A népdalgyűjtő Móricz Zsigmond és Bartók Béla

Ősidők végtelensége

2006-ban ünnepeljük Bartók Béla születésének 125. évfordulóját. A Petőfi Irodalmi Múzeum e jeles alkalomból Ősidők végtelensége –  A népdalgyűjtő Móricz Zsigmond és Bartók Béla című kiállítással tiszteleg a világhírű magyar zeneszerző előtt.

Sajátos nézőpontú kiállítással tesszük különlegessé a Bartók-év eseménysorát. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy kézirattárunkban őrizzük a huszadik századi magyar próza egyik legmeghatározóbb írójának, Móricz Zsigmondnak a hagyatékát.  Ennek egyik legérdekesebb része a kevesek által ismert, nagy volumenű népköltési gyűjtés. Móricz Zsigmond 1903 és 1907 között 5 alkalommal járt, több hónapos gyűjtőúton Szatmár vármegyében. Az öt esztendő termése mintegy 2500 oldalnyi lejegyzett népdal és népmese. Bartók Béla 1906-ban indult el felfedező útjára. Mindketten inspirációs forrásra leltek a folklórban. Móricz az itt szerzet élményekből, megfigyelésekből táplálkozva újította meg prózanyelvét, Bartók zeneszerzőként a legmagasabb fokon, olyan tökéletes mértékben tanulta meg a paraszti zene nyelvét, „amilyen tökéletes mértékben egy költő rendelkezik anyanyelvével.”

Bár személyesen alig találkoztak, mégis ismerték egymás munkáit, s életrajzukban is vannak találkozási pontok. A kiállításban e „Két portré-t” mutatjuk be, amelyben a hasonlóság vagy az azonosság lépten-nyomon feltűnik.

A gyűjtés rekvizitumainak (fonográf, fonográfhengerek, támlapok, szociofotók, fényképek, kéziratok, képeslapok, kanászgúnya, duda, archív filmek, műsorlapok) sora, a személyes tárgyak (ceruzakészlet, hétmérföldes csizma, vándorbot, fényképezőgép) emberileg is közel hozzák a látogatóhoz a két művészt. A kiállításban nem mindennapi zenei felvételeket kínálunk a közönségnek, mint például Bartók eredeti zongorajátéka, fonográf felvételek a gyűjtésből. Igazi újdonság, hogy erre az alkalomra Sipos Mihály (Muzsikás együttes) megkereste számos Móricz gyűjtötte népdal dallamát, s ezek az ő előadásában hallhatóak lesznek.

Bartók és Móricz más hatásokkal párhuzamosan a folklórra is támaszkodva képesek voltak kifejezni a 20. századi modern, vívódó ember érzés- és gondolatvilágát. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt szeretnénk, hogy ez a kiállítás katartikusan hasson, s olyan útravalót adjon a látogatóknak, mint amilyen a két művész életében a „tiszta forrás” volt.