Iványi Katalin és Szántó Pál emlékkiállítása

IVÁNYI KATALIN (1924-2009)

festőművész

Festészeti és grafikai mesterségét a Dési Huber Körben alapozta meg, illetve fejlesztette tovább az 1950-es években. Tanára Gráber Margit, Ilosvai Varga István és  Tamás Ervin volt. Korai művei  a Szentendrei iskola, elsősorban Vajda Lajos, Bálint Endre, Vaszkó Erzsébet alkotásainak szellemében fogantak. Először 1961-ben, a Női Festők Nemzetközi Tárlatán mutatkozott be. Az 1970-es évek elején teremtette meg elvont, nonfiguratív elemekből építkező, sziluett-lényeket, angyalokat megjelenítő  szürreális képi világát. Dekoratív festményeinek uralkodó színei az izzó vörös, a fekete, a narancs, a tintakék, az okker. Munkái olykor a magány,  a gyász, a nosztalgikus  emlékek vagy éppen a  gyermekkori játékok, mesék világának érzékeny, álomszerű, varázslatos  képi megfogalmazásai.

Grafikáinak technikája változatos. Korábban akvarell, toll és filcrajzok, később pedig szénrajzok, pasztellek, monotípiák, kollázsok és frottázsok sora születik.

Művészete meghatározóan lírai hangvételű; képei a befogadóban gyakran irodalmi vagy zenei reminiszcenciákat ébresztenek. Alkotásai, amelyekről méltatói összefoglalóan és emblematikusan mint „festett költészet”-ről  beszélnek, olykor címükben  is tükrözik a konkrét irodalmi utalásokat, például: Léda;Csinszka álma;Babits Mihály: Ősz és tavasz között;Orfeusz.

A művész tagja volt a Magyar Festők Társaságának.

Szeifert Judit így sommázza Iványi Katalin  munkásságát: „Átlépve minden tér- és időrendszeren, metafizikus lebegéssé simuló zuhanásban kapcsolódik össze Iványi Katalin minden alkotása. Művei a feltárhatatlan és megfejthetetlen ideák árnyképei, amelyek a megbúvót, a rejtelmest és az elfeledettet, a kimondhatatlant rejtik.”

A festőművész alkotásainak jelentős hányadát végrendeletében a Petőfi Irodalmi Múzeumra hagyományozta. Ugyancsak az Irodalmi Múzeumra hagyta férje, az 1989-ben elhunyt Szántó Pál grafikusművész számos alkotását is.

Múzeumunk e közös tárlattal tiszteleg a napjainkban méltatlanul kevéssé ismert alkotó házaspár művészete és emléke előtt.

 

Győrben született, tehetsége az ábrázoló művészet és a zene területén már fiatal korában megmutatkozott, de élete végéig tartó hivatásának végül a képzőművészetet választotta. Grafikai tanulmányait a 1930-as években a Fővárosi Iparrajziskola növendékeként végezte, mestere, Vesztróczy Manó festőművész irányítása alatt.

A háború előtt temperával festett illusztrációkat Wagner-operákhoz és a perzsa Sáhnáme-eposzhoz. Érdeklődése később a reklámgrafika felé vonzotta, a két világháború között ezen a területen alkotta kitűnő műveit, majd hosszú évekig amerikai retusőrként tevékenykedett. Gyakran készített könyvillusztrációkat is.

Önálló képgrafikái mellett festői életműve is jelentős, de a saját eszmevilágát és szemléletét képviselő alkotások festésére csak nagy ritkán vállalkozott – e műveit inkább magának, mintsem a nagy nyilvánosságnak készítette. Ez a magyarázata annak, hogy szuverén alkotásaival, meditatív indíttatású és gondolatébresztő témájú, finom festői eszközökkel kivitelezett tempera és olajfestményeivel, szellemes, igényes kollázsaival a tárlatlátogatók csupán a 1980-as években találkozhattak először. 1989. április 12-én bekövetkezett halála után, egyik első gyűjteményes tárlatára éppen szülővárosában, a győri Xantus János Múzeumban került sor.

Felesége Iványi Katalin festőművész 2009-ben hunyt el.

 

Kiállításai

1978 • Alkalmazott Grafikusok kiállítása, Könyvklub

1985 • Ollóvariációk, Fészek Klub, Budapest

1989 • Duna Galéria, Budapest

1990 • Emlékkiállítás, Xantus János Múzeum, Győr

2001 • Főhajtás, Vigadó Galéria, Budapest

2011 • Szántó Pál és Iványi Katalin hagyatéki kiállítása, Xantus János Múzeum, Győr