JÖVŐ-IDŐ - Budapest Transzfer IX.

2017. szeptember 28 - október 1.

Date
-

Budapest Transzfer IX.

JÖVŐ-IDŐ

2017.09.28.-10.01.

A ma esti program élő közvetítéssel elérhető itt >

 

Programfüzet itt>

 

Kilencedik alkalommal rendezi meg 2017-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum a Budapest Transzfer Nemzetközi Irodalmi és Társművészeti Fesztivált a Nemzetközi Visegrádi Alap, Budapest Főváros és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A szervezők minden évben egy aktuális témát, művészeti ágat vagy tudományterületet emelnek ki és ezzel az irodalom – elsősorban a kortárs irodalom – kapcsolódási pontjait veszik górcső alá. Idén a jövő kerül fókuszba.

A szeptember 28-án kezdődő négynapos rendezvény sűrű programja a téma hazai és külföldi jeles előadóit, szerzőit, szereplőit sorakoztatja fel. Kiemelt figyelmet fordít a fesztivál a visegrádi régióra, innen érkezik a külföldi vendégek jelentős hányada és témaként is több program foglalkozik a közvetlen „szomszédsággal”.

A múzeum épületén kívül egyéb helyszíneken is izgalmas programok várják az irodalomszerető érdeklődőket. Beszélgetések, gyerekprogramok, városi séta, zene, film és még sok minden más látható és hallható az idei Transzferen! A programok többsége ingyenesen látogatható.

 

***

 

 

2017. SZEPTEMBER 28. CSÜTÖRTÖK

 

 

17.00 Időugrás / Megnyitó Galántai Zoltán tudománytörténésszel

Vajon kiszámolható, hány éven, évtizeden vagy akár évszázadon keresztül találnak majd olvasóra a napjainkban születő irodalmi művek? Kiből lesz „halhatatlan” szerző és kit fognak elfelejteni? Hogyan alakul az irodalmi kánon és mivel foglalkozik majd az irodalomtörténet? Ilyen izgalmas kérdéseket feszegetve indítjuk a fesztivált.

Koccintsunk a jövőre!

Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM)

Magyar nyelven angol szinkrontolmácsolással.

Ingyenes program.

*

 

17.30 Visegrádi jövőkép ’89/ kerekasztal-beszélgetés

Milyen volt a rendszerváltást megelőzően az a jövőkép, amely a közép-európai értelmiségieket összekötötte, s mi volt közös gondolkodásuk jelentősége országaink további sorsa szempontjából? Hogyan változott négy meghatározó közép-európai értelmiségi jövőképe az elmúlt évtizedekben? Mi vár a régióra, a kultúrára, az irodalomra az elkövetkező években, mi lehet az értelmiség szerepe a jövőben és a jövő alakításában?

Résztvevők: Péter Hunčik író, pszichológus (SK); Kemény István író, költő; Rafał Wiśniewski diplomata, Közép-Európa-kutató (PL); Michael Žantovský író, pszichológus (CZ)

Moderátor: Prőhle Gergely volt diplomata, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója

Helyszín: PIM

Magyar és angol nyelven szinkrontolmácsolással.

Ingyenes program.

*

 

19.00 Utópia 501 / fesztiválindító felolvasás

Ötszáz évvel ezelőtt jelent meg Morus Tamás műve, az Utópia. Az eltelt fél évezred során Jókaitól Huxley-ig számtalan szerző képzelte el és írta meg népek, országok, földrészek, az emberiség vagy éppen az univerzum jövőjét. Az Utópia501 egyfajta közép-európai helyzetjelentés. Ismert és fiatal hazai és visegrádi írókat kértünk fel arra, hogy fantáziájukat szabadjára engedve írják meg, milyennek képzelik a jövőt.

Résztvevők: Bartók Imre, Berta Ádám, Dragomán György, Pavla Horakova (CZ), Silvester Lavrík (SK), Nemes Z. Márió, Potozky László, Térey János, Marianna Serocka (PL), Spiró György, Ondřej Štindl (CZ), Ziemowit Szczerek (PL)

Moderátor: Szegő János

Helyszín: PIM

Magyar, cseh, lengyel és szlovák nyelven.

Ingyenes program.

*

 

 

21.00 Meteo (1989, r. Monory-Mész András) / mozi és beszélgetés

Felhőcske, Verő és Berlioz egy kihalt gyárnegyedben él egy meg nem nevezett város peremén, de most menniük kell. Ez a különös kelet-európai sci-fi, Monory-Mész András kiemelkedő alkotása „...kultúrtörténeti tájékozódási ponttá vált, hisz a kor elemeiből építkezik, mégis posztmodern jellegű, apokaliptikus víziót hoz létre.  Egy sajátos városfilm, aminek színterei szimbolikus hármasságba rendeződnek, átölelve a kor érzés-lehetőségeit.” (Keller Mirella, Filmtekercs.hu)

Résztvevők: Monory-Mész András rendező, Kárpáti György filmkritikus

Helyszín: PIM

A beszélgetés nyelve magyar, a filmet magyar nyelven, angol felirattal vetítjük.

Ingyenes program.

*

 

 

21.00 Lucha Libro / szabadfogású irodalmi birkózás

A Lucha libre a pankráció, a színre vitt birkózás mexikói válfaja, professzionális, maszkos versenyzők erősen stilizált küzdelme, sport, szórakozás és nem utolsósorban színház. A látványsportból egy betű és az állandó harci kellékek részleges megváltoztatásával született a Lucha libro, amelyben írók „párbajoznak” a ringként funkcionáló színpadon in flagranti, s különböző feladatokra válaszul születő szövegeiket élőben kivetítve követheti a közönség. Semmi erőszak, csupa izgalom, show, buli, irodalom, álarc mögé rejtett írói identitások.

Ne hagyjátok ki az első hazai szabadfogású irodalmi birkózást!

Résztvevők: szerzők álarcban, álnéven

Konferanszié: Bezsenyi Tamás kriminológus, kriminalista, a Tilos Rádió műsorvezetője

Zsűri: Artner Szilvia Sisso közíró; Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója; Valuska László újságíró, szerkesztő

Helyszín: KATONA/K:ANTIN

Magyar nyelven.

Ingyenes program.

 

***

 

2017. SZEPTEMBER 29. PÉNTEK

 

 

17.00 Az irodalom, az olvasás és a könyv jövője / beszélgetés és world café

Az írásbeliség történészei számos olyan nagy átalakulásról számolnak be, amelyek a kortársak számára egyszerre jelentettek váratlan új lehetőségeket, valamint hordozták magukban a fennálló intézmények és az ezek által megtestesített értékek eltörlésének veszélyét. A napjainkban zajló kulturális fordulat (amelynek a kultúra digitalizációja talán a legfontosabb hajtóereje) nemcsak az irodalom intézményrendszerében dolgozók számára jelent nehezen feldolgozható kettősséget, hanem alapvető kérdéseket vet föl az oktatás és általában a kultúra jövőjét illetően is. Merre tartunk, és hogyan befolyásolják ezek a változások az olvasó életét és az irodalmi élet alakulását?

Résztvevők: Csík Tibor, a Könyv és Nevelés főszerkesztője; Fenyő D. György magyartanár; Aleksandra Malecka szerkesztő, kultúraszervező (PL); Nagy Attila olvasáskutató; Olga Pek szerkesztő, kultúraszervező (CZ)

Moderátor: Molnár Gábor Tamás egyetemi oktató, az ELTE Irodalmi Szakmódszertani Munkacsoport csoportvezetője

Helyszín: PIM

Magyar és angol nyelven szinkrontolmácsolással.

Ingyenes program.

*

 

19.00 Glukhovsky: Futu.re / beszélgetés és felolvasás

A Metró 2033 Univerzum sorozatot jegyző Dmitry Glukhovsky nem egy szobatudós alkat; hat nyelven beszél, újságíróként bejárta a fél világot az Északi-sarktól a csernobili tiltott zónáig. Első könyvét – Metró 2033 – díjazta az Európai Science Fiction Társaság, jogait több mint 20 országban értékesítették, és videojáték is készült belőle. 

A folytatást – Metró 2034  – a szerző ingyen elérhetővé tette az interneten, és felkért egy ismert előadóművészt elektronikus zenei kompozíció megalkotására a könyv alapján. Magyarul is számos könyve olvasható.

A beszélgetésen nem csupán társadalomkritikus disztópiái, de a szerzői jogokról, a szerzői szerepről vallott nézetei is terítékre kerülnek.

Az Európa Könyvkiadóval közös program.

Résztvevők: Dmitry Glukhovsky író, újságíró (RU); M. Nagy Miklós szerkesztő, műfordító, az Európa Könyvkiadó igazgatója

Helyszín: PIM

Orosz nyelven szinkrontolmácsolással.

Ingyenes program.

*

 

20.00 Férfi munka?  ̶  Női szerzők a sci-fi világában / beszélgetés

Rég elmúltak azok az idők, amikor a science fiction szinte kizárólag a férfiak játszótere volt. Mind az olvasók, mind a szerzők között egyre több a nő, és női szerzőknek ítéltek az elmúlt évtizedekben több neves zsánerirodalmi díjat is. A folyamatot sokan a sci-fi megújulásához és gazdagodásához kapcsolják, mások a hagyományos tematika felhígulását látják benne. De mit adtak a nők a sci-finek, és miért fontos a jelenlétük az irodalom fantasztikus területén is?

Résztvevők: Antuza Genescu műfordító, író (RO); Varga Bea (On Sai) író; Takács Gábor sci-fi blogger

Moderátor: Kleinheincz Csilla író, szerkesztő

Helyszín: PIM

Magyar és angol nyelven szinkrontolmácsolással.

Ingyenes program.

*

 

21.30 LEM-slam / slam-est

Stanislaw LEM 1967-ben megjelent, azóta ikonikussá vált Kiberiáda című kötetét elrugaszkodási pontnak ajánljuk a hazai slam szcéna alkotóinak, akik megírják, hogy milyen jövőt képzelnek el optimista és pesszimista pillanataikban, mit várnak, mitől félnek és miben reménykednek.

A hazai slam mozgalom 2006-ban a Budapest Slam rendezvénnyel, a költők és rapperek csatájával indult. A műfaj széles körben ismertté és népszerűvé vált. Számos fiatal költő első szárnypróbálgatásainak színtere volt és máig fontos megmutatkozási lehetőség ifjú tehetségeknek és ismert alkotóknak egyaránt.

A Slam Poetry Magyarország Egyesülettel közös program.

Résztvevők: Bánóczi Beáta, Csider István Zoltán, Gábor Tamás Indiana, Kemény Zsófi, Maier Péter és további szlemmerek

Konferanszié: Mavrák Kata Hugee

Zene: Gourmand Light

Helyszín: PIM

Magyar nyelven.

Ingyenes program.

***

 

 

2017. SZEPTEMBER 30. SZOMBAT

 

 

11.00 Bölcs Kavics Videojáték workshop / gyerekprogram

Ki ment meg minket a távoli jövőben? Elég egy Piroska vagy egy két lábon járó űrfarkasra lesz szükségünk? És milyen ez a jövő? Repülnek az iskolabuszok a függőleges kertek felett, vagy már semmi nem mozdul, mert minden élőlény kipusztult a Földön? Miben segít a szuperhős? Eligazodni egy gigantikus szupermarketben, kijutni Ariadné miniatűrré varázsolt labirintusából, esetleg hazatalálni a galaxisok közül?

A Bölcs Kavics kreatív foglalkozásán a résztvevők kipróbálhatják, milyen saját rajzolt karakterekkel játszani, csapatban dolgozni, pályát tervezni, és belekóstolnak a programozásba is. 8-12 éves gyerekeket várunk.

A kurzuson való részvétel feltétele egy saját laptop (Windows / OSX). Kódolási előismeret nem kötelező.

Regisztráció: bolcskavics@gmail.com címen

Workshop vezetők: Fatér Anna iparművész, Kádár Anna filmkészítő, Koronczay Dávid fizikus, Tillmann Hanna képzőművész

Helyszín: PIM

Magyar nyelven.

Jegyár: 400 Ft (A regisztrációs lista alapján, a helyszínen megvásárolható belépőjegy.)

*

 

15.00 Pesti álomter(v)ek  ̶̶ városi séta a Hosszúlépéssel

Milyen futurisztikus terveket szőttek az elmúlt századokban Budapest jövőjéről, épített környezetéről? Hogyan gondolkodtak a városfejlesztés irányairól és lakóinak életéről? Vannak ötletek, tervek, látomások, amelyek a tervezőasztalon maradtak, mások viszont megvalósultak, és ma a főváros részét képezik. Vajon kinek jutott eszébe, hogy a Károlyi-palotát lebontsák és kertjét a körút irányába megnyissák? Miért nem készült el végül soha az Erzsébet sugárkörút? Kik azok a tervezők, akik pesti felhőkarcolók megépítésével képzelték el a jövő belvárosát? Belvárosi sétánkon megmutatjuk régi korok újítóinak elképzeléseit, de szót ejtünk olyan modern ötletekről is, amelyek pusztán víziók maradtak. Belvárosi sétánkon megmutatjuk, felidézzük régi korok és a ma újítóinak izgalmas terveit.

A séta vezetője: Szilágyi Adrienn történész.

Helyszín: A séta a Petőfi Irodalmi Múzeumtól indul. Találkozó: 14:50-kor.

Magyar nyelven.

Jegyár: 1800 Ft

*

 

16.00 Pop- és magaskultúra  ̶  áll-e még a sci-fi gettó? / beszélgetés

Bár az angolszász kultúrához képest a kelet-európai országok irodalmi hagyományában mostohább helyet foglalnak el a fantasztikus műfajok, a rendszerváltás után a könyvpiac megélénkülésével sorra jelentek meg a zsánerszövegek – mind a változó minőségű fordításoknak, mind pedig a termékeny helyi szerzőknek köszönhetően. Ez a folyamat számos új kérdést felvet: megragadhatók-e olyan poétikai sajátosságok a kelet-európai popkultúrában, amelyek elkülönítik a lokális szövegeket a globális műfaji hagyományoktól? Képes átformálni a zsánerkultúra a helyi kánonokat és intézményrendszereket, vagy még mindig állnak posztmodern diskurzusban oly sokszor megkérdőjelezett határok és hierarchiák?

Résztvevők: Bárány Tibor filozófus; Ondrej Herec szociológus, fordító (SK); Pintér Bence újságíró

Moderátor: Sepsi László író, kritikus

Helyszín: PIM

Magyar és angol nyelven szinkrontolmácsolással.

Ingyenes program.

*

 

18.00 Ondřej Štindl: Interzóna / könyvbemutató

Az Interzóna a minden emberi oldalát elvesztett világról szól. Néhány kataklizmával a miénk után játszódik, amikor már nem igazán fontosak a globális vonatkozású földrajz kérdései, azt pedig pláne nem tudja senki sem, hogy egy történetnek lehet más következménye is, mint az öngyilkosság. Ondřej Štindl disztópiájában az énkeresés és a művészet értelmének kérdései kerülnek terítékre.

A Cseh Centrummal és a Metroplis Mediával közös program.

Résztvevők: Ondřej Štindl író (CZ), Hanzelik Gábor szerkesztő, műfordító

Helyszín: PIM

Cseh nyelven magyar szinkrontolmácsolással.

Ingyenes program.

*

 

19.00 Visegrád és Közép-Kelet-Európa – trendek, network, régió, identitás/ beszélgetés

Beszélgetés az Y és Z generáció tapasztalatairól és jövőképéről, a legújabb irodalmi trendekről, az irodalom megítéléséről, kulturális, társadalmi szerepéről. Rákérdezünk arra, van-e valamiféle összetartó erő, közös identitás a régióban, hogy milyen szoros (vagy laza) a kapcsolat a négy ország alkotói, kultúraszervezői között, hogy látnak-e regionális trendeket és, hasonló-e az ízlés és hasonlóak-e az olvasási szokások. Hogy működik a könyvpiac, illetve van-e érdeklődés a kiadók és az olvasóközönség részéről a régión belül „egymás” iránt.

Résztvevők: Peter Michalik szerkesztő, Bratislava Book Festival (SK); Nagy Kata költő, a József Attila Kör elnöke; Ziemowit Szczerek író, újságíró (PL); Pavel Zajíc költő, szerkesztő Weles Magazine (CZ)

Moderátor: Fehér Renátó költő, kritikus

Helyszín: PIM

Magyar és angol nyelven szinkrontolmácsolással.

Ingyenes program.

***

 

 

2017. OKTÓBER 1. VASÁRNAP

 

 

10.00–16.00 Az Időfutár nyomában – városi játék időutazóknak a Hosszúlépéssel / ifjúsági, családi program

Kalandra hívunk! A térkép, a rejtély új, a város ugyanaz. Vagy mégsem?

Itt állok a belvárosban, kezemben a térkép, és nekivágok az utcáknak. Láttam már ezt az épületet? Olvastam minden feliratot? Benéztem már ezen a résen? Felszálltam erre a villamosra korábban? Vajon figyel közben valaki?

Budapest az utóbbi évek legsikeresebb ifjúsági regényének játékterévé válik. A program gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt élvezetes szórakozást kínál.

A játékhoz okostelefon szükséges.

A játék kitalálója: Salgó Viktória múzeumpedagógus.

Helyszín: A játék a Petőfi Irodalmi Múzeumtól indul.

Magyar nyelven.

Ingyenes program.

*

 

11.00 Mézga Aladár és Mikrobi nyomában – kézműves műhely a Cellux Csoporttal /gyerekprogram

Fantasztikus képi világukkal és izgalmas történeteikkel ma is bárkit elvarázsoló mesék nyomába eredünk, űrhajót készítünk, robotot faragunk. Követjük Aladárt és hűséges társát, Blökit csillagközi útjaikon a Gulliverkli 5 fedélzetén Musicantától Luxuriáig és együtt utazhatunk Mikrobival, a gyerekfelvigyázóként is remekelő háztartási robottal, aki valójában megbecsült családtag és az űr minden szegletében segít a gyerekeknek kikeveredni a kalamajkából. 5-12 éves gyerekeket várunk, de a felnőttek sem fognak unatkozni. Regisztráció nem szükséges.

A foglalkozást vezeti: Lőrincz Réka ékszertervező, tanár; Vörös Jutka grafikus

Helyszín: Mesemúzeum

Magyar nyelven

Jegyár: 400/600 Ft (A helyszínen megvásárolható belépőjegy.)

*

 

12.00-22.00 Sci-fi maraton a Filmvilággal

Bár a nagyközönség szemében a science-fiction műfaja az elmúlt évtizedekben egyre inkább egyenlővé vált a speciális effektusokkal és szuperemberekkel telezsúfolt, méregdrága látványattrakciókkal, szerencsére a mai napig készülnek gondolatgazdag, provokatív és társadalmi témákat boncolgató alkotások is. A tudományos-fantasztikum mindig is egyaránt felmutatta a tudományos gondolkodás elméleti gazdagságát, intellektuális többlettartalmát és a fantasztikum fikcióinak lenyűgöző képzeletvilágát, merész, akár költői fogalmazásmódját. A Filmvilág filmművészeti folyóirat válogatásában öt olyan sci-fi kerül bemutatásra, amely bizonyítja a műfaj klasszikus érdemeinek töretlen életképességét.

Helyszín: PIM

A filmeket magyar nyelven angol felirattal vagy eredeti nyelven magyar felirattal vetítjük.

Ingyenes program.

*

 

15.00 Pesti álomter(v)ek  ̶̶ városi séta a Hosszúlépéssel

Milyen futurisztikus terveket szőttek az elmúlt századokban Budapest jövőjéről, épített környezetéről? Hogyan gondolkodtak a városfejlesztés irányairól és lakóinak életéről? Vannak ötletek, tervek, látomások, amelyek a tervezőasztalon maradtak, mások viszont megvalósultak, és ma a főváros részét képezik. Vajon kinek jutott eszébe, hogy a Károlyi-palotát lebontsák és kertjét a körút irányába megnyissák? Miért nem készült el végül soha az Erzsébet sugárkörút? Kik azok a tervezők, akik pesti felhőkarcolók megépítésével képzelték el a jövő belvárosát? Belvárosi sétánkon megmutatjuk régi korok újítóinak elképzeléseit, de szót ejtünk olyan modern ötletekről is, amelyek pusztán víziók maradtak. Belvárosi sétánkon megmutatjuk, felidézzük régi korok és a ma újítóinak izgalmas terveit.

A séta vezetője: Szilágyi Adrienn történész.

Helyszín: A séta a Petőfi Irodalmi Múzeumtól indul. Találkozó: 14:50-kor.

Magyar nyelven.

Jegyár: 1800 Ft

*

 

15.00 DEKÓD  ̶  irodalom és technológia / installációk, beszélgetés, performansz

Betűk. Szófoszlányok. Töredezett sorok. Szabad asszociációk. Gondolatszobrok. Kiterjesztett valóságsíkok. Képuniverzumok és szövegkompozíciók. Többszörözött érzékletek és könyvinyl. A DEKÓD eseményblokk interaktív installációkkal, szakmai beszélgetéssel és audiovizuális performansszal térképezi fel az irodalom és technológia kreatív kapcsolódási lehetőségeit, valamint a különböző művészeti ágakat és médiumokat ötvöző új típusú szöveginterpretációs technikákat hazai alkotók munkáin keresztül.

Az AR POEM, az ECHOLÁLIA > költészet 4.1 és a VIZUÁL/TECHNO/POETRY installációk a fesztivál ideje alatt megtekinthetők, a Kiterjesztés c. audiovizuális performansz október 1-jén 16.30-17.30 óra között kiscsoportos turnusokban látogatható. Előzetes regisztráció ajánlott az office@letitbeartagency.com email címen.

15:00- alkotói tárlatvezetés és szakmai beszélgetés

16:30- Kiterjesztés / audiovizuális performansz (regisztráció ajánlott)

Résztvevők: AR POEM – Szekeres Ágnes, Szécsényi-Nagy Loránd; ECHOLÁLIA – Kele Fodor Ákos, Sándor Máté; TECHNO POETRY – Molnár János, Csepregi János, Csillik Kristóf, Décsy Eszter, Horváth Veronika, Hyross Ferenc, Kulcsár Árpád, Purosz Leonidasz, Sipos Máté, Szerényi Szabolcs, Tinkó Máté; KITERJESZTÉS – Heim Roland, Nagy András, Adrian Newgent

Kurátor: Kovács Andrea.

Kreatív koncepció: Let it Be! art agency.

Helyszín: PIM –Bártfay-terem, Tükrös terem, Palotasor

Támogatók: Fiatal Írók Szövetsége, NOW Books & Music, NOWmagazin, Hurrikan Press, NKA, Aranyláz – Kortárs Irodalom Éve

Magyar nyelven.

Ingyenes program.

*

 

17.00 Elképzelt világok politológiája, avagy tudományos-fantasztikus világrendek / beszélgetés

Az emberiség jövőjét illetően kevés dologban lehetünk biztosak – ezek egyike, hogy amíg emberek vannak, politika is lesz. De vajon mit és hogyan tudhatunk meg a jövő politikai rendszereiről? Az egyik megoldás, ha a tudományos-fantasztikus irodalomhoz nyúlunk és megvizsgáljuk, milyen politikai rendszereket képzeltek el azok, akik hivatásszerűen gondolkodnak más világokról. Lesznek-e a jövőben demokráciák – vagy utópiák, netán disztópiák kialakulására számíthatunk? Merre haladnak majd a robotjogok – lesz-e robot párt és robot miniszterelnök-jelölt? Hogyan érintené politikai rendszereinket, ha idegenekkel találkoznánk?

Résztvevők: Michal Hvorecky író, újságíró (SK); Molnár B Gábor író; Filippov Gábor politológus, elemző

Moderátor: Tóth Csaba író, politológus

Helyszín: PIM

Magyar és angol nyelven szinkrontolmácsolással.

Ingyenes program.

*

 

19.00 Mesterséges intelligencia és emberi társadalom 2031 / beszélgetés

Jövőkutatók és infokommunikációs szakemberek szerint a negyedik ipari forradalom, az ipar 4.0 részeként a mesterségesintelligencia-alkalmazások és a robotok radikálisan átalakítják a világot a következő 10-15 esztendőben. Egyesek óriási lehetőséget, transzhumán jövőnk kiteljesedését, mások az emberiség végromlását látják az MI-forradalomban. Mennyire lesznek intelligensek a közeljövő mesterséges intelligenciái, képesek-e túllépni szakterületi korlátaikon, általános gépi értelemmé válik-e a „gyenge” MI? Hol tart ma az MI-fejlesztés, mi a következő másfél évtized realitása, milyen társadalmi-gazdasági változások várhatók, lesz-e Szingularitás?

Résztvevők: Gulyás László mesterségesintelligencia-kutató, Mérő László pszichológus, Pintér Róbert szociológus

Moderátor: Kömlődi Ferenc író, jövőkutató

Helyszín: PIM

Magyar nyelven angol szinkrontolmácsolással.

Ingyenes program.

*

 

21h Némafilmzene / zenés filmklub, avagy filmkoncert

Néma- és elnémított filmek élő zenei kísérettel. A kép adott, a hang helyben születik. A négy éve indult sorozat igazi csemege mind a film-, mind a zenerajongóknak.

Zene: Bolcsó Bálint, Kristóf Márton. A sorozat házigazdája és szervezője: Pap Dávid Tamás.

Helyszín: Kisüzem

Ingyenes program.

Részletes program a fesztivál FB oldalán olvasható>

Illetve a fesztivál külön honlapján: transzferfeszt.blog.hu