Gmunden felett

Contributors

Megszólaló

Mintha értem, a földön akart volna

feltámadni, úgy sistergett nyomomban

a vihar. Tüdőmeleg párapelyhet

leheltem, sebet szurkáltam a szélbe

rézsút testtel, gerelyként széthasítottam

a tért, míg a repedt felhők morogva,

hályogosan gomolyogtak. Szívemnek

hajolt, szívott, velőmet követelte

a földre zuhant ég. Úgy botladoztam,

mint a legelső vagy legutolsó

ember. Oldalamon lopakodó fák

szűköltek a fojtott, vasszürke tájban:

vártam, mint reszkető állat, de zokszó

nélkül, a fenyítést. Pattogva, szórtan

peregtek a szemhatárra a szikrák,

majd a bokrokra fröccsenve, ziláltan

sorvadoztak. A csoda a veszély,

amelyben még ráismerünk magunkra.

Hozzám szólt a dörgés, hozzám a villám,

engem kettőzött hasadva az égalj.

De kevés voltam, hogy félsóhajokkal

enyhítsem önmagam s körben az éj

haragját. Hegyes hangokra szakadva

megütődtem egy suvadt, sárga sziklán,

elforogtam egy keselyű szemében.

Darvak löktek, kerengő fellegek

ringattak, egy égi fűszál hegyén

lapultam századokig észrevétlen.

Higgadt voltam, hogy megérinthetek

egy kósza sugarat, mely a sötétben

is érik és izgatja a tömény

teremtést. Most nyugodt vagyok veled.

 

Felv. 2016. május (Kötetben: Boldog ólom, Kalligram, 2006)