A Romlás virágai

150 éves Baudelaire verskötete

2007. szeptember 21. — 2008. február 20.

Kevés könyv járt be olyan szédítően nagy távolságot a kezdeti értetlen, sőt gyűlölködő fogadtatástól a világirodalmi elismertségig, mint Baudelaire 1857-ben megjelent verskötete, a Les Fleurs du Mal. A megjelenés évében bírósági végzéssel erkölcstelenként tiltották be a kötet hat versét, ma már a perbe fogott kötet a világirodalom klasszikusaként Európától kezdve Japánig számtalan kiadásban megtalálható a művelt emberek könyvespolcán, hatása nemzedékek és nemzetek költészetét alakította meghatározóan.

 

A 150 éves jubileum alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum a Francia Intézettel együttműködve közös kiállításon emlékezik meg Charles Baudelaire művéről és annak magyarországi fogadtatásáról. A Francia Nemzeti Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Széchényi Könyvtár könyvtáraiból és kézirattáraiból összeálló dokumentumok olyan egyedi ritkaságokat tartalmaznak, mint a sokat támadott kötet első két kiadása, melyek meglepő módon egyetlen magyar közgyűjteményben sem találhatók meg; bemutatásra kerül több kuriózum számba menő régi kiadás is, szebbnél-szebb Matisse, Rouault, Redon és mások által illusztrált könyvek, valamint irodalomtörténeti jelentőségű Baudelaire-kéziratok fakszimiléi. A költő arcképe külön hangsúlyt kap kiállításunkon: a mára kultikus jelentőségűvé vált, Nadar által készített portréfotók mellett kiállításra kerül Manet két grafikája, valamint Baudelaire több, különös hangulatú, vallomásos önarcképe is. A kiállítást gazdagítja a Francia Nemzeti Könyvtárból és a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött eredeti képzőművészeti  anyag, többek közt Daumier, Delacroix, Goya, Manet és Piranesi metszetei, litográfiái, melyek Baudelaire költészetének szoros képzőművészeti kötődéseiről tanúskodnak.

           

A selyemkárpittal bevont falakon, a gazdagon redőzött függönyök között elhelyezkedő képek és a mellettük olvasható, velük szoros összefüggésben lévő francia-magyar versszövegek együttese egyszerre idézik fel a költő korát, és azt a szimbolizmusra olyannyira jellemző kapcsolatgazdagságot, szinesztézián alapuló szemléletet, melynek mára klasszikussá vált megfogalmazása a Kapcsolatok (Correspondances) című költemény. A bordó és szürke selymek árnyalatainak két termen átívelő, egymással feleselő ellentéte megjeleníti ennek a kimeríthetetlen köl­tészetnek az összetettségét: a bűn és az áhítat, a Spleen és az Ideál, a mámor és a kíméletlen önelemzés, a gondolatiság és az érzékiség, az erotika és a halál élményének kettős izzását.

           

„Baudelaire-t fordítani, jól fordítani, azután meghalni, pompás program” — így fogalmazza meg Ady a fordítás kihívó, izgató és megkerülhetetlen feladatát, mely a századelő megújulást hozó magyar költészete előtt állt. György Oszkár, Kosztolányi és Babits első kötetfordító tervei után egy másik költőtriász, Babits, Szabó Lőrinc és Tóth Árpád vállalkozott végül a nagy feladatra, így hatvanhat évvel az első franciaországi megjelenés után végre anyanyel­vünkön is olvashatóvá vált a híres kötet. 1923-ban a Nyugat hasábjain Laczkó Géza hangsúlyos tisztelettel köszöntötte a korszakalkotó vállalkozást Magyar Shakespeare — Magyar Baudelaire című cikkében: „Hogy Vörösmartyék az angolul szóló   Shakespeare-ből   indulva   a   magyarul   megszólaltatott Shakespeare-hez tértek vissza, úgy a mi generációnk is tisztán érezte, hogy a modern irányok később elterebélyesedett fái csíra­ként mind megvannak Baudelaire-ben, s hogy önigazolásul, ma­gyarázóul szükség van egy magyar Baudelaire-re”. A kiállítás a magyar fogadtatás gazdag történetét kéziratok, korabeli cikkek fakszimiléi segítségével mutatja be.

 

A kiállítás kurátorai:

Józan Ildikó

Kelevéz Ágnes

Lukács Ágota

 

Látványtervezők:

Juhász Tibor

Koczka István