Tolnai Ottó: Életrajz

Tolnai Ottó (Magyarkanizsa, 1940. július 5. –)

Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító. 2001-től a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

*

1940. július 5-én született Magyarkanizsán. 1955–1959 között a zentai magyar gimnázium tanulója, 1956-tól publikál rövidprózát, 1960-tól verseket. 1959-től az újvidéki Magyar Tanszék hallgatója. 1961-tól az Újvidéken megjelenő Ifjúság hetilap Symposion című művészeti mellékletének szerkesztője.

Első verseskötete, a Homorú versek megjelenésének évében, 1963-ban Zágrábba költözik, filozófiai tanulmányokat folytat. 1964-ben megjelenik az Új Symposion folyóirat, melynek 1974-ig szerkesztője. 1969–1972 között a folyóirat főszerkesztője. A cenzúra, vádemelés, bírósági ítélet következtében le kell mondania a lap vezetéséről. 1974–1994 között az Újvidéki Rádió művelődési műsorainak szerkesztője, képzőművészeti kritikusa.

1966-tól 1990-ig a Jugoszláv Írószövetség tagja. A szövetségnek, amely az államalakulattal egyidőben felbomlott, ő volt utolsó elnöke.

1990-től a Magyar Írószövetség tagja. 1992-től a Veszprémben megjelenő Ex Symposion főszerkesztője. 1994-től Palicson él. 2004–2005-ben egyéves DAAD ösztöndíjjal Berlinben tartózkodott.

Fontosabb díjak, elismerések:

1967 – Híd-díj

1980 – Híd-díj

1988 – Szirmai-díj

1988 – Mikes Kelemen-díj

1991 – Üzenet-díj

1991 – József Attila-díj

1992 – Kortárs nívódíj

1992 – Az Év Könyve Jutalom

1993 – Ady Endre-díj

1994 – Alföld-díj

1995 – Déry Tibor-jutalom

1997 – Bodrogvári Ferenc-díj

1997 – Füst Milán-jutalom

1999 – Weöres Sándor-díj

1999 – Bezerédj-díj

2000 – A Köztársasági Elnök Aranyérme

2000 – Radnóti Miklós-díj

2001 – Mediawave-díj a Párhuzamos Kultúráért

2004 – Magyar Irodalmi Díj

2007 – Todor Manojlovic-díj (Szerbia)

2007 – Kossuth-díj

2009 – ARTISJUS Irodalmi Fődíj

2009 – Bosanski Stećak (Szarajevó)

2018 – Hazám-díj

2020 – Petru Cârdu-díj

2022 – Városmajor 48 Irodalmi Társaság Alapítvány Életműdíja

 

Az életrajzot Thomka Beáta írta.