NKA A Dsida Jenő-hagyaték megvétele

Dsida Jenő 1907. május 17-én született és 1938. június 7-én, harmincegy éves korában hunyt el. Rövidre szabott élete, tizenhárom alkotó éve alatt hihetetlen intenzitású irodal­mi pályafutást tett meg, rengeteg verset írt – ezt példázza a mellékelt lista is – és szer­kesztőként kiterjedt levelezést folytatott.
Első verseit 1924-ben, tehát még középiskolás korában Benedek Elek gyermekújsága, a Cimbora közölte, 1927-től viszont, ifjú egyetemistaként már a Pásztortűz című képes irodalmi és művészeti lapot jegyezte, szerkesztőként József Attilától is kért verseket a lap számára. 1928 tavaszán – első verseskötete megjelenésével szinte egy időben – lett az Erdélyi Helikon szépirodalmi és kritikai folyóirat munkatársa. Röviddel ez után – 1929 tavaszán – a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság választotta tagjai közé, és ez év őszén részt vett a helikoni írók soron következő marosvécsi találkozásán, ahol meghívták a helikoni Írói Közösség tagjai sorába is. 1930-ban részt vett az Erdélyi Fia­talok című főiskolás folyóirat alapításában, melynek 1937-ig volt főmunkatársa. 1930-ban az Erdélyi Magyar Irodalmi Társaság és az Erdélyi Katolikus Akadémia is tagjai közé választotta. 1932-től betegsége kezdetéig – 1938 februárjáig – az Erdélyi Lapok, az Új Lapok és a Magyar Lapok című katolikus orgánumoknak kolozsvári tudósítója volt. 1933-ban a PEN Club romániai tagozatának magyar szakosztálya választotta főtit­kárává. 1934-től a Keleti Újság napilap szerkesztője lett – a lap állandó rovatában nyelvművelő cikkeket jelentetett meg –, és ugyanez év nyarától az Erdélyi Szépmíves Céh lektori feladatait is ellátta. Imbery Melindát hosszú ismeretség után csak 1937 nya­rán tudta feleségül venni.
 
Dsida Jenőtől a Petőfi Irodalmi Múzeum (továbbiakban PIM) Kézirattárában különböző szórványvásárlásokból és más hagyatékokból származóan 250 verskéziratunk, 5 tanul­mányunk, 5 iskolai bizonyítványunk és 120 általa írt levelünk volt ez idáig, a levelek közül 105-nek Dsida Jenő szülei a címzettjei. Az NKA Ithaka-programjának támogatá­sával megvett hagyaték javát a művek teszik ki – több mint 1100 lap, többnyire autográf vers, versfogalmazvány, a lapokon gyakran 3-4 költemény, több eddig még nem pub­likált korai zsenge; 130 lapnyi versfordítás; 60 lapnyi próza; 3 jelenet –, ezekhez csat­lakozik még 19 személyi dokumentum, 43 feleségének írott küldemény, néhány szer­kesztőségi levél valamint Imbery Melinda levelei, dokumentumai.
 
Az Erdélyi Helikon (1928. május–1944. szeptember) két háború közötti romániai ma­gyar irodalom legrangosabb folyóirata volt, munkatársa lett a korszak csaknem minden számottevő írója. Felkarolta a közvetlenül indulása előtt feltűnt tehetségeket – például Dsida Jenőt, Karácsony Benőt, Tamási Áront –, és az újabb nemzedékek legjobbjainak indulása is a folyóirat nevéhez fűződött: innen indult Asztalos István, Jékely Zoltán, Kiss Jenő, Kolozsvári-Grandpierre Emil, Létay Lajos, Méliusz József, Szemlér Ferenc. Az Erdélyi Helikon egy írócsoport félhivatalos orgánuma volt ugyan, de ez a csoport – a helikoni munkaközösség – nem képviselt egységes eszme- és stílusáramlatot. Kuncz Aladár, az alapító főszerkesztők egyike jellemzése szerint Erdélynek majdnem vala­mennyi szépírója, ha nem is egy irodalmi irányban, de egy közös programban és szel­lemben egyesülni tudott a Helikon szabad keretei között. Az összefogó erőt a helikoni kultúr- és irodalompolitika, a transzilvanizmus helikoni változatának gyakorlatba ülte­tése jelentette. A helikoni írócsoport tagjai közül gyűjteményünkbe került már báró Ke­mény János, Áprily Lajos, Kuncz Aladár, Reményik Sándor, Szántó György, Tabéry Géza és Tamási Áron hagyatéka, és a később eltávolodott Méliusz József kéziratai, levelezése, valamint Kuncz Aladár Fekete kolostora.
 
A Dsida-hagyaték most megvett 44 tételnek leírása megtekinthető a:
 
Dsida Jenő hagyatékának leírása műtárgykartonon listában. A műtárgykartonok jobb alsó sarkában, a Fénykép száma rovatban található a műtárgyfotók szá­ma/számai, melyek alapján a képlistában megtekinthetők a kéziratok képei;
 
vagy
 
PIM Online-katalógusában www.pim.hu-n az online katalógusra klikkelve, majd a keresés opciót választva, a Kézirattárat megjelölve, a hagyaték mezőbe beírva: Dsida*
 
Elmondhatjuk, hogy a pályázat segítségével a 20. századi magyar irodalom egyik jelen­tős klasszikusának hagyatéka vált teljesebbé. Köszönjük a támogatást!

 

kapcsolódó linkek

Kartonok (Dsida Jenő)