Az író felesége jegyzetfüzeteiben a hétköznapi események mellett (vásárlások, találkozások, reflektálás a nekik írt levelekre) a legrejtettebb titkokról, szélsőséges viszonyulásokról is szólt. Ezek a legintimebb szférába vezetnek, éppen ezért, tudva, hogy Márai Sándorné nem közlésre szánta naplóját, a legnagyobb tiszteletet érdemlik az olvasótól. A bulvárérdeklődésűek itt találják a legtöbb "izgalmas információt", de ezek önmagukban bizonyosan torz képet mutatnak a sorok szerzőjéről és férjéről. Sem Lola evési, sem íróférje ivási szokásai vagy utóbbi féltékenysége nem érthető anélkül a helyzet nélkül, melyben éltek a jegyzetek keletkezésekor. Gyakorlatilag minden füzet az emigráció idején, vállalt, de kényszerű távollétben, sokszor anyagi nehézségek közepette született, az egzisztenciális szorongattatások pedig mindig előhozzák és felerősítik az ember gyengéit. Jelen idézet dátuma: 1963. VIII. 18.
„Valami baj van Vele. A munkájával van megakadva? Tőlem is szabadulni akar? Egész életében minden »kötésből« elmenekült (ember, vagy munkahely, család.) Én voltam az utolsó »kötés«, most ebből is szabadulni akar? El kellene mennem egy időre, hogy dolgozhasson. De hová? Szememre hány olyan agyrémeket, hogy felelni sem tudok. Nem mindegy, hogy Ő mit csinált? Mit számít? Ha két embernek köze van egymáshoz, semmi nem számít. Talán az Európa harag most rám is vonatkozik? János is »csalódás«? Minden és mindenki csalódás? (A sok bor, a sör, cigaretta? Az életmód?) Ahogy mindenkit elmart magától! Elmebajos gyanúsítások. Zoltán! Lax! Nem is hiszem, hogy komolyan gondolja. Csak evvel is bántani akar. Kell a munkájához! Mint annyiszor.”