A Nyugat és a társművészetek

„Nekünk magunkhoz kell fűznünk minden úgynevezett modern mozgalmat színházban, zenében, festészetben, társadalmi meg politikai dolgokban is.”
Ignotus levele Hatvany Lajosnak, 1909.

 
   A Nyugat hasábjain nemcsak az irodalom megújulásáért és autonómiájáért küzdöttek az írók, hanem szolidaritást vállaltak Bartók és Kodály új korszakot nyitó zenéjével, támogatták a modern képzőművészet rokon törekvéseit, figyeltek a színház, a mozgásművészet, az építészet vagy a könyvművészet újító tendenciáira, s nagy nyitottsággal ismerték fel a század elején kibontakozó film- és fotóművészet jelentőségét is. A Nyugat a kezdetektől úgy lépett fel, mint a megvalósításra váró modern Magyarország kultúrájának szóvivője.
   
 

„Nekünk magunkhoz kell fűznünk minden ún. modern mozgalmat színházban, zenében, festészetben, társadalmi meg politikai dolgokban is” – fogalmazta meg az átfogó programot Ignotus 1909-ben Hatvanynak írott levelében. A válaszként meginduló konzervatív támadások egyik pozitív eredménye lett a különböző művészeti területek szakmai határain átívelő kölcsönös figyelem és szolidaritás. A folyóirat hasábjain a művészek nemcsak népszerűsítették, hanem kritikai szóval inspirálták is egymást. Barátságok, szerelmek szövődtek, és nem utolsósorban a kölcsönösség jegyében jelentős művek sora született meg.

Több mint három évtizedes fennállása során a különböző kritikai rovatokban sokszor egymásnak ellentmondó nézetek és vélemények is napvilágot láttak. E tekintetben is sokféleség jellemezte a lapot, a szerzők a legkülönbözőbb elméleti irányzatok felől közelíthettek témájukhoz.

galéria