Rajongás vagy szereptévesztés

Rajongás vagy szereptévesztés

Újra feltett kérdés Békés Ferenc összeállításában

 

Viszonylag keveset tudhatunk Márai másokkal való személyes kapcsolatáról, ezért öröm, ha kötet jelenik meg pl. a Szőnyi Zsuzsával vagy Simányi Tiborral folytatott levelezésből. Békés Ferenc néhány évvel ezelőtt összegyűjtötte az író és Simonyi Imre gyulai költő közötti levelezést és tanulmánnyal, kritikákkal dokumentálta azt.

 

 

A 2005-ben korlátozott példányszámban megjelent kötet most új köntösben, néhány dokumentummal és a szerző-szerkesztő 2010-ben megjelent tanulmányával (Egy mottó-nyomozás története) tovább bővítve látott napvilágot, mindössze 50, számozott példányban. Tanulságos e kötet azért is, mert elfogultság nélkül igyekszik meghatározni a két író viszonyát, mely azért döntően Simonyi rajongásáról (az általa írt levelek kétannyi volta is ezt mutatja), majd annak revideálásról, újragondolásáról szól. Tény, hogy izgalmas kaland dokumentálva látni a gyulai költő versekben megfogalmazott tiszteletét, később azt a megváltozott viszonyt, mely sértődésből vagy más emberi gyengeségből forrásozik. Márai pedig alapvetően vele szemben is maradt, aki volt: nem akart senkivel közelebbi kapcsolatba kerülni a kádári Magyarországról, és nem persze járult hozzá Simonyi "nagy ötletéhez" sem, A kassai polgárok gyulai várszínházi előadásához sem. Két kemény, akaratos művész küzdelmének dokumentuma Békés Ferenc újonnan, bővített és megszépült formában megjelent kötete.