Azon a szikrázó lapályon

Contributors

Megszólaló

Jajdul az ajtó sarka, félszeg

mozdulattal a benti pára

gomolyában lép hevenyészett

történetének színpadára.

Kilép a langyos menedékből,

s egycsapásra kirajzolódik

a világ, csattogtatja ég-föld

veszedelmes fémlobogóit.

 

Felrakta tükrös palotáit

a húszfokos zúzos fagy éjjel,

hogy minden lapja zeng-világít

tejfehéren tükrös fehérrel,

szilánkos szélben, a csikorgó,

kobaltkék hidegben a durva-

szemcsés szironyon meglapulva,

felcsapva sziszereg a porhó.

 

Megalvad, hegesedve ráforr

a hólyagos, meddő fehérje

a moduláló liberátor-

dorombolás szaggatta égre,

hánytorgó légörvényt sodorva

nyájakat lök a ferde síkra,

összetereli, széttaszítja

egy meglódult malomvitorla.

 

Azon a szikrázó lapályon,

szúrós angyalhajat zihálva,

tűnődik: várjon vagy ne várjon

megvilágosító sugárra.

Ha füst támad és emberarcú

sáskák a füstből, merre késnek

a védelmére íjat ajzó

szelídebb szívű jelenések?

 

S hogy nem jön bibliai hírnök,

lángbetűkkel írni a dermedt

egekre a helyzethez illő

igét a riadt sihedernek,

üres kézzel kell útra váljon?

Hogy lehet, hogy nem hagy ki mégse

ezen a puszta, puszta tájon

valószínűtlen szívverése?

 

(1977)