A kassai kulturális évad - Pozsonyból

A kassai kulturális évad - Pozsonyból

Eredeti Márai illusztrációval jelent meg az egyik szlovák hetilap

 

Márait és a kulturális főváros eseményeit Kassa igyekszik összekötni 2013-ban, legalább is ami az előzetes szándékokat illeti. Hogy ez pontosan mit jelent, milyen mélységben valósul meg illetve csak elképzelés marad-e, hamarosan kiderül. A szkeptikus hangok ezúttal Pozsonyban szólaltak meg.

 

 

A képen látható hetilap címlapfotója a szlovák nyelv ismerete nélkül is sokatmondó: az évad Máraiból hegesztőt faragott, aki "húzónév" Európa-szerte, de mégis csak magyar író, ugyanakkor kevés egy évadhoz. A pozsonyi hetilap szerint lehetetlen Kassát néhány hónap alatt kulturális központtá tenni, ahol a lakosság összetétele és elmúlt évtizedei sem adnak lehetőséget arra, hogy sokszínű, az évadban nagyon is hangsúlyozott multikulturális élet legyen. Meglehetősen szkeptikus sorok olvashatók a kulturális főváros rendezvénysorozatáról is: elsősorban ürügynek, az európai integráció legitimációs eszközének tekintik. 

Nem a mi feladatunk annak eldöntése, hogy mi a valós alapja mindennek, az év úgy is válaszol a kérdésekre. Márai posztumusz sokszínűsége mindenesetre új színfolttal gyarapodott.