2008 Július

Július

Egy eddig ismeretlen fotó 1988-ból

 

Mélyebbre essél, mint a kő a vízben.

Jeled marad?… Ne kérdezd! A fodor

A felszínen hullámzik, elsodor

A szél, a víz. Neved is tovalibben.


(Ujjgyakorlat 6.)

 

 

Furkó Zoltán rádiós és televíziós szerkesztő 1988-ban több alkalommal meglátogatta Márai Sándort San Diegó-i otthonában. Egy hosszabb beszélgetéssorozatot készített vele, melynek során az idős író életéről és műveiről vallott. E beszélgetések eredményeként született meg a Márai Sándor üzenete című kötet (Bp. 1990. Püski), melyben számos fotó illusztrálja az íróval és másokkal készített interjúkat.



Márai maga mögött hagyva és tudva a veszteség éveit (testvérei, felesége, majd fogadott gyermeke halála) kevés látogatót fogadott, s különösen elutasító volt a Magyarországról érkezett látogatókkal szemben. Budapesti vendégének – kivételesen – megengedte hangfelvétel és fotó készítését is.



A Furkó Zoltán által 1988. július 4-én készített fotó most először lát napvilágot.