Íráspont

Dátum
-
Helyszín
Magyar Nyelv Múzeuma

A toll lágyan siklik a papíron, az ujjak gyöngéden ölelik, ívekből-vonalakból tintatestek lesznek – szavak születnek, mondatok, azokból napló, levél, vers és regény…

A lapok egymáshoz simulnak, őrzői az érzésnek, gondolatnak; a tárgyiasult nyelvben, a betűkben-nyomokban lélek van: az író lelke. Az írás varázslat, a teremtő belefeledkezés forrása.

A Magyar Nyelv Múzeum küldetésének tartja, hogy őrizze, ápolja és továbbvigye a nyelvi-kulturális hagyományokat; ezek között a kézzel írást. Fontos, hogy ebben a jelenkori multimédiás, gyakorta virtuális világban visszavezessük a fiatalokat a hagyományos nyelvi formákhoz és eszközökhöz, a tudatos nyelvhasználathoz.



Közismert a kézzel írás sokféle előnye: összetettebb gondolkodásra készteti az agyat, segíti a személyiségfejlődést, az egyéni képességek kibontakoztatását, a kreativitást, támogatja a tanulást, az olvasás hatékony elsajátításának elengedhetetlen eszköze, speciális agyterületeket mozgat, olyanokat, amelyeket a gépírás nem. Kultúránk, személyiségünk megőrzéséhez meggyőződésünk szerint a kézzel írás megmaradása és gyakorlása elengedhetetlen.



Íráspontunk képeket villant fel a tollforgatás sok évezredes történetéből, miközben lehetőséget kínál arra, hogy látogatóink kipróbálják a különféle írástechnikákat. Installációnk az íróasztallal, az alkotást segítő tárgyakkal azt a környezetet idézi meg, amelyben az írás szertartássá válhat.



Ezzel ösztönözzük a fiatalokat arra, hogy írjanak kézzel, és részesüljenek maguk is, és részesítsenek másokat is – (nyelvi) örömben!



Az installációhoz ÚJ SZOLGÁLTATÁS kapcsolódik: a látogatók bélyeggel ellátott képeslapokat vásárolhatnak, melyeket maguk írhatnak meg, majd láthatnak el „Széphalom” feliratú pecséttel. Az elkészült lapokat a múzeum postaládájába dobva feladhatják a címzettnek. Készítsen Ön is emléket arról, hogy a széphalmi Kazinczy-birtokon járt és teljesítette Petőfi intelmét: „… szent hely, szent az öreg miatt, kinek ott van háza és sírhalma. Kötelessége volna minden emelkedettebb magyarnak életében legalább egyszer oda zarándokolni…”