Dátum
-
2008. június 18. – szeptember 30.
A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Sportmúzeum közös kiállítása
Kiállításunk a pekingi olimpia évében, de attól eltávolodva a sportnak, mint irodalmi tematikának az elterjedtségét és jogosultságát kívánja bemutatni. Címe – „Úgy futok, hogy célba jussak” – két névhez is köthető: Pál apostolhoz, és tőle átvéve, kicsit átalakítva Mészöly Miklóshoz, aki Saulus-könyve mottójában idézi.
A sport bizonyos értelemben a mindenkori társadalmi rétegződés, elvárások tükörképe, modellszerű leképzése volt, az élet utánzása, s így a magyar irodalom nem ritkán tragikus hangoltságát szükségszerűen ironikus motívumokkal színesítette. Egyszerre lehet irodalmi művek cselekményének háttere és reflexió tárgya, de mindkét esetben túlmutat önmagán. A most látható és hallható anyagokat azzal a szándékkal állítottuk össze, hogy felmutassuk: miként ábrázolja, emeli be saját eszköztárába az irodalom: lehet szomorkodni, kétségbeesni, örülni, ujjongani egy-egy honfitársunk, csapatunk sporteredménye láttán, de ha elmarad a várt siker: ebből a keserves helyzetből is lehet erőt meríteni. Kamarakiállításunk arra is alkalmas lehet, hogy felhívja a figyelmet hazánk azon kevés „húzóágazatára” – köztük a sportra –, amely jó hírünket viheti a világba és örömet adhat a gondterhelt hétköznapokban.
sport_01.jpg
Kép
![sport_01.jpg](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/exhibition/sport_01.jpg?itok=JDzJ4jKB)
sport_04.jpg
Kép
![sport_04.jpg](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/exhibition/sport_04.jpg?itok=pFsx-v_z)
sport_08.jpg
Kép
![sport_08.jpg](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/exhibition/sport_08.jpg?itok=-42C-6wj)
sport_03.jpg
Kép
![sport_03.jpg](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/exhibition/sport_03.jpg?itok=kLUFCwfE)
sport_05.jpg
Kép
![sport_05.jpg](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/exhibition/sport_05.jpg?itok=vzAPYGKU)
sport_09.jpg
Kép
![sport_09.jpg](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/exhibition/sport_09.jpg?itok=pbVrS6_m)
sport_02.jpg
Kép
![sport_02.jpg](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/exhibition/sport_02.jpg?itok=YOm4Mf3i)
sport_07.jpg
Kép
![sport_07.jpg](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/exhibition/sport_07.jpg?itok=Nl4FrreS)
sport_07.jpg
Kép
![sport_07.jpg](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/exhibition/sport_07.jpg?itok=Nl4FrreS)
sport_06.jpg
Kép
![sport_06.jpg](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/exhibition/sport_06.jpg?itok=LHEzP0LK)