Márairól - San Diegóban

Márairól - San Diegóban

Rendhagyó megemlékezés az író tiszteletére

 

Az író emlékművének felavatása mellett több esemény emlékezett a húsz éve elhunyt Márai Sándorra. Február 22-én délután Bokor Balázs Los Angeles-i főkonzul vezetésével a város, a család és a Máraival foglalkozó irodalmárok képviselői, teljesen különböző megközelítésben idézték fel alakját.

 

 

Az angol nyelven zajló eseményt számos érdeklődő hallgatta végig a San Diegó-i Városi Könyvtárban. Az eseményen többek között John Ridland professzor, Petőfi János vitézének angol fordítója, Ungvári Tamás, Jáky Judit, Gidófalvy Zoltán, a San Diegó-i Magyar Ház vezetője illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum képviseletében Mészáros Tibor vett részt. A megemlékezések illetve előadások sokfajta megközelítésben méltatták Márait, de szinte valamennyit jellemezte a humanista, az emigrációban is a maga értékrendje szerint élő ember alakjának felidézése. A mintegy két órás programot követően a népes közönség megtekintette a Petőfi Irodalmi Múzeum Márai-kiállítását, mely már február elejétől látható volt. A "komoly" programok után az esemény résztvevői egy fogadáson folytatták az eszmecserét. Másnap, február 23-án, ugyancsak a San Diegó-i Városi Könyvtár adott otthont Sipos József Eszter hagyatéka című filmje bemutatójának, mely magyar nyelven, angol felirattal volt látható. A szinte telt házat vonzó programot követően elismeréssel nyilatkoztak a magyar rendező filmjéről, mely a közeljövőben a szintén kaliforniai San José-i filmfesztiválon is bemutatásra kerül.
 
galéria