7 hét svájci tartózkodás után Olaszországban, Nápoly mellett telepednek le, a Posillipon. Hazáján kívül Itália az egyetlen hely, ahol el tudja képzelni a jövőt. 1951-ben a Szabad Európa Rádió munkatársa lesz, itt Ulysses álnéven, az éteren keresztül minden héten felolvassa jegyzetét. Halotti beszéd című, Nápolyban született verse az emigrációs sors lehetetlenségét mutatja be.
1952-ig élnek Itáliában, az év során átköltöznek New Yorkba. Márait ide is elkísérte rajongva szeretett Itáliájának hangulata: a középkori olasz templomokat is bemutató Cloisters közelébe költözik. Ebben az évben jelenik meg Béke Ithakában című regénye a londoni Prager Kiadónál. Bizonyára Márai helyzetére is igaz, amelyet Pénelopé mond a regényben: A száműzöttek közös, egyhangú élménye, hogy életük valósága nem a környezet, hanem az emlékezés.
Az 1956-os magyar forradalmat mindvégig figyelemmel kíséri: a Szabad Európa Rádióban külön sorozatot szentelnek az események elemzésére. A forradalom leverése után nem megy egyenesen vissza New Yorkba, útba ejti Olaszországot, ahol megpróbál közben járni XII. Pius pápánál a magyar helyzet rendezése érdekében, de gyakorlati sikere nem volt e találkozásnak. 1958-ban jelenik meg újabb diáriuma, a Napló (1945–1957). Műve bemutatja azokat az okokat, amelyek miatt el kellett hagynia az országot, és az emigráció első, nehéz és fájdalmas időszakát, azt a tébolyszerű csöndet, amiben megfogalmazódik a rettenetes kérdés: tudok-e még magyarul? 1959-ben nagyobb utazást tesz az Egyesült Államok keleti partján, az utazás során szerzett benyomásait 1964-ben, ez ideig csak német nyelven megjelent Der Wind kommt vom Westen című kötete őrzi. 1960-ban egy washingtoni kiadó jelenteti meg a Casanova történetét sajátságosan feldolgozó Egy úr Velencéből című verses játékát.
1965-ben saját kiadásban jelenteti meg San Gennaro vére című regényét magyarul. A mű szerint a csoda iránt is érzéketlenség van már és a világot csak akkor lehet megváltani, ha áldozatot hoznak. 1967 végén visszaköltöznek Európába: ismét Nápolyhoz közel, ezúttal Salernóba, ahol Lola nagybátyjának, Marton Lajosnak volt egy lakása, melyet rájuk hagyott. A tenger (melyben majdnem minden nap megfürdött) közelsége a hazatalálást, az otthont, a meghittséget jelentette az író számára.
