Az 1962-ben alapított irodalmi és kritikai folyóirat az 1970-es évek elején jelentős strukturális és szemléleti változáson ment keresztül, melynek egyik jele és eredménye a Magyar Műhely Munkaközösség megalakulása. Nagy Pál szerkesztő Kemenes Géfin László költőnek 1973. október 19-én írt leveléből összerakható azon szándékok, elképzelések mozaikja, melyek a szervezet megalakuláshoz vezettek. A levél szövegszerű egyezéseket tartalmaz a lap 1974. április 1-ji, összevont számában közzétett Különvéleménnyel… című szerkesztőségi cikkel, így annak fogalmazványaként is olvasható. Ez arra utal, hogy a szerkesztő már a felhívás idején kiérlelt koncepcióval rendelkezett az alakítandó szervezet feladatait és funkcióját illetően. Csatlakozásra felkérő levelet kapott ekkoriban többek között Bakucz József költő, Hanák Tibor filozófus és Vitéz György költő is, melyek másodpéldányát ugyancsak a PIM Kézirattára őrzi.
A szervezet megalakítása változást hozott a lapszerkesztőség felépítésében: Nagy Pál és Papp Tibor felelős szerkesztői koordinálása mellett innentől a Munkaközösség képezte a szerkesztőbizottságot, a tagoktól pedig elvárták, hogy rendszeresen publikáljanak, és a különszámok szerkesztésében is részt vállaljanak. Működésük érettebbé és tudatosabbá válása tehát a szerkesztőségi struktúra demokratizálódását – a szerzőknek a lapszerkesztésbe való nagyobb mértékű bevonását – eredményezte. Mint a Kemenes Géfinnek írt levélben áll, a Munkaközösséget a lap szűkebb munkatársi gárdájából kívánták megalakítani – innen nézve azt is mondhatjuk, hogy a folyóirat maga vált olyan kohéziós erővé, amely idővel egy alkotói csoportosulást tudott létrehozni. Hogy a közösségépítést milyen fontosnak tartották, azt az − előre megadott téma köré szerveződő – Magyar Műhely Találkozók évente, kétévente történő megrendezése is mutatja. Itt alkalom nyílt a nyugat-európai, valamint a tengerentúli és a hazai irodalmárok közötti személyes kapcsolatfelvételre és eszmecserére, az aktuális művészeti kérdések megvitatására és saját kísérleteik bemutatására (előadások, viták, performanszok révén). Az első találkozó, mely már a Munkaközösség szervezésében zajlott, az 1974. évi marly-i volt, melynek meghívóját – mint a Magyar Műhely kéziratos anyagának részét – ugyancsak a PIM őrzi.
A Kemenes Géfinnek címzett levél említi a d’atelier-t, a Magyar Műhely francia nyelvű testvérlapját, amely 1972 és 1977 között Nagy Pál, Papp Tibor és Philippe Dôme szerkesztésében jelent meg. A Magyar Műhelyesek kiindulópontja az volt, hogy „emigráns gettóban élve” folyóiratot szerkeszteni reménytelen, s egyik programcikkükben (1966. nov. 15. 16-17. sz.) maguk is elismerik, hogy Franciaország menedékhelyből fokozatosan otthonukká vált, belenőttek közegébe. A d’atelier megjelentetése kézzelfogható bizonyítéka ennek a meggyökerezésnek, ugyanakkor az a vállalkozásuk, hogy francia fórumként életképes avantgárd kiadvánnyal lépjenek a közönség elé, kulturális párbeszéd formájában adott lehetőséget az általuk oly fontosnak tartott műhelymunkára. Megszűnéséig a d’atelier 18 folyóiratszámot és 7 – bonyolult tipográfiai megoldásokkal élő – könyvet adott ki.
A Magyar Műhely életében ekkor már egyértelműen a radikálisabb avantgárd kísérletezések kerültek előtérbe: a szövegirodalom és a vizuális költészet, illetve az intermediális művészeti megnyilatkozások. 1974-től a felelős szerkesztők szinte kizárólag vizuális szövegekkel jelentkeztek a lapban, s ezt az irányultságot elméletileg is igyekeztek alátámasztani, például Petőfi S. János tanulmányának publikálásával. A kísérletező szellemű fiatal művészek támogatásának szándékával és a névadó emberi magatartása, valamint művészi hitvallása szellemében a szerkesztők 1971-ben (Schöffer Miklóssal és Kassák Lajosnéval együttesen) Kassák-díjat alapítottak, melyet a Magyar Műhely Találkozón adtak át. Az elismerést olyan avantgárd szellemben alkotó, tehetséges fiatalok kaphatták meg, akik az irodalomban vagy a képzőművészetben sokat ígérő eredményt értek el. A második marly-i – tehát az első, a Munkaközösség által meghirdetett – találkozó Kassák-díjasai Erdély Miklós és Tandori Dezső voltak. Erdély díja az volt, hogy megjelentették Kollapszus orv. című kötetét.
(Sulyok Bernadett)
