Metamorfózis – átváltozás most

Az emberek, illetve az állat- vagy emberalakot öltő istenek alakváltozásait a többdimenziósnak elgondolt világ szintjeinek átjárhatósága tette lehetővé. Az érzékelhető és a fantáziabeli világ között metamorfózis kötötte össze a megélt és lehetségesnek vélt létet. Az átváltozás nélkül a vallás fogalma is elképzelhetetlen lenne.

     Az Ovidius által leírt alakváltozások az elkövetkező évszázadok számára is  irodalmi  mintává lettek: az antikvitás aranykorára tekintő korszakok alkotói közül sokan használták fel Ovidius történeteit. Az ismerős motívumok nemcsak a reneszánsz, a barokk vagy a klasszicizmus korában, de a modern, sőt, a kortárs irodalomban is felbukkannak. Az ovidiusi metamorfózis-értelmezést minden korszak átszínezi: a számára fontos átalakulásokat írja tovább, a történeteket a maga képére alakítja,  további képzettársításokkal, szimbólumokkal látja el.

 

     Amíg a kiállítás első terme az antik világ, a biblia és a mese világából emel ki egy-egy ismertebb átváltozás-történetet, a  második terem a mesterséges metamorfózis kísérleteit mutatja be. Az ember, mint az átalakulás tárgya, maga is alakítani akar. A népmesék „terülj–terülj asztalkám”-jában, az alkimisták próbálkozásaiban ugyanaz fedezhető fel, mint a homonkulusz életre keltésében vagy a klónozás szándékában: a vágy, hogy az emberi tudás erősebb legyen a természeti törvényeknél. Ám a mesterségesen előállított ember szörnnyé válik, az aranycsinálás nem sikerül. Az aranykort nem lehet visszahozni, higanyból, kénből nem lehet aranyat gyártani, az arany középút az élet élvezetéből az élet elviselésévé válik.

 

     A harmadik teremben kiállított képzőművészeti alkotások, valamint az ott olvasható modern és kortárs irodalmi szövegek Metamorphoses-motívumai  azt sugallják,  hogy a művészeknek korunk problémáival kell szembesülniük.A saját tükörképébe feledkező  alakot nem a „narcisztikus” önzés jellemzi, hanem a látványt és a valóságot összeegyeztetni képtelen tragikus életérzés; napjaink Thészeusza várja csupán, hogy a labirintusban magától kinyúljon a bika.

 Az Ovidiustól ismert szereplők és motívumok újabb és újabb figurákká, történetekké formálódnak át: ez a szövegek közötti  átalakulás maga az irodalom.

     A kiállítás választott példáival játékos, mégis komoly labirintust épít, melyben az útkereső látogató egymást megőrző és átíró szövegeket talál, s ez a betűk által font szövegfonál, amelyet gondolatban ki-ki tovább gombolyíthat,  talán abban is segít majd, hogy a mindennapi életünkben  rejtőző átváltozást észrevegyük.