Első mesterem emlékezete

Contributors

Megszólaló

1. Látogatás

„Megmondjam neked, mi a kompozíció, fiúúú?”

Egy hatalmas, félhomályos szobában

íróasztala mögött lobogott, görnyedt,

s olykor nagyot köpött egy bádog köpőcsészébe, amit

az íróasztal egyik fiókjából vett elő.

Én a Mesternek akkor műveit betéve tudtam, és

ő a szívébe fogadott. „Ez a fiúcska, látja,

be van avatva” – mondta hitvesének,

aki bejött egy percre, hogy tájékozódjék

a vacsora felől. Majd búcsúzóul: „Ide meg vagy híva, fiacskám,

egyszer és mindenkorra, jól jegyezd meg:

generál meghívás! Ott, arra menj ki,

és szólj, hogy hozzák a levest.” Egy fél év telt bele,

amíg föl mertem újra hívni. Őszutó volt,

sötét utcákon loholtam a Pasarétre,

elkésve, mert soká nem jött a busz,

vagy eltévedtem... Mindenesetre tíz vagy

tizenöt perccel a megadott időpont

után értem a házhoz: néma volt,

sötét, rejtelmes és meg nem nyilatkozó.



2. Álom

...S fölkerekedtünk mind, hogy lássuk őt, fiúk és lányok is,

erdőn, tisztáson át, s egy műhely szerszámai közt – házának

                                    mintegy előcsarnoka volt az –

megoldott saruinkat a fal mellé sorba letettük...

Hol s hogy jutottunk színe elé végül is, már nem tudom,

se hogy miként is történt meg találkozásunk,

csak azt, hogy eltévedtem, elvesztettem társaim,

bolyongtam és kijáratot keresve óvakodtam

alagsori, boltíves folyosón... s ott ért a szörnyű látvány, 

                                     melytől vérem megfagyott: a pincebarlang

nyirkos kövén, egy benyílóban, hófehér

hálóingben feküdt az agg Mester, titáni

tar koponyája hitvese ölében,

ki azt fölébe görbedvén kezébe fogta,

s nagy falatokat harapott belőle!

A költő vinnyogott, akár egy bőregér...

Kővé meredten kapkodtam szemem,

hogy merre volna menekülni út,

ám észrevett. Fölpattant és felém iramodott!

Én futni többet úgy már nem fogok,

de ő váltig nyomomban, s szörnyű átkok

bugyogtak ajkán, mígnem végképp elhagyott erőm... és utolért,

és tenyerébe köpvén, nyálát széjjelkente hátamon.