A legbelső szobában

Contributors

Megszólaló

Isten a sötétséget választotta rejtekül, és maga köré vonta a levegő felhőinek homályos vizeit.  (Zsolt.)

Ha igaz, hogy volt Auschwitz,

ha igaz, hogy Temesvár vérben állt,

akkor a végsőtől egy ajtónyitásra,

a halál küszöbén,

a legbelső szobában. 

Ahol törekvő vágyaink kihagytak,

paráznaságunkból  nem fakadt vonzalom,

a harag főbűne nem gyötört,

lelkünk már kiszáradt,

Istenre fájdalommal gondoltunk,

elmélkedésünk szála folyton elszakadt,

a restség és unottság könyörgött helyettünk,

az öröm,  remény és félelem elcsitult,

megfonnyadtak az érzékiség emlői,

nem táplált minket csak a csönd,

a szédülés utálatos szelleme a szorongás

átadta helyét a közönynek,

a falánkság belőlünk nem vett.

Felhalmozódott bennünk a Szentlélek

tizenkét gyümölcse.

Lelkünknek szárazsága jó volt.

Mint mikor a tűz megtámadja a fát,

a nedvességet kiűzi belőle, 

a rossz tulajdonságok fekete foltjait.

Testünk kérgét a láng kikezdte

és csontunkig elhatolt.

Már-már a végső küszöbön beléptünk,

de mivel saruinkat nem oldoztuk le,

visszaparancsolt isten.

Az ág letörését nem éreztük,

de még a gyökér kitépése sajgott.

Lelkünk üres lett és homlokunk üres.

Leépülésünk a titkos

rendelés szerint  beteljesedett,

hogy könnyűség fogott el.

Ha igaz, hogy volt Auschwitz,

ha vérben állt Temesvár,

ha a csapadék ezentúl véreres

ha városunkra száll,

Isten a sötétséget választotta rejtekül.

 

Műfaj:  vers