, jó, indulok.
Lecsaptam a laptopomat, és rohantam Andrásék házához. Csilla a konyhaasztalnál ülve várt, teát kortyolgatva, a legnagyobb nyugalomban.
- Na mi van? Mi a baj?
- Baj az nincs, de most indulunk a kocsiddal a 6. kerületbe.
- Nincs baj? Ezért hagytam félbe a holnapi prezentációmat? Csilla, mind a 9 hónapot vissza fogod kapni tőlem egyszer, remélem tudod.
- Jól van, ne durcáskodj, Maya már vár minket.
Meg sem kérdeztem ki az a Maya, tudtam, hogy útközben mindent meg fogok tudni róla, és úgysem tiltakozhatok.
- Na szóval tudod, van Andráséknak ez az elképzelésük, hogy nem kell tudnunk előre a baba nemét, mert ez egy ajándék, és majd ha megszületik, akkor micsoda meglepetés lesz, blabla. 7 hónapja növekszik bennem. Egyre többet ficánkol, egyre többször képzelem el a közös életünket, és nem tudok vele beszélgetni, mert megszólítani sem tudom. Érted? Tiszta őrület!
- Értem. Szóval megyünk az orvoshoz. Maya. Elég érdekes neve van.
- Nem, Ancsa basszus, elég lassú vagy ma. Hogy mennék az orvoshoz? Hetekkel előre kell időpontot kérni. Tegnap voltunk, de András elkísért, nem küldhettem ki, mindenről hallani akar.
- Ezért is szereted annyira. Akkor miért nem beszéled meg vele, hogy te mégis tudni akarod?
- Ancsa, te direkt vagy értetlen? Szerinted ez oké lenne Andrásnak, ha közölném vele, hogy amit közösen elterveztünk 7 hónapja, az nekem már nem jön be, úgyhogy vissza az egész, tudni akarom. Nyilván nem. Ezért megyünk Mayához, aki meg fogja jósolni.
Nem hittem a fülemnek. De valahogy mégis beleillett Csilla elrugaszkodott ötleteibe, tudtam, hogy tiltakozásnak helye nincs.
Mikor beléptünk a kis lakásba, émelyítő füstölőszag csapta meg az orrom. Maya üdvözölt minket, és csípőből közölte, hogy belőlem rossz energiák áradnak. Hát mondom kurva jó, először befognak sofőrnek, aztán valami madárfészek hajú öregasszony számon kér a rohadt energiáim miatt. Az előszobai csillár ismerős volt valahonnan. Beugrott, hogy pár napja az utcánkban nyílt vietnámi boltban láttam hasonló diszkógömb szerű kacatot, amit csillárnak csúfoltak. Micsoda igényes hely! A szobába, ahova a kuruzsló bevezetett minket, egy kis asztal állt. Az asztal kör alakú volt, egymással szemben két szék, az asztalon pedig egy jósgömb. Vagy valami hasonló. Maya jósnő volt olyan kedves, hogy vonakodva bár, de hozott nekem is egy széket a rossz energiáim ellenére. Teát kérnek? Eszem ágában sem volt bármit elfogadni itt, de Csilla még azelőtt rávágta, hogy igen, mielőtt lebeszélhettem volna. Az asszony szertartásszerűen odalépett a szoba sarkában elhelyezett szamovárhoz, és valami gőzölgő löttyöt töltött egy bögrébe. Odanyújtotta Csillának, és leült.
Bár Maya tudja, hogy a kismamát kételyek gyötrik, és érezte, hogy el fog jönni, azért Csilla elmesélte a látogatás célját, félreértés ne essék. Semmi másra nem kíváncsi, csupán arra, hogy kislánya lesz, avagy kisfia. Maya bemutatta összes tudományát. Volt tenyérjóslás, kártyaterítés, minden, amit akarsz, a gömböt pedig, a fő számot ( amit valószínűleg valami vidéki búcsúban szervált) a végére tartogatta. Már majdnem egy órája voltunk ott, de konkrét válasz nem hangzott el. Egyre gyanúsabb volt nekem az asszony. Csilla már a második adag beazonosítatlan szagú löttyöt itta, és egyáltalán nem volt jó előérzetem. Próbáltam óvatosan jelezni, hogy mennünk kéne. Csilla csitított, és folyt tovább a felesleges pofázás. Maya mindenféle lelkekről magyarázott, meg arról, hogy ez a gyerek meg volt jövendölve, és többen is várják az eljövetelét, blablabla Egyre hátborzongatóbb, gondoltam, amikor Csilla feljajdult.
- Áááááá, mintha valami robbanást éreztem volna a hasamban. Nem vagyok jól, Ancsa. Köszönjük Maya, ígérem visszajövök.
- Arra semmi szükség, inkább maradjanak. – mondta, és félmosolyra húzta a száját.
Felpattantam, felkaptam Csillát, aki ordított a fájdalomtól. Felemeltem a bal karját, és hagytam, hogy átkaroljon. Odavonszoltam a bejárati ajtóhoz, az azonban zárva volt. Hátra fordultam, Maya a szoba közepén állt. Arcán kaján mosoly.
- Csak nem menni készültök?
Ebben a pillanatban hangos loccsanás. Lenézek. Csilla magzatvize. Maya hangos, kárörvendő hahotázásba kezd. Szinte én is érzem, ahogy szétárad az oxitocin Csilla vérében, és duplájára ugrik a pulzusom. Most tényleg szarban vagyunk. Leültetem Csillát az ajtó mellé, a falnak támasztva. Ordítok a vénasszonnyal, hogy nyissa ki azonnal az ajtót. Tovább hahotázik. Szerencsére a zsebemben a telefon. Tárcsázom a 112-t, küldjenek mindent, mentőt, tűzoltót, rendőrt, most aztán felvonulhat itt mindenki. A perifériámban mozgást látok, hát ez a retkes öregasszony késsel hadonászik felém.
- Nem mentek sehova!!!- üvölt szinte artikulálatlanul.
Elkapom a karját, szerencsére formában vagyok, a legakaratosabb vényasszony ereje felett is győzedelmeskedik az ösztönös önvédelem, kicsavarom a karjából a kést. Elkapja a hajam, és tépi, tépi, nem ereszti. Rúgok. Ahol csak érem, rúgok, ütök, karmolok. A boszorkány sincs rossz erőben. Dulakodunk, az asztalhoz érünk. Felkapom azt az elbaszott gömböt, és teljes erőmből tarkón vágom. Elesik. Sajnos igazam volt, és a gömböt tényleg valami ócskaboltból szalajtották, így sok kárt nem tudok okozni vele. Maya elesik, magával ránt. Hátra érkezik, én fölötte. A szememnél hadonászik. Nem látok semmit. Közben Csilla a háttérben kínlódik. Ordít, én is ordítok, hívd a mentőket, semmi válasz. Minden gyorsan történik, túl sok a zaj, és akkor elkapom Maya torkát. Nem látom mit csinálok, de érzem, ahogy átfogom a ráncos nyakat, érzem, ahogy elállja a szorítás a levegő útját. Az öregasszony hörgő hangot hallat. Elkapja a kezét a szememtől, az én kezeimet karmolja. Gyűlöletet érzek. Ordítok, és szorítom a torkát. Csilla ordít, még jobban szorítok. Égnek a karmolások a kezemen, még jobban szorítok. Aztán egyszerre megszűnik a karmolás. Maya dülledt szemekkel, tátott szájjal bámul felém. Én felállok, átölelem Csillát, és tárcsázok.