A szépség nyomában – Berko Ferenc fotográfiái

Date
-
2013. április 18-tól szeptember 30-ig
Berko Ferenc (1916, Nagyvárad–2000, Aspen, Colorado) fotográfus családjával öt évesen elhagyta Magyarországot, külföldön működött és szerzett hírnevet magának, akárcsak Brassaï, Capa, Hervé, Kertész, Moholy-Nagy és Munkácsi.
Berko egész életében az avantgárd mozgalmak központjában volt, de sosem kötelezte el magát egyetlen irányzat mellett sem. Berlinben, a Bauhaus egyívású művészeinek körében nevelkedve megtanulta a geometria prizmáján keresztül nézni a fénykontrasztokat, s megtalálni a különleges, változó perspektívákat. A 20. századi történelem sodra 1932-ben Berlinből Londonba, majd Párizs felé irányította útját. Itt alkotta meg vonalakra, geometrikusformákra, motívumokra alapozott, az időtlen szépséget megragadó stílusát, szándékosan kerülve kora feszültségeinek s az erőszaknak láttatását. 1938-ban Indiába költözött, ahol az indiai brit haderő fotósaként és filmesként tevékenykedett, majd Bombayban portréműtermet nyitott. Messze az európai gyökerektől a feleségéről készült aktképek jelenítették meg számára az örök szépséget. Indiai életképein derű és szelíd, meditatív hangulat uralkodik. A nyomor, az elesettség valósága feloldódik a fény és árnyék játékában. Berko Indiából 1947-ben Chicagóba, majd 1949-ben a coloradói Aspenbe költözött, ahol az absztrahált táj, valamint urbánus részletek váltak képei fő témáivá. Az Egyesült Államokban a színes fotózás egyik úttörőjeként is ismert Berko a hétköznapi részleteket esztétikai értékű témákká alakította át.
 
Berko 2000-ben bekövetkezett halála óta még nem volt retrospektív kiállítása Európában, gazdag és inspiráló munkássága az itthoni nagyközönség előtt mindeddig egészen rejtve maradt. Reméljük, hogy kiállításunk hozzájárul a több kontinensen alkotó, magyar származású fotográfus világszínvonalú életművének felfedezéséhez és megismeréséhez.