Premier előtt… Márai

Premier előtt… Márai
Két könyvbemutató és egy film

 

November 13-án este hat órától a Petőfi Irodalmi Múzeumban bemutatásra kerül a Teljes Napló és az író publicisztikáját bemutató sorozat újabb kötete, ezt követően pedig az Egy világpolgár élete című dokumentumfilmet láthatják az érdeklődők.

 

A Márai-életmű kiadása két újabb kötettel gazdagodik.  A Teljes Napló 1949 immár a sorozat hatodik kötete s talán az utolsó azok sorában, mely nem több év feljegyzéseit tartalmazza. (A következő kötetbe valószínűleg már három év anyagát tudjuk beilleszteni). A másik új kötet a Kuruzslók hajnala címet viseli és a publicisztikai sorozatban jelenik meg. Utóbbiban az 1928–1930 között írt cikkei válogatását találják az olvasók. A köteteket Takács Ferenc irodalomtörténész mutatja be s az értő szavak mellett Szilágyi Tibor előadásában hallhatunk részleteket a most megjelent művekből.

Ezt követően az Egy világpolgár élete című dokumentumfilmet tekinthetik meg az érdeklődők, melyben interjúk, filmrészletek, műrészletek egyaránt helyet kapnak. A filmbemutató után beszélgetés hangzik el Sipos Józseffel, a film producerével és Tóth Zsolt operatőrrel. A beszélgetést Mészáros Tibor vezeti.

A két rendezvényhez társul a Helikon Kiadó könyvvására, melyen Márai műveit 40% engedménnyel kínálják.