Egy nap élet

Harmincháromból huszan maradtunk, tizenöt év után

   szép ez is,

Egy óra múltán a kocsmáros behordta fölöslegessé vált 

   székeit.

Férfiak és nők, fiúk és lányok, június, este,

   sátortető.

Könnyű zsivaj volt, nagy szavakkal előre föl nem

   törhető.

Nagy szavak váltak könnyű zsivajjá, tizenegy autó

   odakint,

Huszan maradtunk: húsz ruha és pénz, tizenegy autó:

   a valamink.

S máris megy kettő: „tudod, a kölkök nélkülem nem

   alusznak el”,

A másikért meg itt a férje: a sövény fölött már

   ott a fej,

Valaha fontos a harmadik volt: pohárral áll, hogy

   menni fog,

Az asztal mögé bezárva ültem, mutattam: „kibújni

   sem tudok”.

Valami szél jött és bodzaszag volt, eltelt a második 

   óra is,

Mutatta: „hány van?”, mutattam: „három. Hát neked?”, „jön a

   harmadik”.

És ezzel átbújt mellém az asztal alatt, hogy „még egy

   pillanat”,

Mesélt, mesélve újra átbújt, s még mindig mesélve 

   elszaladt.

Átmásztam én is, hogy elszökésre, menekülésre

   kész legyek,

Egyszercsak mégis délelőtt van, öten maradtunk,

   részegek.

Egymás nyitott-könyv-életéből kihullott könyvjelzők

   vagyunk,

Szavakba öntjük a közös eszmét, ami csak annyi:

   még igyunk.

Repülő zúg a másik égen, kezdődő, pontos

   napsütés,

Figuráit kirakja lassan a gyümölcsfák közé a 

   nemsötét,

Fagyiért jön be egy család, a kocsmárosné a 

   kertbe ment -

Betelt a hetünk, és az Isten mégis csak teremt

   és teremt...

Itt volna vége, de életemmel nem szolgáltam rá

   erre sem,

Ha délelőtt volt, hát délután lett, haza a hatvan-

   egyesen.

Mért mondjam ennél pontosabban, hogy nemsokára

   meghalok

s nyers boldogság, vad reménytelenség együtt se tett ki

   egy napot - 

Az a nap kéne mégis, egyben, legalább az a 

   csonka nap,

Hisz máskor úgyis csak semmit mondok, és nekem is semmit 

   mondanak.

Annak a napnak a délutánján fél kettő körül

   volna most,

Már annyit éltem volna eddig, hogy elég is lenne,

   hogy vagyok,

Bolyongásvégi nagy türelmet vinnék haza a 

   pénz iránt.

Erdőbe mennénk a gyerekekkel, úgy élnénk le a 

   délutánt,

Órára, tükörbe, más szemébe estig már nem pil-

   lantanék,

Azon a napon mesélés utánig megtartana a

   tartalék.

S ha alszanak már, kilenc után, el mezítláb akkor

   menni csak,

Legvégül még kifutni innen, mint bölcsnek hitt, öreg

   férfiak.

 

Műfaj:  vers