1919-ben a Kommün bukása után Prága, Lipcse, majd Frankfurt am Main lett tartózkodási helye, majd Berlin és Párizs volt a következő állomás, végül 1928-ban feleségével együtt Budapestre költöztek, itt újságíróként 1936-ig az Újság, majd a háború végéig a Pesti Hírlap munkatársa volt. Egy polgár vallomásai című önéletrajzi regényével 1934–1935 a modern magyar prózairodalom egyik legjelentősebb műve született meg. 1928 és 1948 között a legolvasottabb és legtermékenyebb szerzők közé tartozott. Harminckilenc műve (regény, vers, esszék, elbeszélések) jelent meg több kiadásban. 1943 tavaszán kezdett memoárjainak írásához. A naplóírás életművének jellegzetes műfaja lett. A háború után a kommunista hatalomátvétel számára az emigráció kényszerét jelentette. 1948 nyarán emigrációba vonult. Svájcba, Olaszországba, 1952-ben pedig New Yorkba költözött. A Szabad Európa Rádió munkatársa volt 1951–1968 között. Az 1956-os magyar forradalom hírére Európába repült, de csak az orosz megszállás idejére ért ide. 1968-ban Salernóba, Olaszországba költözött, végül 1979-ben a kaliforniai San Diegóban telepedett le. Rövid idő alatt elveszítette feleségét, fogadott fiát, testvérét. 1989-ben, öregen, magányosan és betegen önkezével vetett véget életének. 1990-ben Magyarországon posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki, ettől kezdve adták ki újra műveit.