Márai kiállítások Kassán

Márai kiállítások Kassán

Rendhagyó módon kezdődött idén a Thália Színház új évadja

 

Nem tévedés a címben olvasható többes szám. A kassai Thália Színház Márai Stúdiójának kávézójában és előterében is látható egy-egy, az íróhoz kötődő tárlat.

 

 

Az új évad kezdetére időzítették a színház kávézójában látható, a Petőfi Irodalmi Múzeum által készített hangulatos kiállítást, mely fotókkal, kéziratmásolatokkal idézi fel a város szülöttjének alakját. Az írótól sem volt idegen a kávéház; idehaza és a világ számos pontján felkereste a kávézás e szentélyeit, hol kedvtelésből, egyedül vagy társasággal, hol élményt gyűjteni vagy éppen egy cikket megírni.
Az előtérben a magyar nyelvű területekről érkezett számos színházi előadás dokumentuma látható, többek között az író darabjai ősbemutatójának plakátjai, de megtekinthető A gyertyák csonkig égnek chilei vagy a Teatr Polonia Kalandjának két plakátja is.
Egyébként - korábbi híradásunkkal ellentétben - a budapesti Szlovák Intézetben nem Silvester Lavrík darabját láthatta a közönség, hanem A gyertyák csonkig égnek kassai művészek által bemutatott változatát.

 

galéria