„Nekünk ma Berlin a Párizsunk” – magyar írók Berlin-élménye

Price
2730Ft
Katalógus magyar és német nyelven. Szerkesztette: Török Dalma, előszó: E. Csorba Csilla, PIM, 2007.
E. Csorba Csilla: „Nekünk ma Berlin a Párisunk….”  (bevezető)
 
Míg Ady Endre, és nyomában oly sok magyar művész a 20. század elején az „ember–sűrűs, gigászi vadont”, a mámort hozó, „daloló Párist” emelte műveiben piedesztálra, az őt követő generációknak – elsősorban az 1920 és1933 között Berlinben élőknek – a német főváros nyújtotta a szabadság, a kiteljesedés és a megújulás élményét. A Petőfi Irodalmi Múzeum Írók poggyásszal című kiállítás-sorozatával arra tesz kísérletet, hogy megvizsgálja az európai nagyvárosok és a magyar irodalom kapcsolatát, a város, az ott-lakók, a benne kibontakozó művészi áramlatok vonzó vagy taszító, de mindenképpen meghatározó és megtermékenyítő, irodalmi műveken, és más művészeti ágakhoz sorolható alkotásokon is lemérhető hatását.
A 2004-ben bemutatott „Párizs nem ereszt el” című kiállítás után 2007-ben egy eddig még alig feltárt terület, az 1900–1933 között Berlinben járt, ott alkotó magyar írók Berlin-képét kívántuk (a teljesség igénye nélkül) felvillantani, művekkel illusztrálni. Elsőként az 1986-ban Kasselben megrendezett Wechselwirkungen című nagyszabású tárlat és a hozzá kapcsolódó katalógus tett kísérletet arra, hogy az avantgárd magyar művészet weimari köztársaságbeli meghatározó jelenlétét képekkel, dokumentumokkal bizonyítsa. Az azóta eltelt húsz évben a vizuális művészetek területén számos német–magyar kiállítás mélyítette el az ilyen irányú kutatásokat. A magyar irodalmi jelenlét korántsem hasonlítható a képzőművészetihez és más a háború előtti, mint az azt követő években. Hatvany Lajos, Molnár Ferenc, Bíró Lajos, Lengyel Menyhért, Bródy Sándor, Balázs Béla kétségtelen sikerei mellett eredménytelen próbálkozások is jelzik a német kiadók eltérő ízlését, elzárkózó magatartását.
Az I. világháború és a vesztett forradalmak utáni, a nemzetközi avantgárd találkozópontjaként működő Berlin minden új kezdeményezésre nyitott, dinamikus légköre, többféle szellemi hatást közvetítő szerepe révén vonzotta a német nyelvterületen is érvényesülni kívánó írókat. A kölcsönhatás (Wechselwirkung) mellett az együtthatás (Mitwirkung) jellemezte a berlini művészi együttléteket: néha szakításig menő viták ellenére egymás segítése, hatás-ellenhatás szimbiózisa figyelhető meg a születő művekben. Nemcsak a magyar irodalom érdekében tevékenykedő Vészi József, Ignotus, Hatvany Lajos szerepvállalása bizonyítja ezt, hanem pl. a Tihanyi Lajos segítségével kiérkező, korábban verseket is publikáló Moholy-Nagy László és a rövid ideig nála lakó Bernáth Aurél Déry Tibort támogató gesztusai, Stefan Klein kimeríthetetlennek tűnő fordítói munkássága.