Integrált városi séták

Gondoltunk egyet és belevágtunk, Balázs Péter az Önállóan lakni – közösségben élni aktivistája és Czékmány Anna, a PIM múzeumpedagógusa együtt vezetik 2019 első két, integrált városi barangolását, hogy közösen fedezhessük fel ennek a színes múltú és jelenű városnak meglepő történeteit, s nem várt módon tekintsünk, új szemmel Budapestre!

A kultúra.hu írása a barangolásról:)

OKTÓBER

Múzeumok alkonya

No, nem, szó sincs arról, hogy a múzeumoknak leáldozott volna, de arról igen, hogy amit ezelőtt 100 évvel múzeumnak hívtak, valami más lehetett, mint a most e szóval illetett intézmények. Pillantsunk a múltnak kútjába, legalább addig merészkedjünk, amikor Budapest meghatározó múzeumai létrejöttek. Mikor, hogyan és miért épültek? Miből alakult ki a gyűjteményük? Csodálkozzunk rá együtt, mennyire mást jelentett egykor és most ez az állandósághoz kapcsolt fogalom: múzeum.

A séta a PIM elől indul és az Iparművészeti Múzeum épületénél zárul.

 

Korábbi barangolások, melyek kérhetőek / ismételhetőek:

Urban legend

avagy városi pletykák nyomában

A két talpazatától elkezdett és össze nem érő félhidakkal meredező felüljáró tipikusan pesti meséje, a városi – ha csak keveset is, de azért mozgó – templomok története, rémséges drámákkal terhelt, csendes, budai villák, és az elmaradhatatlan Rejtő-legendárium legmókásabb vagy éppen legmeghökkentőbb történetei mind-mind olyan elbeszélések, melyek hozzátartoznak a város lüktető, izgalmas, sűrű életéhez.

Sétánkon ezek nyomába eredünk és néha azért a legenda mögötti valóság is előbukkan.

Ünnepi készülődés csipetnyi irodalommal

Találkozzunk a Deák téri evangélikus temlom előtt!:)

Mi is lehetne egy közös, decemberi barangolás témája, mint a téli ünnepek, s a hozzájuk kapcsolódó megannyi hihetetlen, izgalmas, megható avagy elgondolkodtató történet? Nem csak arra fogunk válaszolni, mióta is állítunk karácsonyfát és természetesen halmozzuk alá az ajándékokat, hogy hányféle és fajta Mikulás létezik, s hogyan alakult ki a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, de arra is, mikortól és miért ünnepeljük a Hanukát és milyen „téli” mulatságot találhatunk más – nem európai vagy amerikai – népeknél. S nem utolsó sorban, milyen meghitt tud lenni az ünnep egy tűzre kapó karácsonyfa fényénél, mondjuk Karinthy Frigyeséknél?

Tartsanak velünk egy kellemes ünnepi sétára!

’56

 forradalom / irodalom

Mi történt 1956 viharos, őszi napjain? Ismerjük-e a Köztársaság tér felkavaró történetét? Kik voltak a "pesti srácok", s akik túlélték a harcokat, hogyan folytathatták tovább életüket? Miért küzdött Mindszenthy bíboros és miért Nagy Imre? Miért cselekedtek vagy éppen maradtak tétlenek a nagyhatalmak? S mit tehettek / tettek kiemelkedő művészeink? Fontos kérdések, amik segítenek jelenünk megértésében is!

Ismerjük meg együtt közelmúltunk egyik legviharosabb, legfelkavaróbb eseménysorának helyszíneit és a történeteket, melyek egy egész ország sorsát hosszú időre meghatározták!

Szabadság-tér

avagy séta az abszurd irodalom és történelem jegyében

Hogyan lesz a Neugebaude-ból, a város peremén fekvő kaszárnya- és börtönépületből Szabadság tér? Mi történik Emile Guilleaume Magyar fájdalom című szobrával 1947 után? Vajon lehet-e köze a Palatinus strand előtt, habár csak rövid ideig álldogáló, Napfürdőző nőhöz? Amerikai tábornokok, elnökök szobrai, vitatott emlékművek sora, egykori sehova sem vezető bunkerek s egy egészen kicsiny béka, aki fanyar arccal szemléli ezt a szobor-rengeteget, szabdalják Pest egyik legizgalmasabb és lássuk be, kissé groteszk terét.

A séta során a Batthyányi örökmécsestől Reagenig barangolunk és vezetőnknek Örkény István szövegeit hívjuk és még a békát is megkeressük.

Elfelejtett emlékek, avagy különös emléktáblák nyomában

Egy utcasarkon várakozván megakadt már szeme egy olyan emléktáblám, amit miután elolvasott, változatlanul elképzelése sem volt, hogy ki kinek és miért állított így emléket? Ki lehetett Akseli Gallen-Kallela, mi lehetett a Csiga vendéglő és miért áll két emléktábla ott, ahol Petőfi (nem) szavalta el a Nemzeti dalt? Megannyi tréfás, könnyed vagy éppen nagyon is súlyos rejtély, amiknek – egy könnyed séta során – nyomába eredünk.

A három sziget nyomában

Közel 1000 év 90 percben

Ki ne szeretné a Margit-szigetet?! A zöld oázist, ahol megnyugtatóan kevés a beton és olyan fák lomkoronája alá húzódhatunk be, melyek életkorát, ha megsejtjük susogásukból, kicsit megborzongunk és megérezzük a kérlelhetetlenül hömpölygő időben a különös állandóságot.

Meghallgattuk már valaha a sziget történetét? Kik telepedtek meg ott először? Hogyan lett a számtalan kis homokzátonnyal tarkított sziget-csoportból egy, nagyobbacska szigetté? Milyen úti beszámolók dicsérték kies tájait? Kik voltak, azok a művészek, akiket elbűvölt és otthont adott?

Fedezzük fel egy kellemes, izgalmas, fordulatos sétán a sziget (majdnem) összes kincsét!

A Károlyi-palota és szomszédjai

avagy a PIM, a mágnás-negyed és a Nemzeti Múzeum legizgalmasabb történetei

Belvárosi időutazásunkon egykori főúri palotákkal és a bennük élők történeteivel ismerkedhetünk meg, melyek mellett máskor elsietünk, olykor észre sem véve lenyűgöző pompájukat; amikor betérünk egy-egy könyvet kölcsönözni vagy megpihenünk a Károlyi-kert szomszédságában, egy csendes udvaron.

Pest, március 15.

Petőfi városa – a Csiga vendéglőtől a Dohány utcáig

Hol találkozhatott Petőfi Vörösmartyval, ha szót szeretett volna váltani vele? Merre indult, ha biliárdozni támadt kedve? Hol volt első közös lakása Szendrey Júliával, s hogyan képzeljük el családi fészküket? Mikor színházba indult, merre fordulhatott?

Eredjünk Petőfi nyomába, s a barangolás során ismerjük meg a lázadó, izgalmas, fordulatos sorsú embert.

Múltjában él a Nemzet(i)

2.0

Hova indult, aki színházba vágyott a XIX. száza első évtizedeiben és történetesen éppen pest, nem túl nagy városában tartózkodott? Hol állott az első magyar nyelvű, pesti kőszínház és miért pont ide álmodták meg alkotói? Hogyan állhatott a színpadon Déríné, Jászai Mari vagy éppen Gábor Miklós? S hogyan került Budapest legnagyobb színháza a mai Hevesi Sándor térre?

Megannyi izgalmas kérdésre keressük a választ, s utazunk az időben, egykor volt Nemzeti Színházak nyomában haladva.

A Csiga vendéglőtől a Pilvax forradalmáig

2.0

Az eltűnt kávéházak (és vendégeik) nyomában a reformkortól a II. világháború kitöréséig

Ki hogyan ivott feketét nagy és ünnepelt íróink közül? Vagy esetleg valami más nedű volt a kedvence? Miért rettegtek a kortársak attól, ha Vörösmarty abban a kegyben részesíti őket, hogy dohányát kínálja nekik? Hol állt a legendás Csiga vendéglő? Kiknek volt törzsasztala a Centrál kávéházban? S a New Yorkban? S egyébként is hogy került ez utóbbi kulcs a Duna legmélyére? Igaz, ha hitelezett neked a főúr megnyílt előtted miden szerkesztőség ajtaja? Kávéházi kulisszatitkok és izgalmas, megejtő emberi történetek az etnikailag és így kulturálisan is végtelenül sokszínű Pestről, majd Budapestről.

A séta során minden jelentősebb belvárosi kávéházba bekukkantunk avagy elmerengünk hűlt helyén.



A séta a Petőfi Irodalmi Múzeumnál kezdődik és a New York kávéháznál ér véget (de közben közel 100 évet utazunk az időben).

Hogyan indultak az integrált programok? http://magyarmuzeumok.hu/muhely/4004_koz-helyek