Múzeumok éjszakája a Mesemúzeumban

Date
-

16:00–21:00 óra között

Mesebeli 7próba a Mesemúzeumban

Az interaktív kiállításban a látogatónak próbákat kell teljesítenie. A hétpróba mindegyike más-más készséget, képességet érint, és az összes érzékszerv mozgósítására szükség van a megoldásukhoz, legyen szó népmesei idézetek párosításáról, az égig érő fa odújába rejtett kincsek kitapogatásáról, labirintusban való eligazodásról vagy éppen a sárkány legyőzéséről.

Ajánlott korosztály: 4-99 éves korig

16:00

Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar

A sűrű erdő ezernyi titkot, hangot és varázslatot rejt. Mese-erdő közepébe hívunk minden gyereket és gyereklelkű felnőttet, ahol megelevenedik a történet a zene, bábok, a tavaszi szellő és nyári fuvallat persze a gyerekek segítségével. A hangszerek mind a mese egy- egy szereplőjét ismertetik meg velünk, akiknek kalandjait a gyerekek is alakíthatják ötleteikkel. Gyerekdalok, népdalok, kortárs költők megzenésített versei kísérnek minket utunkon a tavasz beköszöntével, aminek a végére reméljük, új zenekari tagokat is találunk a gyerekek körében, akik csörgőkkel, kasztanyettákkal, cintányérokkal beszállnak a közös muzsikálásba. A koncert végén, a hangszersimogatón közelről is megismerkedhetnek hangszerek és gyerekek.

Tagok

Kárász Eszter (ének, ukulele, furulya, tilinkó)

Veér Csongor (hegedű)

Nemes Janó (klarinét)

Bata István (gitár) 

Clemente Gábor (ütőhangszerek)

Ajánlott korosztály: 4–8 éves korig

60 perc



17:30

Vendégünk: Tóth Krisztina, a Mesemúzeum kulcsőre, aki meglepetéssel is készül!

Hozzátok el kedvenc könyveiteket, lesz dedikálás is.

Ajánlott korosztály: 3–10 éves korig

60 perc

19:00

Évkerék Társulat – Zöld Péter meséje

Mesejáték sok-sok muzsikával, hol király s királylány Te magad is lehetsz, a te fejedre is kerülhet virágszirom-koszorú!

Ajánlott korosztály: 4–10 éves korig

60 perc

17–19:00 között

Barangolás mesebeli tájakon

Greenbox – élményfotózás

Bújj bele a hétmérföldes csizmába, és utazz el az Óperenciás-tengeren is túlra! Egy pillanat alatt ott teremhetsz a kacsalábon forgó palotában, a sárkány barlangjában vagy akár az égig érő fa tetején.

A legjobb pillanatot megörökítjük neked!

Ajánlott korosztály: 1–99 éves korig

120 perc

 

17–19:00 között

Utazás a Földön kívül

Van kedved elindulni egy Földön kívüli utazásra? Milyen űrhajót építenél magadnak? Szerinted utazásod során találkoznál valakikkel az űrben? Esetleg űrlényekkel, marslakókkal vagy ufonautákkal? Ezekre a kérdésekre keressük közösen a választ saját alkotásainkon keresztül. Kreatív, kézműves foglalkozás az egész családnak Kiss Dorottyával, a Halszem Meseműhely vezetőjével.

Kisebbeknek a részvétel szülői segítséggel ajánlott.

Ajánlott korosztály: 6–10 éves korig

120 perc