Séta II.

Contributors

Megszólaló

Szeretem a lépteket a képzelt léptek előtt,

szeretem a pázsitot, az álmot és az édesvizeket,

kilenc kimondhatatlan dallamot sodródva sötétben,

és mindig ugyanazt a partot az égi folyóval.

Cseppek ezüst dobjai peregnek sziget és szárazföld

között, de ha némaságra vált, akkor megérted a folyót:

itt vagy még a kövek és gyökerek fölött, és épp a

félcsendből hallhatod, milyen kevés szeráf dúdolgat.

A rozsdás kék hidaknál kiderülhet, hogy már halott

vagy, és szived a nagy husáng legény csak a feledéssel

virágzik. De ez az óra, amikor a föld alól kell kiszállni

magasra, és céltalanul gyülekezni, mint a rideg sirályok.

A félelem és félni a félelemtől egy és ugyanaz,

a fény is útvesztő, hát még a magány és a sötétség…

és a felhők vékonyka gallyból összetűzött magasán

is nyílhat szakadék vagy reménység vagy bolyongás.

Mindenki látja, hogy még élek, vagy nem dugtam el

halálom, hogy nem vagyok utolsó a számadáson,

hogy jártomban elbirom a törékeny és titoktalan

világot, és megértem, fától fáig haladva megértem:

minden csend a mennyen a pokolba vezet.

És ahogy egyre többen tolongnak, az a pokol,

ahogy egyre többen hencegnek nyíltan a semmivel,

az a pokol, s ahogyan tíz évig semmire nem kerül sor.

Túlélek, de üres vagyok az isten városában naponta.

Eggyé válok pőreségben az egész emberiséggel, s hogy

semmim nincs, senkinek se szólok, de beszélnem kell

a némákkal, akik remekművet faragnak a hallgatásból.

Így megyek, csak ilyen gondolatok közt férek el saját

szivemben. A föld mindenkinek föld, mindegy, hogy lefele

vagy felfele menekül. Látom, a holtak ellen fog össze

felejtés, kín és játék. De hogy vagy, az megér néhány lépést.

 

Felv. 2016. május (Kötetben: Jel a semmiről, Napkút, 2009)