Dátum
-
Meghosszabbítva 2014. május 31-ig
Kiállításunk Karinthy Frigyes legendákkal övezett alakját, sokszínű és gazdag életművét kívánja megszólaltatni, nézőpontnak választva az állandó szellemi készenlét, az örök megfelelni vágyás, a számadás gondolatkörét.
Ha e látószögből tekintünk Karinthy írásaira, érthetőnek látszik tudásszomja és az a gyermekkorából magával hozott, romantikus, fantasztikus regényeken táplált, szatirikus élclapok olvasásán edzett kétkedő kíváncsiság, s a kora technikai vívmányai iránti nyitottság, amellyel írásaiban gyakranamúlt és jelen, jelen és jövő, valóság és képzelet határvidékét vizsgálja. Az olykor abszurdba csapó fantáziák és álmok, a köznapi viselkedés érzékeny lélektani megfigyelése, a vitatkozás elementáris igénye, emellett stiláris túlzások, sűrítések és elhallgatások, s még számtalan, máig megfejtetlen titok járulhatott hozzá ahhoz a kesernyésen humoros Karinthy-nyelvezethez, amelyen az író legjobb műveiben hozzánk szól.
Tárlatunkon sor kerül az életút alapvető állomásainak felvázolására, Karinthy-ábrázolások, Karinthy-relikviák, kéziratok, valamint korhű, 20. század elejéről származó iskolai tárgyak, illetve az írót egykor megihlető technikai eszközök bemutatására. Mindez olyan művek szövegeivel kísérel meg párbeszédet folytatni, mint az Így írtok ki, a Tanár úr kérem, a Találkozás egy fiatalemberrel, Én és énke, Utazás a koponyám körül, Méné tekel, Számadás a tálentomról. Az írásokból vett idézeteket a Gyermekkori naplók soraival és az Együgyű lexikon szatirikus Karinthy-meghatározásaival tesszük – mintegy görbe tükröt tartva – még érzékletesebbé. Viaszlemezen megőrzött hangfelvételről hallhatjuk az író hangját, alakját pedig több, az utóbbi évtizedekben nem vetített mozgófilmkocka is megidézi. A látogatók végül különféleszámítógépes és mechanikus játékokon tehetik próbára saját nyelvi leleményességüket, tesztelve, hogy mennyire ismerik az író nyelvi játékait, irodalmi paródiáit.
Célunk, hogy közönségünk újra felfedezze a Karinthy-életmű őt megszólító remekeit.
A kiállítás kurátora: Kovács Ida irodalmi muzeológus (PIM)
Látványterv: Kemény Gyula (PIM)
Karinthy_kiallitas_150dpi_011.jpg
Kép
Karinthy_kiallitas_150dpi_003.jpg
Kép
Karinthy_kiallitas_150dpi_001.jpg
Kép
Karinthy_kiallitas_150dpi_010.jpg
Kép
Karinthy_kiallitas_150dpi_000.jpg
Kép
Karinthy_kiallitas_150dpi_007.jpg
Kép
Karinthy_kiallitas_150dpi_008.jpg
Kép
Karinthy_kiallitas_150dpi_002.jpg
Kép
Karinthy_kiallitas_150dpi_004.jpg
Kép
Karinthy_kiallitas_150dpi_005.jpg
Kép
Karinthy_kiallitas_150dpi_006.jpg
Kép
Karinthy_kiallitas_150dpi_009.jpg
Kép
object.9faef9e0-20c5-45fa-97c2-6cebc3d369b4.ivy
Kép