Magyar ember, ha a császárvárosban járt, akarva sem érezhette magát idegenben. A Burg s a város élete telitve volt magyar elemekkel, a bécsi életformák kialakitásában része volt a régi magyarságnak is, a Budapest felől érkező utas ott egy európai világitásba helyezett, mondhatnám tárgyilagosabb magyarsággal találkozott.
(Herczeg Ferenc: Emlékiratok, 1933)
A mai Bécs, véleményem szerint, semmiben sem különbözik a régi, anekdotabeli Bécstől, ami a magyarokat illeti. A bécsi utcákon éppen úgy észreveszik a ténfergő magyart, mint a külső Kerepesi úti boltos a vidékit. Néhány pesti kereskedő, ügynök vagy kalandor mozog csupán teljes biztonsággal a Kärtnerstrassén, de ugyanezek Berlinben vagy Párizsban is megállnák a helyüket. A legtöbb magyar - legyen bár budapesti - falusi megvetést és bámulatot érez a paloták és terek városában. A Sacher télikertjében vagy a Ricdl kávéházban mindnyájan úgy érezzük, hogy a hátunkra van ragasztva egy cédula, amely azt adja hírül, hogy magyarok vagyunk.
(Krúdy Gyula: Utazás Bécsbe, 1915)
A kérdés ez: száműzettem-e akkor, mikor idegenbe futottam, vagy hazatértem? (Mert „aki idegen, az legyen idegenben”…) Igaz, hogy végső metafizikai gyökereimet mindig túl éreztem minden fajon és nemzeten, és magamat vándornak, magányosnak tudtam…Ha a magyar földet kiveszik a lábam alól, a magyar nyelvnek és muzsikának felhőjén szállok meg. Talajjá fognak sűrűsödni alattam a szavak: az lesz az én hazám.
(Balázs Béla: Napló 1914-1922)
Tegnap az Opera hátsó sarkán mentem el a Sacherből kifelé: egyszercsak elszorult a szívem, s elállt a lélegzetem. Képzelje, hasonlít ez a hely a budapesti Opera-sarokhoz, ahol maga most is minden nap próbára megy.
(Móricz Zsigmond: Naplók 1924-1925)
tegnap este különben a Volkstheaterben néztem meg az Exl-Bühnét, – ezek tiroli parasztok, akik rendkívüli művészettel Schönherr-darabokat játszanak. Az előadásnál is nagyobb szenzáció volt nekem, hogy a színházban, amely a Vígszínház mása, csodálatos véletlen folytán ugyanazt a páholyt kaptam, amelyből a feledhetetlen Katalint néztem.
(Móricz Zsigmond felesége fellépésére utal Schhnitzler: Az élet szava című darabjában)
Ládába rejtve, a bécsi hajón, elhagytam az országot. Amikor kitűnt, hogy az emigráció hosszabb lesz, mint ahogyan azt az első pillanatban gondoltuk, a MA gárdája újból szervezkedni kezdett, immár Bécsben, és a lap hamarosan megindult, szebb és gazdagabb kiállításban, mint itthon. (Kassák Lajos: A MA története)
Ami bennünket, fiatalokat összefűz itt-ott Európában, mindenütt, az nem megfelelő korunk, hanem a mögöttünk, még sokkal inkább előttünk fekvő életmatéria egyezése… Összpontosítani, koncentrálni, elvonatkoztatni mindentől, ami nem lényeg, az életünk formális feladata. (Kovács Kálmán: Az új előadóművészet)
1921 volt, a stílusbomlás legbőszebb pillanata, amikor belső és külső körülmények kisodortak Döbling egy hűvös és illatos utcájába.Ott laktam, éjjeleztem Déry Tiborral… Verseink levegősek voltak, a sorok asszociatív egymás közöttjeiben szabadon járt-kelt a fantázia, a nyelv lehántotta minden bilincseit. (Németh Andor: József Attila, 1944)
A nagyváros által létrehozott változás mindenemet, amit eddig gyűjtöttem, megsemmisítette, a könyveket, melyekre esküdtem, értéktelenné süllyesztette szememben, s magamat pedig a születő világok chaoszához hasonló zűrzavarok edényébe tett... Gyökerestől felfordultam... Most érzem, hogy a mi kis hírlapirodalmunk, a maga családias alakjaival, polemizáló vezércikkeivel, croquis-jaival, melyek minden kozmopolita szenvelgések ellenére olyannyira magyarok, nem mindenütt feltalálható javak, hanem a szülőföld édes gyümölcsei. Most érzem, hogy magyar vagyok.
(Kosztolányi Dezső Csáth Gézának, Bécs, 1904. okt. eleje)
Hogy a 2x2 meg fog-e tovább is jelenni – még mindig nem tudom biztosan. Olyan gyűlölködéssel fogadták a lapot, hogy nem fogok rajta csodálkozni, ha a kiadó fölmondja a szolgálatot. Hiába, magyaroknak nem való manna. Nekik ponyva kell.
(…)
Ugyancsak itt küldök 5 db. Mát. Kérem, adja el az ottani ismerősei körében. Most, hogy nagyon csúnya eszközökkel dolgozó konkurens vállalatok ütötték fel sátrukat, okvetlen számítok a maga, sőt kedves felesége segítségére is (Vagy Őrá talán még jobban.) Nagyon szeretném, ha fognának ott pár előfizetőt is. Az igaz, hogy az ilyesmi fáradságos munka, de ennyivel maguk is tartoznak a jó ügynek. Kérem, ha valami pénzt tudnak küldeni, rögtön küldjék, mert az új lapszámhoz még egy megveszekedett vasam sincs. Írjanak.
(Kassák Lajos Mihályi Ödönnek, 1922 végén)
