Vendégjáték Párizsban

Vendégjáték Párizsban

Márai játékának sikere

 

Amint arról korábban írtunk, az egyik párizsi színházban bemutatták az Egy úr Velencéből című Márai-művet, melynek kedvező fogadtatása a francia recepció további fejezetét jelentheti.

 

 

Az író Casanova-történetét a Montmartre-on található Théâtre de l’Atalante stúdiószínházban állították színpadra. Az előadás tavaly októberben öt alkalommal már látható volt Asnieresben, a Montmartre-i stúdiószínházban március 30-án bemutatott változatot április 19-ig játsszák, és egy vidéki turné is szerepel a tervek között. (A fotókat Laurencine Lot készítette.)
 

 

galéria