1919-ben a Vörös Lobogó tudósítójaként részt vesz a kommünben, a bukás után, Kassára, majd Prágán át Lipcsébe ment, az Institut für Zeitungskunde (Újságkutató Intézet) hallgatója lesz
1920-tól Frankfurt am Mainba költözik, munkatársa lesz a Thomas Mannt, Heinrich Mannt és Theodor Adornot is foglalkoztató Frankfurter Zeitung und Handelsblattnak, és a Prager Tagblattnak, újságíróként beutazza Európát. Cikkeit egyidejűleg megküldi a Kassai Napló és az ellenlábas Kassai Újság részére is
1921-ben Berlinben tanul, de abbahagyja, mert az újságírás és a sok németországi esemény leköti minden idejét, figyelmét. Felfigyel Franz Kafkára, akinek első magyarországi tolmácsolója lesz
1923-1928 között Párizsban tartózkodik; Budapesten polgári házasságot köt Matzner Ilonával (Lolával) 1923. április 17-én. Ebben az időszakban (1924) jelenik meg Bécsben első regénye, A mészáros. Ettől az évtől rendszeres tudósítója a budapesti Ujság című lapnak
1926-ban egy hosszabb közel-keleti utazáson vesz részt, melyről folyamatosan küldi írásait több napilapnak. (Ezek Istenek nyomában címmel jelentek meg kötetben, 1927-ben)
1928-ban Budapestre költözik a budai Mikó utcába. Megírja Bébi vagy az első szerelem című regényét
Marai Kronológia 2
Kép
Márai Kronológia 3
Kép