1917. október 5-én született Szabó Magda. Születésének 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum nagyszabású kiállítást rendezett.
Kiindulópontunk az írónő vallomása, miszerint „[…] ami velem és köröttem valaha megesett, és amit én annak a nyersanyagából alkottam, aligha különíthető el. Ha meghalok, magammal viszem minden titkomat, s nem lesz irodalomtörténész, aki meg tudja fejteni, mikor ki voltam, melyik figurám, vagy mi volt valóban igaz ebben vagy abban az ábrázolásban. A tükör, amelyet a világ felé fordítottam, halálommal széttörik, cserepei nyilván összeilleszthetők és beszoríthatók lesznek valami keretbe, és mégsem azt mutatják majd, ami voltam, vagy amit teremtettem.” (Szabó Magda: Mézescsók Cerberusnak, 168.). Látogatóink számára e titkokba nyújtunk betekintést, a tükröt, mint szimbólumot több ízben is felhasználva. Bemutatjuk a szemléletformáló gyermekkori hatásokat; az írói vénával megáldott szülők teremtette mesevilágot – melyekből a Sziget-kék és a Tündér Lala című művek születtek, továbbá Debrecen címerét a bárány motívummal, mely az életmű sarkalatos szimbólumává vált. A szülők és a szülőváros mellett felvillantjuk az írónő alma materének, a Dóczi Gimnáziumnak világát, tanárait, illetve áttűnésüket az Abigél című regénybe. Abigél szelleme tárlatunkon megelevenedik, látogatóink kívánságaikat valóságosan és virtuálisan is rábízhatják.
Mivel Szabó Magda műveiben saját felmenői köré épít külön magánmitológiát, kiállításunk fontos eleme egy családfa lesz, melyen nemcsak az írónő rokonaival ismerkedhetünk meg egy-egy fénykép segítségével, de azt is bemutatjuk, melyik őse, milyen művének szereplőjeként elevenedik meg. Nem feledkezhetünk meg Szabó Magda teremtett testvéréről, vagy ha úgy tetszik alteregójáról, a Für Elise-ben megjelenített Bogdán Cecíliáról sem, bemutatjuk mindazokat a dokumentumokat, melyek előkészítik az életműbe való beléptetését.
Szabó Magda magánmitológiájába felmenőin kívül férje, és bejárónője is beépült: Szobotka Tibor és Az ajtó Emerence e megvilágításban kerül bemutatásra tárlatunkon.
Kiállításunk nem csupán az önéletrajzi ihletésű művek titkaiba nyújt betekintést, hanem olyan ikonikus regények, mint a Freskó, Az őz, a Katalin utca vagy a Disznótor keletkezéstörténetét is felvillantja, mindezt Szabó Magda személyes tárgyaival illusztrálva. Ezen túl látogatóink megismerhetik Szabó Magda kézírását, aláírásait, kedvenc illatát és kedvenc folyóiratát.
Szabó Magda arcát, arcait rengeteg fénykép őrzi, melyeket illusztrációként, illetve egy nagy tablóba rendezve is kiállítunk, képaláírásként az írónő olyan személyes dokumentumaiból, mint naplóiból és leveleiből vett önreflexív vallomásokat illesztve.
„A görögök és a rómaiak hite szerint a holtak az alvilágba jutnak… Akiknek életművemet köszönhetem, akiket szerettem, akik szerettek, mind ott vannak már. Ha bízik bennem, kövessen az olvasó. Nem félelmes látogatás lesz ez az út, inkább olyan, mint egy nyomozás, míg kiderül, kinek árnya miképp épült bele egy író életművébe. Nincs itt félnivaló, se szomorúság. Az igazság, egy élet vagy életmű háttérzenéje sohasem szomorú.”
Kurátorok: Borbás Andrea és Kiss Borbála
Szabó Magda digitalizált művei>
Szabó Magda (1917–2007)
1917. október 5-én született Debrecenben, 2007. november 19-én hunyt el Kerepesen. Érettségi vizsgáját 1935-ben tette le Debrecenben, 1940-ben a debreceni egyetemen szerzett latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. Ugyanebben az évben kezdett el tanítani is: két évig szülővárosában, majd három évig Hódmezővásárhelyen dolgozott. 1945-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa 1949-ben történt elbocsátásáig.
Az irodalom szinte minden területén kipróbálta tehetségét, indulásakor verseskötetekkel jelentkezett, később regényeivel vált híressé, s színpadi művei is sikereket arattak.
1947-ben házasságot kötött Szobotka Tibor (1913–1982) íróval. Ennek emlékeit Megmaradt Szobotkának (1983) című könyvében írja meg. Ebben az időszakban írja meg első versesköteteit, majd 1949-től a kényszerű hallgatás időszaka következik: 1958-ig nem publikálhat, az ebben az időszakban alkotott műveit csak később adják ki. Ekkortól datálható áttérése a regényírásra.
Az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozzák meg számára a szélesebb körű ismertséget. 1959-től szabadfoglalkozású író. Sorra követik egymást művei, melyekben a lélektani regények hagyományait is hasznosítva formálja meg jellegzetes alakjait. Önéletrajzi ihletésű munkái az Ókút (1970), valamint a Régimódi történet (1971), melyekből nemcsak az alkotásban szemléletét formáló gyermekkori hatásokról kaphatunk képet, hanem érzékletesen, kordokumentumként is hitelesen számol be a korabeli Debrecen múltjáról és mindennapjairól is.
1985-től öt éven át a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke. 1993-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává, 2001-ben a Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták. 2003-ban elnyerte a Femina francia irodalmi díjat Az ajtó című regényért. Az Európai Tudományos Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt, Debrecen városának díszpolgára.