Miközben halkan
Fél hét. Lassan megvirrad.
korai ébredés
egy egyedül töltött
egy újabb egyedül töltött
éjszaka után
majd a kihalt utcák
időnként felhangzó kutyaugatás
mintegy intró
a továbbiakhoz
amikor arra gondolsz
csak verset
NE!
NE!
NE!
hanyatt dőlve néztem ahogy telik
gondtalannak tűnt
boldog kilencvenes évek
hisz nyolcvannégyben születtem
akárha orwell
de ez csak véletlen
kilencvenhétben
versben vesztettem el a szüzességem
és verssel
csakis verssel
azóta is
hetente legalább egyszer
közben
és azóta se
nem írtam ötvenhatról
(kellett volna)
hatvanhétről sem sikerült
hatvannyolcról sem
hatvankilencről szintén
gondolj amire akarsz
a vers csupán játszik
kenderkötelet nyakamon
légyszart a papíron
alvó szeget a jéghideg homokban
vérző lábon forgó kastélyt
és csak dühöng e szarrágó bábel
testedet ráchel
a férgek rágcsálják el
persze csak ebben a versben
valójában férfiak
más férfiak
számodra is ismeretlen férfiak
használnak el
használják el
míg én a verset
e torzszülöttet álmodom
a kihalt
sötét vasútállomáson
testeddel együtt álmodom
a vonat fényei
már tíz perce csak közelednek
erősödik a fény
de még hangját nem hallani
ó, hülye bácskai síkság
erről tájverset?
na ne vicceljünk már
csak én szállok fel
ketten le
fél hét
megyek a duna utcába
boldog voltam a duna utcában?
talán soha nem láttam
mint ahogy a rue de rivolit sem
pedig ott is boldog voltam
lehettem volna
ha egy vers nem visz velencébe
ebbe a koszfészekbe
ahol idiótán vigyorognak
vagy legalább valami giccses félmélységbe
ahonnan nincs kiút
ami csak arra jó hogy szökni tudjak
szökni előled
szökni a gondolatod elől
na tessék!
már ez sem megy!
már itt is megjelentél
ezért nem éri meg
el kellene dobni az egészet
és csak rád gondolni
ebben az évtizedben csak rád gondolni
semmi másra
senki másra
de még mindig fél hét van
a nap még sehol
a jegyet kérik tőlem
a vonatban veszem meg
így drágább
és már megint
drágám
erről a hülye szóról
megint csak te
nyald ki a szívem
vagy talán csak anna
a petőfi brigád utcából
aki egyedül járja a bárokat
minden este
és már nem is köszön
csak biccent
megint hánynia kell
ilyenkor szerettem
kellettem neki hogy a haját fogjam
most már erre sem
csak arra hogy elforduljon
a fűtés maximumon
vetkőzöm
az ablakot is kinyitom
vörös csík az ég alján
malom meg templomok a távolban
más semmi
meg egy rakás cementes zsák
egy falu fényei a völgyben
félig már alattam
ahogy csak itt
és csakis sötétben
míg hátul a vörös csík az ég alján
és andrea
ahogy hanyattfeküdt
a szoborparkban
két bronz között
mondtuk
és nevettünk
magunkon
én legalábbis kettőnkön
és főleg magamon
mind a mai napig
mert akkor még itt volt
a kezem alatt volt
továbblépett
átlépett rajtam
én ugyanaz maradtam
csak egy fokkal még halkabban
tömeg száll fel
tele a kabin
a hőség kibírhatatlan
a folyosón cigiznek
jó lenne ha én is
de csak összehúzódva
a legbelső ülésen
olvasnék de túl hangosak
alázatosan köszönnek
a füstölgő trágyaszekerek
mielőtt leszállnék
megcsap egy régi reggel illata
mindig együtt reggeliztünk
Tiffany kávét hozott
amit a hófehér lepedőre öntöttem
ő ráült
és nevetett mindig nevetett
és a párnával ütötte a fejemet
mindig a párnával ütötte a fejemet
és ettől én is nevettem
vele mindig nevettem
talán éppen ezért
versben soha nem említettem
most is csak véletlenül
ahogy az illat
fél hét
megvirradt
leszállok a vonatról
lábam alatt a duna utca betonja
de körülöttem sehol egy ház
talán boldog voltam
és néha csak ez bánt
mikor verset
vagy valami hasonlót
persze csak szárazon
Feri sokáig
Feriék
amikor űrhajósokról álmodtam
mindegyik úgy nézett ki mint a Feri apja.
álmomban mentolos cukorkát adott a többi űrhajós szájába
és szőlőzsírral kente be az ajkukat
ami a hosszú út során rendszeresen kiszáradt.
a Feri apja egy ideig Budapesten dolgozott.
egyszer az egyik szemafornál
éppen a Friderikusz mellé állt.
intett neki
de az csak a lámpákat nézte.
a Feri apja kosárlabdapalánkot szerelt
a házuk falára
közvetlenül a villanyóra doboz fölé.
de csak egyszer játszottunk
mivel megtámadott a kutyájuk
amikor el akartam venni Feritől a labdát.
a Feri anyja készítette az első meleg szendvicset
amit ettem.
vékony kenyéren ujjnyi vastag sajtréteg volt.
náluk ettem először zserbót is.
a Feri egyszer kölcsönadott egy cédét
amit hazafelé menet véletlenül eltörtem.
azt hazudtam hogy elveszítettem.
a Feri egyszer eljött és megtalálta a kettőbe tört lemezt.
ki kellett fizetnem az árát.
a Feri nővére mindig szépen mosolygott.
minden fiú hangosan köszönt neki és integetett
amikor meglátta az utcán.
én nem mertem szólni hozzá.
ha kérdezett csak a körmömet babráltam.
a Feri negyedik után másik városba költözött.
azóta nem láttam.
Koppanás
(Szilágyi Nándor fotója nyomán)
csak a koppanásra emlékeztem.
utána minden elsötétült.
Feri később azt mesélte
ketten maradtak mellettem.
a többiek elrohantak.
elijesztette őket a szétfröccsenő vér.
napokig feküdtem
vastagon bekötözött fejjel.
egyik kezemmel görcsösen szorítottam a sapkám
a másikkal hadonásztam.
az ujjaimat egyenként próbálták lefeszegetni a sapkáról.
valaki az ujjamba harapott.
egyszerre éreztem a fog keménységét
és a nyál melegségét.
néhányan röhögtek.
valaki belém rúgott.
majd a fejemet érte ütés.
valaki megragadta a nyakamat.
ezt követően jött a koppanás.
mikor néhány hét múlva visszatértem
a téglák csupaszok voltak.
a megszáradt vérbe szorult hajszálak
csak a gondolataimban jelentek meg.
Mögém lopakodott
a padlót bámultam
meg a rajta lévő repedést
mintha mozgott volna
egy lány mosolyává vált
hallottam ahogy felkacag
valaki mögém lopakodott
befogta a szemem
ugye tudod ki vagyok kérdezte
igen válaszoltam
a szorítás enyhült
nevetve elpárolgott
a szemem könnyes volt
feri belém csípett
újra a repedést láttam
nem moccant
a női vécé felől nevetés hallatszott
feri elszaladt
közben a táskáját a fal tövébe dobta
A pályán
Csak egy barátságos meccsre hívták le
A pálya zöldje megnyugtatta
Felszabadultan játszott
A védekezésből és a támadásból egyaránt kivette a részét
Időnként hosszú passzokkal keltett zavart az ellenfél soraiban
Ugyanakkor késztette futásra csapattársait
Azután megjelentek a lányok
Kivágott blúzokban rövid szoknyákban
Csilingelő nevetésükkel
Feri zavarba jött
A lányok egyáltalán nem foglalkoztak vele
Csak Tamást meg Csabát nézték
És minden egyes megmozdulásukat hangos tapssal jutalmazták
Feri még gyorsabban futott még pontosabb labdákat adott
De a lányok csak Tamást meg Csabát nézték
És minden egyes megmozdulásukat hangos tapssal jutalmazták
Teljes erőbedobással játszott
A nyolcvanadik perc tájékán azonban elkezdett fáradni
Minden összemosódott előtte
Mozgása lomha lett
Mintha egy véres húscafatot rugdosna már percek óta
A lefújás után lefeküdt az alapvonal mellé
Nagyokat fújt
A nap sugarai ferdén világították meg a pályát
A tizenhatos vonalánál egy árnyék dekázgatott
Megkomolyodik
az ablakon át egy mézeskalácsházra látni.
a banya minden reggel körbejárja az épületet.
amikor hátat fordít, lefényképezem.
a képet elküldöm ferinek.
feri sokáig nézegeti,
nem ismeri fel a banyát.
megírom neki.
erre visszaír, hogy hagyjam a hülyeségeimmel,
tanulnia kell.
ferinek három intője lett félévkor.
azóta nem érdekli a banya.
korábban sokat röhögtünk rajta együtt.
feri most komoly.
tegnap sem jött szánkózni.
látom, hogy fenn van,
mégsem ír vissza.
ma délután nem hívom,
a hó úgyis elkezdett olvadni.
Apa és a darazsak
apa feje körül darazsak röpködtek
anya riadtan sikoltozott
apa csak nevetett
anya el akarta hessegetni a darazsakat
apa azt mondta hagyd nekik is kell valami szórakozás
aztán este apa elmesélte nekünk mi történt
aztán anya azt mondta hogy apátok sem normális
aztán apa elmesélte hogy nem ez volt az első ilyen eset
aztán anya azt mondta hogy minden ilyen esetben a szívroham kerülgeti
apa időnként zümmögő hangokat ad ki és úgy járkál fel-alá
anya ilyenkor elégedetlenkedve csóválja a fejét
apa csak azért is még hangosabban zümmög
anya csendben figyeli ahogy apa a fülünkhöz hajol és zümmög
apa beteg lett
anya csendben sírdogált az ágya szélén ülve
apa halk szuszogását nem lehetett hallani a legyek zümmögésétől
anya időnként kicserélte a vizes borogatást apa homlokán
a darazsak az ablak körül röpködtek
ferivel fogtunk egy botot és levertük a fészküket
Égő bokor
júliusban felgyújtotta
a kiszáradt vadrózsabokrot
az ablakból néztük
ahogy összegyűrt újságpapírt
tesz az ágak közé
majd gyufát gyújtott
és a legalsó papírhoz nyomta a lángot
anya eltolt az ablaktól
és behúzta a függönyt
este felolvasott
úgy tettünk mintha figyelnénk
azután az alvást is csak mímeltük
éjszaka kimentünk Ferivel
és egy vödörbe
szedtük a hamut
és az üszkös fadarabokat
A sámán háza
A sámán egy a háború után üresen maradt sváb házba költözött be.
Egyszer voltam nála.
Azt akartam, gyógyítsa meg Ferit.
A falakat szénnel írt szövegek, rajzok borították.
A varázsigék, nevek, történetek úgy tűntek,
már több száz éve vannak azon a helyen.
Azt mondta, késő,
már nem tud segíteni.
Feri két nap múlva meghalt torokgyíkban.
19.30-kor szólalt meg a sziréna.
A légiriadóra figyelmeztető hang pontosan egy percen keresztül hullámzott a falu felett.
A sámán házát 21.17-kor érte találat.
Az eredeti célpont a tőle alig száz méterre lévő trafó épülete volt.
A falak ledőltek.
Ami éghető volt, elégett.
A közelben lévő házak ablakai betörtek.
A tüzet gyorsan megfékezték.
Az erős füst mindenki szemébe könnyeket csalt.
Másnap csokrot vittem Feri anyjának.
A virágot a töltésen szedtem.