Márai Sándor hihetetlenül termékeny újságíró, publicista volt, több ezer cikke jelent meg írói pályafutása során. Kutatásaim arra az időszakra vonatkoznak, amikor még gimnazistaként titokban, álnéven és ismeretlenül, szinte gyerekfejjel próbálkozott kassai szerkesztőségeknél, mert írói, újságírói ambíciói voltak. Szerencsére adódott lehetősége megmutatkozni a helyi sajtóban, ami arra enged következtetni, hogy felismerték korán jelentkező tehetségét.
Kassának az 1910-es években hozzávetőlegesen 45 000 lakosa volt,[1] s ebbe beletartozott a békeidőben is itt állomásozó nagy létszámú katonaság.[2] Tulajdonképpen a századforduló környékére vált magyar többségű várossá, ekkorra váltott nyelvet az addig többnyire német anyanyelvű polgárság, valamint ekkorra ért el jelentős létszámot az 1840-től[3] folyamatosan betelepülő és asszimilálódó zsidó lakosság, akik szintén bekapcsolódtak a város kulturális vérkeringésébe. Kassa az Osztrák–Magyar Monarchia észak-keleti területén mind gazdasági, mind kulturális szempontból központi szerepet játszott, s emellett fontos közlekedési csomópont is volt.
1915-ben négy napilap jelent meg a városban: a kormánypárti Felsőmagyarország és a Kassai Hirlap, az ellenzéki Kassai Ujság és a Felvidéki Ujság. Emellett még a következő heti- és havilapok jelentek meg: Abauj-Torna vármegye hivatalos lapja, Felvidéki Gazda, Idegenforgalom, Kassai Katholikus Egyházi Tudósító, Műszaki Közlemények, Szinházi Ujság, Történelmi közlemények Abauj-Torna vármegye és Kassa múltjából és a Városi Közlöny. A kitűnő vasúti összeköttetésnek köszönhetően minden délelőtt megérkeztek a pesti napilapok is.
Kassa első napilapját, a Felsőmagyarországot Riesz Lajos[4] nyomdász és nyomdatulajdonos alapította 1894. január 1-jén az addig hetente háromszor megjelenő Kassai Szemléből. A Felsőmagyarország ekkor nemcsak Kassának, hanem az egész Felvidéknek az első és egyetlen politikai napilapja volt.[5] 1901. március 1-jén a lapot akkori tulajdonosa egyesítette a Kassai Naplóval,[6] és 1901. március 1-jétől már mint Felsőmagyarország – alcímében Kassai Napló – jelent meg. 1901. július 1-jén[7] Matzner Sámuel[8] vásárolta meg a Felsőmagyarországot, aki 1904-ben könyv- és műnyomdát alapított, majd 1906-ban Morvai Sámuel álnév alatt átvette a lap szerkesztését is.
A Felsőmagyarország Kassa vezető kormánypárti napilapja,[9] a politikai, valamint a gazdasági liberalizmus támogatója volt. Gyüre Lajos monográfiájában[10] tévesen úgy jellemzi, mint „kézzel szedett négyoldalnyi terjedelmű hetilap” vagy „négyoldalnyi terjedelmű, inkább csak törvényrendeleteket közlő” lap, továbbá azt is írja, hogy: „A mindössze négy oldalon megjelenő, kézzel szedett újságnak 4–5-nél több alkalmazottja nem lehetett.”[11] Sajnos nem derül ki, hogy a szerző mire alapozza ezeket a kijelentéseit, ugyanis a Felsőmagyarország politikai napilap könyv és műnyomda már 1909-ben a Felvidék egyik legnagyobb villanyerőre berendezett sokszorosító ipartelepe volt, amely ötven férfi és női munkást foglalkoztatott. A modern, gépekkel felszerelt nyomdában több lapot, folyóiratot, könyvet, mindenféle nyomtatványt, meghívót stb. nyomtattak.[12]
Egyébként ez Kassa egyik leghosszabb életű napilapja is: 1929-ig jelent meg, igaz, 1919. január 8-ától már Kassai Naplóként.[13] A nyomdát részvénytársasággá alakították át,[14] melynek továbbra is Matzner Samu maradt az igazgatója.[15] A nyomda nevét pedig 1919. október 26-án Globus-ra változtatták.[16]
Ennek a lapnak és nyomdának a története több szempontból is fontos a Márai-filológia számára. Először is: itt jelentek meg első publikációi 1915. augusztus 18. és szeptember 4. között Márai – akkor még – álnév alatt. Később – a húszas években – ennek a napilapnak volt a berlini és párizsi tudósítója és munkatársa. A Globus Könyvnyomda, Lapkiadó és Irodalmi Rt. adta ki 1921-ben második verseskötetét, az Emberi hangot,[17] majd 1922-ben a Panaszkönyvet. Itt nyomtatták A mészáros című regényét, melyet a bécsi Pegazus Verlag adott ki 1924-ben, és a kassai Globus adta ki Catharina Godwin A Brendor R-T című német nyelvű regényének fordítását is.[18] Mindemellett pedig fontos adat az is, hogy a nyomda és a napilap tulajdonosa, Matzner Sámuel Márai Sándor későbbi apósa volt.[19]
„A politikai élet további hullámzásai 1904 őszén életre keltették a második állandó napilapot, a Kassai Hirlapot.”[20] Ez a napilap 1922-ig jelent meg. Két meghatározó személyisége volt: László Béla,[21] aki felelős szerkesztője, kiadója és a nyomda tulajdonosa is egyben; valamint Kassa egyik legismertebb újságírója: Herboly Ferenc, aki 1906 és 1922 között a lap állandó és főmunkatársa.[22] Herboly egyébként „véresszájú ellenzéki” lapként jellemzi a Kassai Hirlapot.[23]
A harmadik napilap, a Felvidéki Ujság a katolikus egyház befolyása alatt állt, szellemi és anyagi támogatója Fischer-Colbrie Ágoston, a kassai egyházmegye püspöke volt.[24] Ő alapította 1907-ben a Szent Erzsébet nyomdát, ahol 1907-től 1918-ig szerkesztették és nyomtatták a Felvidéki Ujságot, amely 1919 és 1921 között Esti Ujság néven jelent meg. A lap első felelős szerkesztője Dr. Horváth Lajos,[25] majd 1912-től 1918-ig Dzurányi László volt.[26] Ebben a napilapban publikáltak a premontrei gimnázium tanárai, és ezt a lapot olvasta az író édesapja, Dr. Grosschmid Géza is: „Apám […] kinyujtotta kezét a helyi ujság után – a klerikális ujságot járattuk persze, melyet a püspök pénzén szerkesztettek s a püspöki nyomdában nyomtattak, a »Felvidéki Ujság«-ot – s átfutotta a híreket [...].” [27]
Német nyelvű sajtó 1915-ben már nem létezett a városban. A Kaschauer Zeitung hetvenhat év után, 1914. augusztus 4-én szűnt meg, vagyis beleolvadt a Kassai Ujság című magyar napilapba, amely átvette annak évfolyamszámait is.[28] A Kassai Ujság 1910-ben indult, s egészen 1938-ig jelent meg. A főszerkesztők és a felelős szerkesztők eleinte gyakran cserélődtek a lap élén, mígnem 1910 végétől Dr. Szepessi Miksa[29] lett a lap felelős szerkesztője egészen 1918-ig. 1915-ben Szepessi hadbavonult. Távollétében többen is helyettesítették, leghuzamosabb ideig Dzurányi László (1915-től 1918-ig).
Az 1910-es években tehát Kassán virágzott a hírlapírás. A legtöbb újságíró és szerkesztő a Felsőmagyarországnál kezdett, és annak függvényében cserélődtek, hogy mennyire értettek egyet a lap felelős szerkesztőjével és egyben tulajdonosával.[30] Nem számított nekik a lapok politikai vagy más irányultsága, ezzel nem sokat törődtek, jöttek-mentek egyik laptól a másikhoz, attól függően, hol fizettek többet, hol jöttek ki jobban a főszerkesztővel. A kiadók politikai érdekei miatt a napilapok többnyire esküdt ellenségei is voltak egymásnak, az újságírók viszont barátságban éltek egymással.[31] Közösen sportoltak, ugyanabba a kávéházba jártak, sőt, ugyanannál az asztalnál „dolgoztak”, mert „a jó lap nem a szerkesztőségben készül s nem hivatalos órák alatt.”[32] A Felvidéki Ujság szerkesztőségének tagjai eleinte nem vettek részt a bohémek társaságában,[33] de miután Dzurányi került a felelős szerkesztői székbe, ez az újság is bekapcsolódott a bohém-társaságba,[34] amely – a színészekkel együtt – a kávéházak és a városi élet egyik legélénkebb színfoltja volt, s mint ilyen, vonzó az ifjúság számára.
Márai Sándor az Egy polgár vallomásai című önéletrajzi ihletésű művében írja, hogy diákkorában „elfogódottan” lopakodott be az ismerős helyi nyomdák szedőszobájába, és nézte a kéziszedők munkáját, míg „az öreg Banekovics,[35] a helyi szedők doyenje s a legnagyobb helyi lap mettőrje” rászólt, hogy írjon valamit.[36] Márai Sándor úgy emlékszik, hogy vezércikket írt,[37] amit Banekovics megdicsért, „rögtön kiszedte, sajátkezűleg betördelte s estére meg is jelent. Izgatottan jártam a városban egész nap, úgy éreztem, valami jóvátehetetlen történt velem.”[38]
Fried István szerint mindenképpen beszédes, hogy mit hallgat el az író a művében, de még beszédesebb, amit látni enged.[39] Tehát maga Márai Sándor hívja fel a figyelmet arra, hogy már diákkorában publikált a helyi sajtóban.[40] Kassai helytörténeti kutatásaim során fedeztem fel a Márai szignóval ellátott írásokat előbb a Felsőmagyarország című napilapban, majd a Felvidéki Ujságban.[41]
Óvatosságból és/vagy írói allűrből álnevet választott magának: Márai. Miért éppen Márai? A Grosschmidek közül 1848-ban ketten is Máray-ra változtatták családnevüket, Grosschmid Ferenc (? –1892)[42] és Zsigmond (1829–1889),[43] akik mindketten az író nagyapjának, Károlynak (1819–1874) voltak a testvérei.[44] Márai Sándor nagybátyja és egyben keresztapja, Grosschmid Károly (1874–1934) is használta a Márai nemesi előnevet.[45]
Ez az írói álnév ekkor még nem végleges és tudatos döntés volt, hiszen fél év múlva, 1916. március 29-én a Pesti Hírlapban Salamon Ákos néven jelentette meg a Lucrétia fia című elbeszélését.[46] Ezt a nevet ezután még kétszer használta publikáláskor.[47]
Fontos megemlíteni még egy művésznevet: Zsögöd-Grosschmid. Ezen a néven írt levelet 1916-ban Kosztolányi Dezsőnek.[48] Ezt a vezetéknevet szintén családi körből kölcsönözte, ugyanis a híres jogtudós és egyetemi tanár, Grosschmid Béni használta.[49]
1918-ban Mihályi Ödönnek szóló egyik levelét így zárja: „Kérlek, írjál. Remélem jól vagy – jobban, mint az immár véglegesen Márai-Grosschmid Sándor.”[50] Majd egy másik levélben: „Én nem akarok magyar Flaubert lenni, isten látja a lelkem, nem; én Márai Sándor akarok lenni, aki írt egy regényt.”[51] Márai Sándor szerepel a névjegykártyáján is, mint a Magyarország című lap munkatársa.[52] Tulajdonképpen 1919-től cikkeit következetesen Márai Sándorként jegyzi.[53] Itt-ott nyomtatásban előfordulnak még a Márai különböző változatai: Méray, Mérei, Máray, Mérai,[54] amelyeket egyértelműen szedési hibáknak tartok.
A jelenleg legkorábbi, tehát az 1915-ből előkerült publikációit – keresztnév nélkül – Márai álnévvel írja alá. Ennek oka lehetett az is, hogy a kassai premontrei gimnázium szabályrendelete szigorúan tiltotta a diákok számára a sajtóban való megjelenést.[55] Ez a tiltás azonban nem tartotta távol az irodalmi önképzőkörökben szárnyaikat próbálgató diákokat a sajtótól. A fiatal „újságíró-palántáknak” mindegy volt, hogy melyik lapba publikálnak, nem számított nekik a politikai és/vagy egyéb érdekképviselet, egyedül az volt a fontos számukra, hogy megjelenjen valahol az írásuk.
Grosschmid Sándor 1915 augusztusában a Felsőmagyarország és a Felvidéki Ujság szerkesztőségében próbálkozott egy-egy írásával.[56] Gyerekkori barátja, Schwarz Ödön, „Dönyi” a Kassai Ujság szerkesztőségével állt kapcsolatban.[57] Szintén kortársuk, Balázs Barna visszaemlékezéseiben[58] írja, hogy premontrei gimnazistaként az iskolán kívüli „társadalmi életük” a Kovács utcai Drab-klubban zajlott, amely a Kassai Munkás[59] kiadóhivatalául szolgált.[60] Majd megismerkedett Herboly Ferenccel, „aki a kassai társadalmi élet jellegzetes figurája volt”.[61] Herboly a Kassai Hirlapban leközölte Balázs egyik versét, aki természetesen álnevet használt – Bálint Béla –, mert „végeredményben mégis csak a premontrei főgimnázium hetedik osztályos tanulója voltam, akit még kötöttek az iskola fegyelmi szabályai”.[62] Mivel Balázs szívesen és sokat járt színházba, ezért Herboly szerkesztő úr felkérte színházi kritikák írására is. „Így lettem, tizenhétéves koromban, a »Kassai Hirlap« szini kritikusa.”[63] Egyébként Márai is megemlíti egyik levelében Ödönnek, hogy: „Pesten futólag megfordúlt a fejemben Herboly, színház, esetleg kritizálás gondolata”,[64] ami azt jelenti, hogy ők is ismerték és kapcsolatban voltak Herbollyal.
Valószínűleg ilyen és hasonló ismeretségek alapján „választottak” maguknak fórumot a kezdő újságírók. Márai szintén Mihályinak írott egyik levelében[65] megemlíti Dzurányi Lászlót – aki 1915-ben két lapnál is betöltötte a felelős szerkesztői posztot – és Morvai urat, aki nem más, mint Matzner Sámuel, a Felsőmagyarország felelős szerkesztője és tulajdonosa. A levélből kiderül, hogy bejáratos volt a Kassai Ujsághoz is: „és tudod, a szerkesztőség ott hátul milyen helyes, szeparált, meleg kis szalon”.[66]
A Felsőmagyarországban és a Felvidéki Ujságban is 1915. augusztus 18-án közölték az első írását, ezt követően a Felvidéki Ujságban már csak másnap, augusztus 19-én jelent meg egy karcolata, míg a Felsőmagyarországban szinte minden második nap egészen szeptember 4-éig (1915. augusztus 18., 20., 22., 23., 27., 28., szeptember 1,. 2., 4.). Publikációi fele-fele arányban jelentek meg önállóan és a Hírek rovatban, egy-két kivételtől eltekintve a harmadik oldalon.
Rövid lélegzetű, különböző témájú és hangulatú, hol leíró, hol elbeszélő stílusú írásokról van szó. Van köztük tárca, riport, karcolat. Az írói hagyaték, az óriási mennyiségű publicisztikai írás ismeretében elmondható, hogy egyértelműen érződik a fiatal Grosschmid Sándor tehetsége az újságírás terén. Tömör, csattanós történetek, melyek nagyon pontosan elénk vetítik a kor hangulatát, az első világháború közvetlen és közvetett hatását a mindennapokra.
Már 1914 augusztusában sebesültek és menekültek százai kerestek segítséget a városban. Kassa vezetése és a civil lakosság teljes odaadással szervezte meg a sebesültellátást, a menekültek elhelyezését. A front közeledtével viszont a kassai lakosok is menekülni kényszerültek. Csak 1915 tavaszán, a gorlicei áttörést követően köszöntött viszonylag nyugalmasabb időszak a városra. Sajnos a háború rányomta bélyegét a mindennapokra, az élet „természetes” velejárója lett.
Az alábbiakban Márai Sándor 1915-ben megjelent írásain keresztül szeretném bemutatni, mi és hogyan hatott ezekben az időkben egy 15 éves, érzékeny, írástudó, mindent megfigyelő, kíváncsi fiatalemberre.
Az első írásában[67] Ferenc Józsefet köszönti születésnapja alkalmából. Különös köszöntő, melyben egyszer sem említi sem a nevét, sem a rangját az ünnepeltnek. Felidézi személyes bécsi emlékét: „múlt év decemberében láttam utoljára”.[68] Végtelen szeretettel ír a 85 éves öregemberről: „Barátságosan, mosolyogva bólogatott. Kék szeme nevetett a belső derűtől. Soha nem láttam még ilyen barátságos, kék szemeket. Egyszerűek, őszinték, nyíltak. Csak gyereknek, vagy nagyon, nagyon jó embernek lehet ilyen tiszta, nevető, acélos kék szeme.” S milyen lesz az ünnepség? „Parádé nem lesz, de nem maradnak el az üdvlövések. Tépett ruhájú, sáros, véres katonák kiáltanak ma hurrá-t, és nincs a ceremónia-mesternek olyan fényes szemkápráztató szertartása, ami drágább, fényesebb, értékesebb lenne ezeknek a sáros embereknek hörgő éljenénél.”
Második cikkében[69] moziélményéről számol be. Kassán 1915-ben két mozi is üzemelt: az Uránia-színház és a Korzó-mozgó, amelyekben 1915. augusztus 2-án és 3-án vetítették a „Gólem” című filmet. Erre még azok is elmentek, akik ritkán jártak moziba, és természetesen óriási sikere volt az előadásnak.[70] A Gólemről, ami megelevenedik, ha kebelébe helyezik a varázsigét, s újból agyag és por lesz, ha visszaveszik azt, szintén a háború borzalmai, az értelmetlen pusztítás jutott eszébe. „S egyszerre mintha kitágult volna a szűk épület, és láttam a galíciai elpusztított mezőket, és láttam az alpesek tavain hótól fehér szorosait, és láttam a fehér angol szikláktól le egészen a morajló Márvány-tengerig, és nyüzsgött mindenütt millió és millió, apró, porszemnyi féreg, és marcangolták, tépték, vájták egymás testét, s rakásra dőltek, és porrá lettek... És talán egyikük sem tudta, miért mindez?”
A szalánci vár[71] című írásával debütált a Felsőmagyarország című napilapban.[72] Gyönyörű tájleírással kezd, idillikus miliőt fest: „Az augusztusi nap szelíden végigönti olvasztott aranyát a halványzöld vetéseken, olyan nyugalmas, csöndes és derűs minden. Sötét haragos erdők közül előcsillan egy fehér pont az átellenes hegy tetején: a Forgách-kastély. A fehér folt fénylik, villog a napfényben, mint játékos kézben a lapos palacsillám. Az őszi vetés hosszú, világos csíkokkal simul egybe lanyhán terülő, virágoktól tarka tisztásokkal. Ahová nézek, mindenütt egy aquarell kép: kedves, szép, egyszerű, csak a rámát kell köré ragasztani.” Majd átvált egy mozgó képbe: mennek a treszinán,[73] az út mentén orosz hadifoglyok árkot ásnak. „[...] öklömnyi huszárgyerek az őr, kis villogó szemű fekete legény, káplár. Nádpálca van a csizmaszárába dugva, büszkén és fölénnyel járkál közöttük, mint a szelídítő a fenevadak között. „Front”-ot csinál és jelenti, hogy rend van.”
Ezután riportok következnek,[74] három napon belül ez a negyedik nyomtatásban megjelent írása. Jól érzi magát az újságíró szerepében. A Goszpodin pomiluj – Uram, irgalmazz! – egy szegény bolondról szól, Uborka Jánosról, akit nagyon szemléltetően mutat be az olvasónak. „Csapzott haja lelóg a homlokába, szemében valami zavaros, kósza fény, vörhenyes szakáll keríti húsos arcát, züllött, csapzott, szegény szomorú fiú. [...] elém áll, és táncolni kezd. Szaporán rakja egymás mellé nagy, foszlott, cúgos cipőit, csíkos harisnyája van, és rongyokban lóg le a nadrágja széle. Modern faun. A furulyáját szájharmonika pótolja. Előkotorja a piszkos jószágot, és ilyen maga szolgáltatta zene mellett tovább táncol, fontoskodó és komoly arccal, mint aki végtelenül súlyos és mulaszthatlan kötelességet teljesít.” Az utolsó mondat így hangzik: „És most pontot is teszek ide. A point helyére.”
A csattanó elmarad a következő riportjának a végéről is. „Itt az ősz. Rossz és érzelgős jelzők jutnak az eszembe, miket röstellek leírni. Hát inkább le se írom.” Két katonával való találkozásáról szól az Ősz, akik közül az egyiket látásból ismeri. Sebesült, a Mészáros utcai házukkal szembeni kórházban lakik.[75]
A rendőrségi hírek a napilapok egyik fontos és állandó rovatát jelentették. Az „újságíró” Grosschmid Sándor augusztus 20-án elsétált a rendőrkapitányságra – esetleg a szerkesztő küldte el –, ahová aznap érdekes levél érkezett: „Tátra-Lomnic, aug. 19. 1915. Tekintetes Rendőrkapitány Úr! Mellékelve küldök egy jegygyűrűt, amelyet a katona blúzom bélésibe bevarrva találtam. A blúzt julius végén csinálta egy Fő úton lakó fiatal katonaszabó; neve ismeretlen előttem. Tisztelettel Dr Foltányi Gyula.”[76]
Márai Sándor másnap meg is írta az esetet,[77] persze továbbgondolva a történetet, egy arany karikagyűrű szívszorongató történetét. „Valahol a galíciai csatasíkon, ahol szikár fakeresztek hosszú sora jelzi az elesett hősök titáni küzdését, vagy a Lublin körüli gránát-ásta rettenetes árkok törmelékei között egy elporladt test fekszik, egy ember teste, kinek ujját valamikor egy életre szóló elhatározás szimbólumaként futotta körül egy vékony kis aranygyűrű, mibe ez a név volt bevésve: Juliska.” Beleszőtte a háború borzalmait, a gyűrű szimbólumát, az emberi mulandóságot. „Csakugyan, csodálatos az, hogy amit mi magunk csinálunk, az túlél néha minket is…”
Augusztus 22-én a Kassai Ujság is közölte a hírt[78] azzal a kéréssel, hogy a gyűrű tulajdonosa jelentkezzék a rendőrségen. Ez meg is történt, és kiderült, hogy a jegygyűrű jogos tulajdonosa Orsolya Lajos szabósegéd. Vallomása így hangzott: „Dr. Foltányi hadnagynak blúzát dolgoztam ki. A munka sürgős volt, éjjel is dolgoztam, s eközben ujjamról egy »Juliska« bevéséssel ellátott arany jegygyűrű leesett s észrevétlenül a munka alatt levő blúz bélésébe eshetett. A hiányt a blúz vasalása közben vettem észre, arra azonban nem gondoltam, azt bevarrtam.”[79] Tehát itt és így végződik a valódi történet.
A Háborús mozaikokban[80] szintén saját élményeit írja le. A Tegnap reggel című írása kellemes hangulattal indul, az utcán sétálva be-benéz egy-egy nyitott ablakon keresztül a szobákba, amikor egy ablak megállítja. Vázaként szolgáló srapnelhüvelyt lát egy asztalon, mely valószínűleg emberi életeket oltott ki a véres csatamezőn. „A srapnelhüvely itt áll, most virágtartó, és úgy nevet, olyan csöndes, kedves, nyugalmas a napfényben, mintha soha egyéb hivatása nem lett volna [...]”.
A másik mozaik Estvány bácsit és Jóskát, az öreg és a fiatal népfölkelőt mutatja be, akik a háború igazságtalanságának áldozatai, az egyik már túl öreg, a másik még túl fiatal a háborúhoz.
Majd következik egy írása Gabriele D'Annunzio[81] olasz költőhöz, akit felelősségre von és szemrehányó szavakkal illet, számon kéri rajta az olasz emberek fájdalmait, háborús veszteségeit, szenvedéseit. „Mondd, D’Annunzió, hiszen te költő vagy, s a költők mind a szabadságot hirdetik: mondd, gondoltál-e már az egyén problémájára? Milliók vesznek el szegény és doppingolt honfitársaidból, milliók és egyének, kiknek te vagy a végzete. Jól alszol, Gabriele D’Annunzió? Mit gondolsz? Vajon megér-e egymillió korona egymillió emberéletet?”
A Dinnyéket[82] című írása egy végtelenül kedves történet, szezonális téma. Kimegy a piacra érdeklődni, mennyibe is kerül „egy ilyen dinnye, egy ilyen tök, ennek voltaképpen néptápláléknak kellene lenni, mennyi mag például egy ilyen görögdinnyében, csak a földbe kell dugni, pár hónapig rásüt az Isten napja, hát hiszen megint egy csomó dinnye, se öntözni, se kapálni, ejnye, ejnye, milyen szimpatikus jószág is egy ilyen dinnye.” A gyümölcs árát hallva csalódik, drágállja azt, amiről eszébe jut egy történet: „a szalánci Forgách gróf látogatóba volt bátyjánál, hol is görög dinnye volt ebédnél a gyümölcs. A grófnak nagyon ízlett a demokratikus eledel, mire a bátyja küldött neki egy vagonnal. A gróf megevett egy szeletet, a nagy halom dinnye ott állt az ispán udvarán, ki megunta az esetet, és kihirdette a faluban, hogy négy krajcárt kap az, aki elvisz egy dinnyét! Fátum!”
Egy vasárnap délután az Erzsébet térre invitálja a kedves olvasót, s az ott látottakról, tapasztaltakról írja meg a Jegyzeteket.[83] Ez a város legforgalmasabb tere, itt mindig történik valami: piac, vásár, cirkusz, szemfényvesztés stb. Most éppen öt krajcárért léghajóba lehet ülni, beállhatunk az amerikai gyorsfényképész gépe elé, esetleg megnézhetjük az orosz–japán háborúról készült borzalmas képeket. Ahogyan továbbmegyünk: „Egy papagáj ül a vak koldusasszony hátán, és megfelelő ellenértékért kihúzza a szerencsédet. Három krajcárért csak másodosztályú szerencsét húz ki, öt krajcárért első osztályút.” A Planéta[84] című – ezidáig egyetlen ismert – kupléjában talán ezt a történetet írja tovább: egy szegény kis cseléd, Erzsi három krajcárért vesz egy planétát,[85] majd évek múlva bús, öregen újra visszamegy a planétás asszonyhoz, és szégyenkezve így szól: „Amit a múltkor itt háromért vettem, az rossz volt. Adjon most egyet – ötért!...”
A Szeptember elsején[86] című írása szintén aktuális téma. Iskolakezdés. A beíratás napját viszont nem derű és jókedv jellemzi: „Bizonytalanság, az ismeretlentől való félelem titkos szorongása ül az arcokon. Sok pici ember, kik eddig vesszőparipátokon nyargaltatok, nézlek és sajnállak benneteket. Ugye, nem is tudjátok, szegénykék, hogy itt, az iskola kapujában már ráült gyönge vállaitokra, véglegesen és lerázhatatlanul ráült a könyörtelen élet.“
Utolsó nyomtatásban megjelent írása újra egy ismert személyiségről szól: Pegoud-ról.[87] „Pegoud meghalt, megölték. Pegoud, Pegoud, Pegoud…, [...] Ez a hat betű egy alacsony emberkét jelentett, kinek villogott a szeme, rövidre nyírt bajúszt hordott, és egy pillanatra, – tegyük szívünkre a kezünket, és valljuk be őszintén – egy pillanatra lázba hozta egész Európát.” A háború miatt viszont felborultak az emberi értékrendek. Ma már egy kézlegyintéssel elintézik: „Ellenség volt.”
Ezek az 1915-ből előkerült Márai-írások inkább irodalomtörténeti érdekességek, mint jelentős alkotások, kutatásuk és feltárásuk viszont mégis fontos a Márai-életmű szempontjából. A Márai-filológia egyik legfontosabb feladata éppen a publicisztikai írások módszeres kutatása és a szöveggondozás.[88]
Megjelent: Médiatörténeti tanulmányok 2014, szerk. Klestenitz Tibor, Sz. Nagy Gábor, Bp., MTA BTK, 2015, 21–44.
[1] Az 1910-es népszámlálási adatok alapján Kassa lakosainak száma 44 211, nemzetiségi összetétele: magyar: 33 350 (75,4 %), német: 3 186 (7,2 %), tót, szlovák: 6 547 (14,8 %). Dr. Kovács Alajos, Kassa népességének fejlődése és összetétele = Magyar Statisztikai Szemle, 1939/5, 519–542.
[2] „A kiegyezést követő évtizedekben […] Kassa az ország egyik katonai központja lett, ide helyezték a VI. számú közös hadseregbeli hadtest és a III. honvédkerület parancsnokságát. A hadtesthez tartozott 16 vármegyében állomásozó 8 gyalogezred – köztük Kassa háziezrede, a 34. gyalogezred –, a hozzájuk tartozó műszaki alakulatok, a kassai katonai kórház, egy katonai alreáliskola és egy gyalogsági hadapródiskola. A honvédkerülethez egy kassai honvéd gyalogezred és egy honvéd huszárezred, ezen kívül még további 11 megye honvédezredei tartoztak. […] A közös ezredekben a Monarchia tucatnyi nemzetének fiai szolgáltak, tovább növelve a város nyelvi koloritját.” Kováts Miklós, Kassa, Pozsony/Bratislava, Madách-Posonium, 2007, 43.
[3] Az 1840. XXIX. törvénycikk alapján zsidók is beköltözhettek a szabad királyi városokba.
[4] Ries Lajos (1850–1898) nyomdász és újságíró. Nagyváradon tanult, majd Pesten több jelentős nyomdában is dolgozott. 1874-ben került Kassára, ahol Werfer Károly nyomdájában korrektor. 1877 és 1884 között felelős szerkesztője a német nyelven megjelenő Pannonia című hetilapnak. 1885-ben saját nyomdát alapított, ahol elkezdte nyomtatni a Kassai Szemlét, melynek kiadója és felelős szerkesztője is volt. 1894-ben létrehozta Kassa első napilapját: a Felsőmagyarországot. Újságíróként – Philemon álnév alatt – kassai és budapesti napilapokba és folyóiratokba is írt. Mária Mihóková, Slovník košických osobností 1848–1918, Košice, Štátna vedecká knižnica, 1995, 343–344.
[5] A huszonötéves „Felsőmagyarország”, Felsőmagyarország, 1909. december 25. 8.; Michal Potemra, Bibliografia inorečových novín a časopisov na Slovensku do roku 1918, Martin, Matica slovenská 1963, 166–167, 405–406.
[6] A Pannonia című német hetilap 1897. augusztus 1-jétől magyar nyelvű napilapként jelent meg, majd 1900. október 17-én Kassai Naplóra változtatták a nevét. L. Potemra (1963), 167–168, 494, 599.
[7] Uo. 305.
[8] Matzner Sámuel (1868–1944) újságíró, nyomda-, kiadó- és laptulajdonos, vállalkozó. Matzner Ilona (1899–1986), azaz Lola édesapja, tehát Márai Sándor apósa. Morva származású, Bécsben a császári katonai akadémián tanul. 1889-ben a 6. tüzérezred tisztjeként kerül Kassára. 1898-ban feleségül veszi Moskovics Irént, Kassa tiszti főorvosának, dr. Moskovics Jakabnak a lányát, és kilép a katonai szolgálatból. 1901-ben megalapítja a Felsőmagyarország Hirlapkiadó Vállalatot, majd 1904-ben – „Felsőmagyarország” politikai napilap nyomdája néven – modern nyomdát rendez be. Sikeres vállalkozásai révén Kassa politikai, gazdasági és kulturális életének egyik fontos szereplője.
[9] Potemra (1963), 306.
[10] Gyüre Lajos, Kassai Napló 1918–1929, Pozsony, Madách Kiadó, 1986.
[11] A monográfiáról Michal Potemra szlovák bibliográfus – aki évtizedeken keresztül dolgozta fel Kassa történetét 1848 és 1918 között a német és magyar sajtótermékek tükrében – írt recenziót, amelyben szintén felrója Gyürének a Felsőmagyarországgal kapcsolatos tévedéseit. Michal Potemra, Gyüre Lajos: Kassai Napló 1918–1929 = Historica Carpatica, 1988/19, (Zborník Východoslovenského Múzea v Košiciach, 1988) 320–322.
[12] A „Felsőmagyarország” politikai napilap nyomdavállalata. Felsőmagyarország, 1909. december 25., 42.
[13] „Két lapnak címet kellett változtatnia és pedig a Felsőmagyarországnak és a Felvidéki Ujságnak. A címek megváltoztatását azért kívánták, mert azok a cseh-szlovák állam geográfiai helyzetének meg nem felelnek s mint magyar vonatkozásúakat meg nem engedik.” A lapok címváltozása, Kassai Hirlap, 1919. január 9., 1. Kivételt képez az az időszak, amikor Kassára bevonult a vörös hadsereg, s átvette a város irányítását. A lap 1919. június 7-én újra Felsőmagyarország név alatt jelent meg, majd 1919. június 12-én már Kassai Vörös Ujság néven, 1919. július 5-étől újra Kassai Napló, ezelőtt Felsőmagyarország alcímmel, s 1919. július 11-től már alcím nélkül csak Kassai Napló.
[14] 1918-ban a Resurrexit kassai szabadkőműves páholy legfőbb feladatának tekintette, hogy a „Felsőmagyarország” nyomdai és lapkiadó magánvállalatot részvénytársasággá szervezze át, és a részvények többségét a szabadkőműves testvérek jegyezzék, „ilymódon biztositván a maguk részére az elhatározó befolyást. A vállalat lapja a »Felsőmagyarország«, majd »Kassai Napló« című napilap szerkesztése is új kezekbe kerül, amennyiben Dr. Szepessi Miksa tv lett ezzel megbizva.” Benczúr Vilmos, A Kassa kel. dolg. „Resurrexit” t:. t:. szkves története 1899–1924, Košice, „Globus” Könyvnyomda, Lapkiadó és Irodalmi R.-T., 1924, 15–16.; Búcsúszó, Felsőmagyarország, 1918. július 14., 1.
[15] Uj nyomda és lapkiadó részvénytársaság Kassán, Felsőmagyarország, 1918. július 14., 2. Lásd még: Košice város magyarnyelvü címtára 1924, 124. Továbbá: Mihóková (1995), 270.
[16] Archív Mesta Košice (a továbbiakban: AMK) Policajný kapitanát mesta Košice (1830) 1861–1922, č. šk. 218, inv. č. 1653, 1920. Kassai Napló cégváltozásának bejelentése.
[17] Márai Sándor első verseskötete Emlékkönyv címmel jelent meg Kassán, 1918-ban. A kötetet a Kassai Ujság nyomdájában – Kassai Könyvnyomda és Lapkiadó Részvénytársaság – nyomtatták.
[18] Mészáros Tibor, Márai Sándor bibliográfia, Budapest, Helikon Kiadó – Petőfi Irodalmi Múzeum, 2003, 47.
[19] Márai Sándor és Matzner Ilona 1923. április 17-én házasodtak össze Budapesten. Budapest Főváros Levéltára (BFL) XV.20.1. XXXIII 1.a. A 539. 38. old., 114. sorsz.
[20] Herboly Ferenc, Harminckét esztendő, Visszaemlékezések, Košice-Kassa, k.n., 1923, 17.
[21] László Béla (1871–1944) könyv- és papírkereskedő, valamint nyomdatulajdonos 1899 és 1922 között Kassán. 1903-ban ő nyomtatta a Színházi Ujságot, 1907–1909 között a Kassai Munkást, és ő állította össze és nyomtatta 1903 és 1913 között Kassa és Abaúj-Torna vármegye címjegyzékét. 1922-ben nyomdáját eladta. Mihóková (1995), 246–247.
[22] Herboly Ferenc (1873–1942) tanító, újságíró. 1896-tól a kassai elemi iskola tanítója, 1912-től igazgatóhelyettese, majd 1913 és 1919 között igazgatója. Már 1898-ban elkezdett publikálni helyi lapokba, 1905 és 1906 között a Napló munkatársa, 1906–1922-ig a Kassai Hirlap szerkesztője (kivéve 1909 augusztusától 1910 áprilisáig, amikor az Abauj-Kassai Közlöny szerkesztője volt). 1919-ben és 1920-ban a Kassai Hét című irodalmi és kulturális hetilapot szerkesztette. Mint újságíró többnyire színházi és iskolaügyi témákkal foglalkozott. 1923-ban Zalaegerszegre költözött. Ján Gašpar–Eleonóra Blašková–Mária Mihóková, Lexikón Košičanov 1848–1938, 1. kötet A–I, Košice, 2014, 403–404. Herboly Kassán töltött éveiről, újságírói tevékenységéről bővebben olvashatunk önéletrajzi művében, l. Herboly (1923).
[23] Herboly (1923), 18.
[24] Mária Mihóková, Košický biskup ThDr. Augustín Fischer-Colbrie 1863–1925, Život a dielo, Košice, k. n., 1996, 22.
[25] Horváth Lajos (1877–?) ügyvéd, sportoló. Az 1910-es és 1920-as években közös ügyvédi irodája volt dr. Grosschmid Gézával.
[26] Dzurányi László (1888–1955) újságíró. Eperjesen tanult a jogakadémián, s ott kezdett el újságírással foglalkozni. 1909-től a Felvidéki Hirlap szerkesztője, majd 1911-ben alapítója és szerkesztője a Sáros című hetilapnak. 1912. április 1-jén került a kassai Felvidéki Ujsághoz, amelynek 1918-ig felelős szerkesztője volt. 1915 és 1918 között Szepessi Miksát helyettesítette a Kassai Ujságnál. 1919 és 1920 között együtt szerkesztették az Új Élet című szépirodalmi, művészeti, gazdasági és társadalmi hetilapot, majd 1919-től 1924-ig a Kassai Naplót. 1924 és 1925 között a kassai „Savoy” étterem vezetője. 1925-ben Pozsonyba megy, majd Prágába, ahol a Prágai Magyar Hirlap főszerkesztője lesz. 1933-ban visszatért Pozsonyba, ahol 1938-ig szerkesztette a Magyar Ujságot. 1938 után a Týždeň szlovák hetilapba is küldözgetett cikkeket, 1948-ban visszavonult, és nem publikált többet. Az egyik legműveltebb és legtehetségesebb szlovákiai magyar újságíró. Gašpar–Blašková–Mihóková, i. m., 1. kötet, 229. Dzurányi László köztudottan a korszak egyik legjobb szlovákiai magyar újságírója és szerkesztője volt, de emellett végtelen bohém, aki folyton pénzzavarokkal küzdött. Simon Attila, Az elfeledett aktivisták, Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban, Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2013, 129.
[27] Márai Sándor, Egy polgár vallomásai (1934–1935/1940), Budapest, Helikon, 2013, 44.
[28] Potemra (1963),161.; Herboly, i. m., 86.
[29] Szepessi Miksa (1886–1944) újságíró. A gimnáziumot és a jogakadémiát Kassán végezte, Kolozsváron doktorált 1910-ben. Már 1906-tól újságírással foglalkozott, 1910 és 1915 között a Kassai Ujság felelős szerkesztője volt, 1911 és 1913 között pedig a Szinházi Ujságot szerkesztette és adta ki. 1918 júliusától a Felsőmagyarország felelős szerkesztője, majd 1919–1924 és 1926–1928 között a Kassai Napló főszerkesztője. 1919 és 1920 között az Új Élet című hetilap szerkesztőségi tagja. 1933 és 1938 között a Magyar Ujság szerkesztője. 1934 és 1935 között pedig a Reggel főszerkesztője. Gašpar–Blašková–Mihóková, i. m., 3. kötet /kézirat/.
[30] Potemra (1963), 305–306.
[31] Herboly (1923), 17.
[32] Uo. 25.
[33] Uo. 68.
[34] Uo. 79.
[35] Banekovics György (1869–1955) nyomdász. 1902 és 1928 között működött Kassán nyomdászként, később nyomdavezetőként, valamint mettőrként (a tördelés és a korrektúra munkáit irányító szedőtermi csoportvezetőként). A Felsőmagyarország, majd később a Kassai Napló nyomdavezetője, valamint a Kassai Munkás egyik munkatársa, rövid ideig szerkesztője is. Gašpar–Blašková–Mihóková, i. m., 1. kötet, 70.
[36] Márai (2013), 76.
[37] „[...] írtam egy vezércikket a kártékony és önkényes városi gazdálkodás ellen.” Lásd: uo. Kutatásaim során átlapoztam az összes, Kassán fellelhető 1914-es és 1915-ös napilapot, sőt folyóiratot is, de a Márai által említett vezércikket nem találtam meg, ami még nem zárja ki a létezését.
[38] Uo.
[39] Fried István, A tűnő személyiség nyomában, (Márai Sándor két ifjúkori elbeszélése), 13. = „Este nyolckor születtem...” Hommage à Márai Sándor, szerk. Czetter Ibolya–Lőrinczy Huba, Szombathely, BÁR-könyvek, 2000, 9–24.
[40] Ennek ellenére a 2003-ban megjelent Márai-bibliográfia az átnézett periodikumok jegyzékében nem tartalmaz 1918 előtti kassai sajtótermékeket. Mészáros (2003), 23–29.
[41] Ezeket az Márai-írásokat publikáltam az Irodalmi Szemlében 2012-ben. Ötvös Anna, Márai Sándor ismeretlen tárcái 1915-ből, Irodalmi Szemle, 2012/5, 3–14. Uő, Újabb, eddig ismeretlen Márai Sándor-írások 1915-ből, Irodalmi Szemle, 2012/8, 4–7.
[45] „Eljegyzés. Márai Grosschmid Károly okl. mérnök eljegyezte özv. sztregovai és kelecsényi Madách Pálné szül. báró Buttler Matild leányát, Alice-t.” Felsőmagyarország, 1907. január 20., 4. A nemességet Márai Sándor ükapja, Grosschmid János Kristóf Kilián László (1745–1798) kapta 1790. november 18-án. L. http://www.macse.org/gudenus/mcsat/fam.aspx?id=1032
[46] Mészáros (2003), 165.
[47] Uo.
[48] Mészáros Tibor, „Félt, hogy hazakerül Ithakába” (Mit hagyott ránk Márai?) = „Este nyolckor születtem...” Hommage à Márai Sándor, szerk. Czetter Ibolya–Lőrinczy Huba, Szombathely, BÁR-könyvek, 2000, 322.
[50] Petőfi Irodalmi Múzeum (a továbbiakban: PIM) Kézirattár, V. 2293/179/15.
[51] PIM Kézirattár, V. 2293/179/40. Sajnos keltezés nincs a levélen, a tartalmából 1918-ra következtetek.
[52] Uo., V. 2293/179/53.
[53] Mészáros (2000), 322.
[54] Mészáros (2003), 165–167.
[55] „Sajtó utján vagy irásban, a tanári karnak előleges jóváhagyása nélkül bármit is közzé tenni, szigoruan tiltatik.” L. A kassai premontrei főgymnasium fegyelmi szabályai, Kassa, k. n., 1877, 3. A szabályrendeletet a diákok elolvasták, s az utolsó oldalon alá is írták. Az egyik fennmaradt példányon a dátum: 1908. IX/9., ami azt bizonyítja, hogy ugyanazok a fegyelmi szabályok voltak érvényben évtizedeken keresztül. Végül pedig: „Amely tanuló az e pontokban foglalt szabványok értelme ellen vét, a főgymnasium fegyelmi eljárását vonja magára.”
[56] A Felvidéki Ujság és a Felsőmagyarország „ellenségei” voltak egymásnak, a Felsőmagyarország kormánypárti és liberális napilap volt, a Felvidéki Ujság ellenzéki és egyházi. Hasábjaikon gyakran csatároztak egymás ellen változatos témákban.
[57] Mihályi (Schwarz) Ödön hagyatékában található egy tiszteletjegy, melyet a Kassai Nemzeti Színház igazgatósága állított ki 1915. október 2-ai dátummal Mihályi Ödön úr részére, aki a Kassai Ujság munkatársa. PIM Kézirattár, 2014/4/13/1.
[58] Balázs Barna, Első személy egyes szám, Önéletrajz, Budapest, 1963, /kézirat/. Balázs Barna 1902-ben született Kassán, a premontrei gimnáziumban tanult, ismerte Grosschmid Sándort, 1919-ben elhagyta Csehszlovákiát, Budapestre költözött. Időskorában megírta kassai emlékeit is.
[59] A Kassai Munkás baloldali heti-, majd napilap. 1907-től a Felső-Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapjaként jelent meg. 1914 augusztusában háborúellenes közleményei miatt betiltották. 1918 novemberétől újra megjelent, először ismét hetilapként, majd 1920 februárjától napilapként. 1937-ben szűnt meg. Potemra (1963), 493–494.
[60] Balázs (1963), 96.
[61] Uo. 117.
[62] Uo. 118.
[63] Uo. 119–120.
[64] PIM Kézirattár, V.2293/179/54.
[65] Uo., V.2293/179/44.
[66] Uo. Ezekben a Mihályi (Schwarz) Ödönnek írott leveleiben többször is említést tesz lapalapításról, újságírásról, arról, hogy pénzért ír riportot, tárcát, hogy újságírónak, írónak készül.
[67] Ma este, Felvidéki Ujság, 1915. augusztus 18., 3.
[68] Amikor a front 1914 novemberében elérte Bártfát, Kassán kitört a pánik, és a lakosság egy része elmenekült a városból. Grosschmidék átmenetileg Bécsbe költöztek, amiről Márai Sándor 1973-as naplójában ír. Márai Sándor, Napló 1968–1975, Toronto, Vörösváry Publishing, 1976, 176.
[69] Currente calamo, Felvidéki Ujság, 1915. augusztus 19., 3.
[70] Lásd Kassai Ujság, 77. évf., 174., 175., 176. szám.
[71] Szalánc ill. Nagyszalánc (szlovákul: Slanec) Szlovákiában Kassától 20 km-re délkeletre található település, amely a 13. században egy vár köré épülve keletkezett, mely vár romjai máig láthatóak a falu fölött. A vár tulajdonjogáért a századok folyamán számtalan harc folyt, többször is felgyújtották, lerombolták (1644-ben I. Rákóczi György), de mindig újjáépült, míg a 17. század végén végleg lerombolták. Ezután még 1944-ig a Forgách család birtokában volt.
[72] A szalánci vár, Felsőmagyarország, 1915. augusztus 18., 3.
[73] Vasúti hajtókocsi (draisine).
[74] Riportok az utcáról, Goszpodin pomiluj, Ősz, Felsőmagyarország, 1915. augusztus 20, 2–3.
[75] Kassán úgy oldották meg a sebesültellátást, hogy több közintézményt is kórházzá alakítottak át, így az Állami Főreáliskola épülete is sebesültellátóként működött a háború éveiben.
[76] AMK Policajný kapitanát mesta Košice (1830) 1861–1922, č. šk. 185, inv. č. 497–500, 1915.
[77] Jegygyűrű, Felsőmagyarország, 1915. augusztus 22., 2.
[78] Kassai Ujság, 1915. augusztus 22., 3.
[79] AMK Policajný kapitanát mesta Košice (1830) 1861–1922, č. šk. 185, inv. č. 497–500, 1915.
[80] Háborús mozaikok, Tegnap reggel, Estvány bácsi, Felsőmagyarország, 1915. augusztus 24., 2–3.
[81] Gabriele D'Annunzió, Felsőmagyarország, 1915. augusztus 27., 3. Gabriele D'Annunzio eredeti nevén Rapagnetta (1863–1938), olasz író, költő, drámaíró, esszéista, újságíró, politikus és első világháborús katona.
[82] Dinnyéket, Felsőmagyarország, 1915. augusztus 28., 3.
[83] Jegyzetek, Felsőmagyarország, 1915. szeptember 1., 3.
[84] Márai Sándor, Összegyűjtött versek, Budapest, Helikon, 2000, 370–371.
[85] A planéta jóslatot tartalmazó cédula.
[86] Szeptember elsején, Felsőmagyarország, 1915. szeptember 2., 3.
[87] Pegoud, Felsőmagyarország, 1915. szeptember 4., 3. Adolphe Célestin Pégoud (1889–1915) francia berepülő pilóta, az első vadászrepülőász. Az első világháború kezdetén önként jelentkezett felderítő pilótának. 1915. augusztus 31-én egy légi csatában Walter Kandulski, egy általa kiképzett német pilóta lelőtte.
[88] Mészáros (2003), 8.