Margit híd

Márai budapesti időszakában gyakran járt ki a Margit-szigetre, ahol a Nagyszállóban többször vendégeskedett, de sokszor egyszerűen csak a séta kedvéért. Emellett a sportolni vágyás is hívta a őt ide: a Föld, föld!...-ben arról is ír, hogy …el­men­tem a Mar­git-szi­get­re te­ni­szez­ni. A tré­ner idő­sebb em­ber volt, ma­ga sem sze­re­tett fut­ni, s ezért oly óva­to­san ado­gat­ta a lab­dá­kat, mint­ha a te­nisz­já­ték leg­főbb ér­tel­me az len­ne, hogy a já­té­ko­sok ne fá­rasszák fö­lös­le­ge­sen egy­más szí­vét. „Ne mél­tóz­tas­sék fut­ni” – üvöl­töt­te a há­ló túl­só ol­da­lá­ról, a me­zőny szé­lé­ről.

…fel­rob­ban­tot­ták a Du­na-hi­da­kat – írta az említett kötetben másutt, utalva az 1944. no­vem­ber 4-én vélhetően vé­let­le­nül felrob­ban­tot­t Mar­git hí­d és az egy évvel később levegőbe röpített Lánc­hí­d és Er­zsé­bet híd kapcsán.

Több írásában hangsúlyozta a hidakban rejlő szimbólum-lehetőséget, az összekötő funkciót, ami hol reménykedés, hol vágy volt részéről. Emigrációja során naplójában sokszor idézte fel a Margitszigetet, a hidakat, de itt már alig szólt arról, hogy egykor talán láthatja még egykori kedves helyeit.

A képeslap a Márai-hagyatékban található.