Honlapunkon igyekszünk a friss megjelenésekről tudósítani olvasóinkat, ezúttal is ezt tesszük, amikor két, nemrég érkezett küldeményt mutatunk be.
Az egyik a Párizsban megjelent kétnyelvű kiadvány, mely az író elbeszéléseit tartalmazza, pl. a Mágia, Az árva (ez a kötet címadó novellája), A fürdő stb. címűeket. Azért is fontos megemlékezni az ilyen típusú kiadásokról, mert vállakozószellemről tesznek tanúságot, kockáztatnak, amikor más országban ki nem adott Márai-kötettel, különösen összeállítással próbálkoznak. Mindebben nem kis része van az előszót jegyző Kányádi Andrásnak és a fordító Fáy Katalinnak, utóbbi személyesen hozta el az ízléses kiállítás kötetet Budapestre.
Az összeállítással próbálkozó országok közé tartozik Lengyelország is, ahol 2011-ben W podróży címmel Márai utazással kapcsolatos írásait gyűjtötték kötetbe. Most nem kevésbé "veszélyes" vállalkozás újabb gyümölcse került a boltokba: megjelent a naplóválogatás 4. kötete Dziennik 1967-1976 címmel. Minden dicséretet megérdemel a Czytelnik Kiadó és a fordító Teresa Worowska - az alapos és bőséges válogatást tanulmánnyal és névmutatóval egészítették ki.