Az emigráció irodalmának összefüggésébe ágyazott irodalmi topográfia azzal járulhat hozzá a magyar irodalmi műveltség „földrajzához”, hogy azokra a kulturális központokra irányítja a figyelmet, amelyek az ország határain túl esnek. Általa azoknak a kapcsolatoknak a történetébe nyílik betekintés, melyeket a magyar irodalmi kultúra a nagy európai centrumokkal alakított ki, így a kultúraközvetítés általában vett kérdéséhez is érdekes adalékokkal szolgálhat.
A magyar irodalomtörténet-írásnak jellemzője, hogy minden korban kiemelt tájékozódási pontként tekint a Nyugatra. Ennél fogva az emigráció-szempontú irodalmi topográfia egyben a Nyugat-toposz alakulástörténete is, miközben feltárja azokat a mozzanatokat, amelyekből ez a mítosz összeáll. Azáltal, hogy kapcsolatteremtési kísérletekről és azok eredményei felől tudósítunk, talán ellensúlyozni tudjuk némiképpen a magyar irodalom megkésettség-tudatát (mint a Nyugat-mítosz negatív oldalát), hiszen azt tudatosítjuk, ami ennek ellene szól: a magyar irodalmi és irodalomszervezési teljesítmények párbeszéd- és versenyképességét. Mindez részét kell képezze a magyar irodalmi kultúra korszerű önértelmezésének.
Míg az adatbank célzott információgyűjtést tesz lehetővé, az irodalmi topográfia az adatok értelmezéséhez szeretne fogódzókat nyújtani azáltal, hogy kontextust teremt köréjük. A tényszerűségen innen és túl azt a sajátos összefüggést világítja meg, amelyben egy konkrét (földrajzi) hely kulturális toposszá való átalakulásának miértje és mikéntje érzékelhetővé válik. Ezt az utat (amely a tényszerűtől a szimbolikus fele tart) minden kiválasztott irodalmi helyszín ismertetése során végig kell járni, mivel ez a záloga annak, hogy a táj ne pusztán térkép maradjon számunkra.
A nagy európai kultúrcentrumok gyakorta nem csupán az alkotói inspiráció fontos állomásául szolgáltak, hanem a szó konkrét értelmében is otthont adtak magyar alkotóknak. Egy-egy város szerepének adott életművön belüli, illetve a magyar irodalmi fejlődéstendenciák alakulásának szempontjából megadható jelentősége tehát egyszerre segítheti a biografikus és monografikus megközelítést. Rovatunkban naplórészletek, levelek, visszaemlékezések szemelvényeinek segítségével kívánunk képet adni az alkotásnak és a létezésnek azokról a tereiről, illetve a hozzájuk kapcsolódó eseményekről, amelyek a magyar irodalmi kultúra alakulása szempontjából jelentősnek bizonyultak. Az így összeálló képet nem a valósággal való egyezése teszi hitelessé, hanem a mögötte álló tapasztalat: az élmény személyessége. A tét pedig nem kevesebb, mint hogy Kelet és Nyugat, ismertek és ismeretlenek, kulturális tradíciók, beszédmódok, általánosságban: saját és idegen találkozásának eseményszerűségéből adjunk vissza valamit a honlapra látogató olvasónak.
(A szerkesztő)
