El amor burgués

El amor burgués

Lorenzo Leon Diez könyve Mexikóból

 

A Márai-siker egyik fokozatát jelentik az íróról megjelenő kritikák, ismertetések, kötetek napvilágra kerülése. Ennek a jelének tekinthető a veracruzi egyetem kiadásában közreadott kötet is, melynek bemutatóját e héten tartják Budapesten.

 

 

Az áprlis 6-án megjelent kötet a szerelem témáját elemezi a Válás Budán, A nővér, Az igazi című regényeken keresztül. Ezek mellett az utolsó napló (Napló 1984-1989) alapján is elemzi a témát, az öregség, a halál, a szeretett személy elveszítése szemszögéből. A kötet különös érdekessége, hogy León Márai-értelemzőszótárt készített spanyolul tudó olvasói számára, melyben a család, a költészet, a neurózis éppúgy helyet kap, mint a tanítás, az emberi kapcsolatok vagy az író életének legfőbb helyszínei.
A kötetet az író közreműködésével Faix Dóra mutatja be július 21-én, csütörtökön este 6 órakor az Idegennyelvű Könyvtárban (Molnár u. 11.)